|
KÖSZÖNTŐ
Egy újabb történetet találsz a blogon, ami az én egyik újabb agymenésem. Egy dolog mégis más: ilyen nincs még egy. A történet egy méltán népszerű figurával foglalkozik; Bereczki Zoltánnal. Hadd szögezzem le, hogy semmilyen kapcsolatban nem állok vele (sajnos), így minden, amit itt találsz csak az én kitalációm, Ő semmilyen formában nem működik közre. Ez a blog, a történet arra hivatott, hogy elmeséljem nektek, mennyire, és miért szeretem Őt. Jó szórakozást, tarts velem!
WATTPAD
ARCHÍV
KREDIT
© 2015 - Written by Elly Evans. Skins by Adila and basecode Mayra.
|
19. fejezet - " Borzasztó béna amorózó vagy."
Hey, sweeties!
A legutóbbi fejezeten felbuzdulva már tegnapra terveztem az új részt, de sajnos későn értem haza a melóból, és alig estem be az ágyba. Jön az ünnep, a vendéglátóipar meglódul, nincs mese.
Mire ezeket a sorokat írom, már sok mindenen túl vagyok, ami pontosan ahhoz kellett, hogy ez a fejezet megszülessen. Nem mondom, hogy saját kútfőből, az én érzéseim, de azt sem, hogy nem. Vannak bennfentesek, akik tudni fogják, hogy merre billen a libikóka.
Nem szeretnék túl sokat hozzáfűzni a fejezethez. Köszönöm, hogy vagytok! :-)
Jó szórakozást!
XxX Elly
***
" Ne haragudj. Szabadnapom van, beszélünk? Amúgy boldog "hónapfordulót". "
Pár nappal később világossá vált, hogy a legutóbbi veszekedés alkalmával talán... Esetleg elvetettem a sulykot. Részben nekem volt igazam, hiszen ha nem ért egyet valamivel a forgatókönyvvel kapcsolatban, csak szólnia kell; leülünk, és átnyálazzuk.
Ehelyett gondolt egyet, és megcsókolt. Nem gondolt semmire, csak ment a feje után. Se következmény, se semmi, csak bumm. Na és, ha titkon én is egy vagyok azok közül a rajongói közül, akik a legapróbb jeleket is kezdeményezésnek veszik? Vagy elhiszem, hogy kellek neki, mert a lakótársam egyszer azt mondta? Nem tudom mit szólna, ha mától boldog-boldogtalannak mesélném, hogy kedvel, és akar tőlem valamit...
Persze, nincs kizárva, hogy egyszer ez történik. Hallottunk már ilyen történetet is. De az az ember nem én leszek.
*
- Mit csinálsz? - kérdezte Gabi, a legjobb barátnőm. Nemrég jött egy üzleti ügy miatt a fővárosba, közben pedig elintézte, hogy egy napot egymással töltsünk. 16 éves korunk óta elválaszthatatlanok vagyunk. Ő az az ember, aki felöklelne értem egy bikát, én miatta hajlandó lennék örökre letenni a káros szenvedélyeimről. A lakásom ebédlőjében ültünk. Én veszettül vertem a klaviatúrát, ő éppen lecsukta a laptopját, hogy aznapra félretegye a munkát.
- A jövő keddi forgatókönyv. A budai várba megyünk Zolival. Az én ötletem volt. Ezer éve nem jártam a labirintusban.
- Mi a helyzet veletek? Hogy megy az ügy?
- Egész jól - vállat vontam, és úgy tettem, mint aki nem érti a kérdés valódi tartalmát. Az érzéseimre volt kíváncsi. A véleményemre. Hogy mit gondolok erről az egyre kacifántosabb álomképről.
- Hogy tetszett neki az ötlet? - mindig ezt csinálja. Először hagyja, hogy azt higgyem, nem is akar lelkizni, aztán egyszer csak puff, már sírok is, mint egy kisgyerek.
- Rábólintott. Ha klausztrofóbiája lesz, majd kijövünk, vagy megfogja a kezem.
- Értem.
- Gyerünk, kérdezz rá!
- Mit gondolsz róla? Láttam, hogy kedveled azelőtt. Nem volt durva, de bevallom, a harmadik koncertet zsinórban már kicsit untam. Szóval?
- Nem tudom... Tényleg olyan ez, mint egy illúzió. Itt van, de még sincs.
- Mint például?
- Nem láttál, mikor megtudtam, hogy újra összejött azzal a nővel. Úgy üvöltöttem a Virággal, mint egy sakál. Nem haragudtam rá, vagy ilyesmi, csak nem értettem. Ha lépten-nyomon azt hangsúlyozza, hogy mennyire imádja, ha egy nő természetesen szép, mi a szar már, hogy a három kiló smink-festett hajú csaj kellett neki? Mondom mindezt úgy, hogy még csak nem is álmodtam vele, pedig az ember általában azzal álmodik, akivel napközben is tele van a feje. Nem. Ez kamu. Ha azt álmodnám, hogy együtt vagyunk, és minden király, már rég elvesztem volna. Áldom az eget, hogy ezt az oldalát nem kaptam meg, és nem hülyülök bele egészen.
- Akkor mi volt a baj?
- Hogy jobb lennék. Az elmúlt néhány hónapban elég sok mindent megtudtam róla. Nem állítom, hogy mindenben hasonlítunk, de Istenem, mekkorákat lehet vele veszekedni...
- Ez komoly? - úgy nézett rám, mint egy ufóra. - Azért vagy oda érte, mert jókat veszekedtek?
- Nem vagyok oda érte! Kedvelem. Utáltam. Megvetettem. Ez a hullám tetszik benne. Hogy sosem
tudom, mit hoz a holnap. Ő viszont még mindig úgy kezel, mintha egy lennék a rajongói közül. Egy, fizet azért, hogy kedves legyek. Kettő, miért annyira nehéz elfogadni, hogy egyszerűen csak barátkoznék? - persze, ezt nem az utóbbi két hónapra értettem. A szilveszter előtti állapotok néztek ki hasonlóan. Olyan volt, mintha mindig attól félne, hogy a nyakába ugrom. Oké, értem én, hogy ő a Bereczki Zoli, de azért... Nem mindenki a bugyiját akarja dedikáltatni.
- Gondolj csak bele, neki mennyire nehéz lehet... Naponta legalább száz levelet kap a rajongóitól, aminek nagy részére gondolom igyekszik reagálni. Olvassa azt a rengeteg üzenetet. Lehet, hogy tetszik neki néhány szófordulat, de mégis honnan tudná, hogy neki, nem pedig a sztárnak szólnak? Erre nincsen szűrő...
- Értelek, de nem mindenki letépni akarja az inget a kedvencéről. Kedvenc... Már megint ez az undorító szó. Tényleg megismerném őt. Néha jobb lenne, ha csak úgy összefutottunk volna valahol. Ha nem lenne ez a sok manír, meg kötelezettség. Ha csak két idegen lennénk, akik leülnek egymás mellé a vonaton.
- Mennyivel lennél előrébb, ha ismernéd?
- Nem tudom. Talán jobban megérteném. Sok rajongó úgy kezeli, hogy ezt meg azt tud róla, és azt hiszik, mindent tudnak. Hogy ismerik. Ugyan, hagyjuk már! Négy mondatnál többet írt? Húha... Be ne szarjak. Őt ismerném meg. Zolit. Nem Bereczki Zolit. Ne akarok mellékneveket a neve mellé. Bármennyire is próbálok pártatlan lenni, még nekem is eszembe jut néhány.
- Beszélj vele!
- Most éppen megint fasírtban vagyunk...
- Mit csináltál?
- Mi? - hüledezve néztem rá. - Miből gondolod, hogy én vagyok a hunyó?
- Olasz vér is van benned, és hirtelen vagy. Azért is képes lennél leordítani a fejét, mert kivitte a szemetet - sajnos túl jól ismer. Igaza volt.
- Ez nem ilyen egyszerű...
- Miért? Együtt dolgoztok! Gyerünk, oldd meg!
*
" Boldog "hónapfordulót". Próbán vagyok, később hívlak. "
Ha eddig nem voltam benne biztos, most már elhittem, hogy megbántódott. Talán tényleg kicsit kemény voltam. Ezért is voltam hajlandó beadni a derekam, és én kezdeményeztem. Ez minden tekintetben nagy szó. Sose futok senki után, és általában nem látom be, ha hibázom. Ha mégis, magamban puffogok, és inkább igyekszem egyedül megoldani a helyzetet, hogy még véletlenül se kelljen segítséget kérni. Az nem az én formám.
A hétfő Gabié volt, amit pezsgőzéssel, karaokéval, és a régi törzshelyeink felkeresésével töltöttünk. Többet nem hozta szóba a Bereczki-kérdést, de láttam rajta, hogy még kicsit szeretne lovagolni rajta. Majdnem éjfélt ütött az óra, mikor rákiabáltam, miután már azzal is előállt, hogy olyan emberek vagyunk, mint a többiek a planétán. Miért ne lehetne közöttünk szorosabb kötelék, mint munkakapcsolat. Azért. Ez mind volt a válaszom.
A kedd az idegeskedésé volt. Bár Zoli nem jelölt meg konkrét időpontot, én gyarló halandó azt feltételeztem, hogy nem 16 órás próbán van. Végül késő délután csörrent meg a telefon. Közömbösen csevegtünk, aztán felvetettem, hogy feljöhetne egy teára. Szilveszter óta nem teáztunk együtt.
Így kötött ki újfent a lakásban, a koalás bögrét forgatva.
- Mi volt a baj? - úgy szegezte nekem a kérdést, mintha éppen válófélben lennénk.
- Semmi. Úgy értem, meglepődtem. És ez nem tetszett.
- Az nem tetszett, hogy jó irányba mozdultunk. Az nem tetszett, hogy valaki helyetted irányított, és ez tetszett. Miért nem mered elképzelni, hogy a világ lehet szép, és vannak csodák? - elevenemre tapintott.
- Mert akkor nem lenne igazi... - csak bámultam, ahogy a fekete ital örvénylik a bögrémben.
- Hogy érted ezt?
- Ez egy körforgás. Azt mondják, ha valamire pozitívan gondolsz, bevonzod. Hát belegondolsz, és beleéled magad. Elhiszed, hogy megtörténhet. Aztán jön a felismerés, hogy sosem történhet meg, mert te is csak egy vagy a sok közül, nem pedig a lottó ötös. Akkor elkezded a negatív energiákat küldeni, amitől aztán nem is válik soha valóra semmi, amit szeretnél. Később berezelsz, hogy hoppá, erre pozitívan kellene gondolni... A kör bezárul. Ott vagy, ahol a part szakad - sóhajtottam, és megkockáztattam, hogy ránézzek. - Ez volt a baj. Hogy jól csináltad, és én ezt akartam az elejétől fogva. Egyenlő fél akartam lenni, hogy partnerek legyünk. Aztán te meglépted, jól csináltad. Kiráztad a kisujjadból, én meg megijedtem, hogy túl jó volt. Féltem, hogy átveszed a vezető szerepét. Nekem már annak kellene lennem. Tudod, most az irodámban kellene ülnöm, és jelentéseket olvasnék kék kiskosztümben. Ehelyett egy énekest pátyolgatok, és még magamat is utálom, mert élvezem, hogy terepen vagyok.
- Ezzel még nagyobb kört nyitsz. Én csak az ugródeszkád vagyok, de ha nem hagyod, hogy segítsek, te sem tudsz nekem...
- Tudom.
- Akkor? Segítesz, hogy én is segíthessek? - megint felnéztem a teából. Ó, ha tudná, hogy rég teszek az előléptetésre... Hogy eszembe sem jut, hogy mi lesz utána? Sejti vajon, hogy őt akarom megismerni, és teszek a szabályaimra?
- Rendben, segítek - szélesen mosolygott rám, és belekortyolt a teájába. Nagyot dobbant a szívem, és inkább én is az italommal foglalkoztam, mielőtt még magamnak azt találom mondani, hogy mennyire helyes a mosolya.
|
19. fejezet - " Borzasztó béna amorózó vagy."
Hey, sweeties!
A legutóbbi fejezeten felbuzdulva már tegnapra terveztem az új részt, de sajnos későn értem haza a melóból, és alig estem be az ágyba. Jön az ünnep, a vendéglátóipar meglódul, nincs mese.
Mire ezeket a sorokat írom, már sok mindenen túl vagyok, ami pontosan ahhoz kellett, hogy ez a fejezet megszülessen. Nem mondom, hogy saját kútfőből, az én érzéseim, de azt sem, hogy nem. Vannak bennfentesek, akik tudni fogják, hogy merre billen a libikóka.
Nem szeretnék túl sokat hozzáfűzni a fejezethez. Köszönöm, hogy vagytok! :-)
Jó szórakozást!
XxX Elly
***
" Ne haragudj. Szabadnapom van, beszélünk? Amúgy boldog "hónapfordulót". "
Pár nappal később világossá vált, hogy a legutóbbi veszekedés alkalmával talán... Esetleg elvetettem a sulykot. Részben nekem volt igazam, hiszen ha nem ért egyet valamivel a forgatókönyvvel kapcsolatban, csak szólnia kell; leülünk, és átnyálazzuk.
Ehelyett gondolt egyet, és megcsókolt. Nem gondolt semmire, csak ment a feje után. Se következmény, se semmi, csak bumm. Na és, ha titkon én is egy vagyok azok közül a rajongói közül, akik a legapróbb jeleket is kezdeményezésnek veszik? Vagy elhiszem, hogy kellek neki, mert a lakótársam egyszer azt mondta? Nem tudom mit szólna, ha mától boldog-boldogtalannak mesélném, hogy kedvel, és akar tőlem valamit...
Persze, nincs kizárva, hogy egyszer ez történik. Hallottunk már ilyen történetet is. De az az ember nem én leszek.
*
- Mit csinálsz? - kérdezte Gabi, a legjobb barátnőm. Nemrég jött egy üzleti ügy miatt a fővárosba, közben pedig elintézte, hogy egy napot egymással töltsünk. 16 éves korunk óta elválaszthatatlanok vagyunk. Ő az az ember, aki felöklelne értem egy bikát, én miatta hajlandó lennék örökre letenni a káros szenvedélyeimről. A lakásom ebédlőjében ültünk. Én veszettül vertem a klaviatúrát, ő éppen lecsukta a laptopját, hogy aznapra félretegye a munkát.
- A jövő keddi forgatókönyv. A budai várba megyünk Zolival. Az én ötletem volt. Ezer éve nem jártam a labirintusban.
- Mi a helyzet veletek? Hogy megy az ügy?
- Egész jól - vállat vontam, és úgy tettem, mint aki nem érti a kérdés valódi tartalmát. Az érzéseimre volt kíváncsi. A véleményemre. Hogy mit gondolok erről az egyre kacifántosabb álomképről.
- Hogy tetszett neki az ötlet? - mindig ezt csinálja. Először hagyja, hogy azt higgyem, nem is akar lelkizni, aztán egyszer csak puff, már sírok is, mint egy kisgyerek.
- Rábólintott. Ha klausztrofóbiája lesz, majd kijövünk, vagy megfogja a kezem.
- Értem.
- Gyerünk, kérdezz rá!
- Mit gondolsz róla? Láttam, hogy kedveled azelőtt. Nem volt durva, de bevallom, a harmadik koncertet zsinórban már kicsit untam. Szóval?
- Nem tudom... Tényleg olyan ez, mint egy illúzió. Itt van, de még sincs.
- Mint például?
- Nem láttál, mikor megtudtam, hogy újra összejött azzal a nővel. Úgy üvöltöttem a Virággal, mint egy sakál. Nem haragudtam rá, vagy ilyesmi, csak nem értettem. Ha lépten-nyomon azt hangsúlyozza, hogy mennyire imádja, ha egy nő természetesen szép, mi a szar már, hogy a három kiló smink-festett hajú csaj kellett neki? Mondom mindezt úgy, hogy még csak nem is álmodtam vele, pedig az ember általában azzal álmodik, akivel napközben is tele van a feje. Nem. Ez kamu. Ha azt álmodnám, hogy együtt vagyunk, és minden király, már rég elvesztem volna. Áldom az eget, hogy ezt az oldalát nem kaptam meg, és nem hülyülök bele egészen.
- Akkor mi volt a baj?
- Hogy jobb lennék. Az elmúlt néhány hónapban elég sok mindent megtudtam róla. Nem állítom, hogy mindenben hasonlítunk, de Istenem, mekkorákat lehet vele veszekedni...
- Ez komoly? - úgy nézett rám, mint egy ufóra. - Azért vagy oda érte, mert jókat veszekedtek?
- Nem vagyok oda érte! Kedvelem. Utáltam. Megvetettem. Ez a hullám tetszik benne. Hogy sosem
tudom, mit hoz a holnap. Ő viszont még mindig úgy kezel, mintha egy lennék a rajongói közül. Egy, fizet azért, hogy kedves legyek. Kettő, miért annyira nehéz elfogadni, hogy egyszerűen csak barátkoznék? - persze, ezt nem az utóbbi két hónapra értettem. A szilveszter előtti állapotok néztek ki hasonlóan. Olyan volt, mintha mindig attól félne, hogy a nyakába ugrom. Oké, értem én, hogy ő a Bereczki Zoli, de azért... Nem mindenki a bugyiját akarja dedikáltatni.
- Gondolj csak bele, neki mennyire nehéz lehet... Naponta legalább száz levelet kap a rajongóitól, aminek nagy részére gondolom igyekszik reagálni. Olvassa azt a rengeteg üzenetet. Lehet, hogy tetszik neki néhány szófordulat, de mégis honnan tudná, hogy neki, nem pedig a sztárnak szólnak? Erre nincsen szűrő...
- Értelek, de nem mindenki letépni akarja az inget a kedvencéről. Kedvenc... Már megint ez az undorító szó. Tényleg megismerném őt. Néha jobb lenne, ha csak úgy összefutottunk volna valahol. Ha nem lenne ez a sok manír, meg kötelezettség. Ha csak két idegen lennénk, akik leülnek egymás mellé a vonaton.
- Mennyivel lennél előrébb, ha ismernéd?
- Nem tudom. Talán jobban megérteném. Sok rajongó úgy kezeli, hogy ezt meg azt tud róla, és azt hiszik, mindent tudnak. Hogy ismerik. Ugyan, hagyjuk már! Négy mondatnál többet írt? Húha... Be ne szarjak. Őt ismerném meg. Zolit. Nem Bereczki Zolit. Ne akarok mellékneveket a neve mellé. Bármennyire is próbálok pártatlan lenni, még nekem is eszembe jut néhány.
- Beszélj vele!
- Most éppen megint fasírtban vagyunk...
- Mit csináltál?
- Mi? - hüledezve néztem rá. - Miből gondolod, hogy én vagyok a hunyó?
- Olasz vér is van benned, és hirtelen vagy. Azért is képes lennél leordítani a fejét, mert kivitte a szemetet - sajnos túl jól ismer. Igaza volt.
- Ez nem ilyen egyszerű...
- Miért? Együtt dolgoztok! Gyerünk, oldd meg!
*
" Boldog "hónapfordulót". Próbán vagyok, később hívlak. "
Ha eddig nem voltam benne biztos, most már elhittem, hogy megbántódott. Talán tényleg kicsit kemény voltam. Ezért is voltam hajlandó beadni a derekam, és én kezdeményeztem. Ez minden tekintetben nagy szó. Sose futok senki után, és általában nem látom be, ha hibázom. Ha mégis, magamban puffogok, és inkább igyekszem egyedül megoldani a helyzetet, hogy még véletlenül se kelljen segítséget kérni. Az nem az én formám.
A hétfő Gabié volt, amit pezsgőzéssel, karaokéval, és a régi törzshelyeink felkeresésével töltöttünk. Többet nem hozta szóba a Bereczki-kérdést, de láttam rajta, hogy még kicsit szeretne lovagolni rajta. Majdnem éjfélt ütött az óra, mikor rákiabáltam, miután már azzal is előállt, hogy olyan emberek vagyunk, mint a többiek a planétán. Miért ne lehetne közöttünk szorosabb kötelék, mint munkakapcsolat. Azért. Ez mind volt a válaszom.
A kedd az idegeskedésé volt. Bár Zoli nem jelölt meg konkrét időpontot, én gyarló halandó azt feltételeztem, hogy nem 16 órás próbán van. Végül késő délután csörrent meg a telefon. Közömbösen csevegtünk, aztán felvetettem, hogy feljöhetne egy teára. Szilveszter óta nem teáztunk együtt.
Így kötött ki újfent a lakásban, a koalás bögrét forgatva.
- Mi volt a baj? - úgy szegezte nekem a kérdést, mintha éppen válófélben lennénk.
- Semmi. Úgy értem, meglepődtem. És ez nem tetszett.
- Az nem tetszett, hogy jó irányba mozdultunk. Az nem tetszett, hogy valaki helyetted irányított, és ez tetszett. Miért nem mered elképzelni, hogy a világ lehet szép, és vannak csodák? - elevenemre tapintott.
- Mert akkor nem lenne igazi... - csak bámultam, ahogy a fekete ital örvénylik a bögrémben.
- Hogy érted ezt?
- Ez egy körforgás. Azt mondják, ha valamire pozitívan gondolsz, bevonzod. Hát belegondolsz, és beleéled magad. Elhiszed, hogy megtörténhet. Aztán jön a felismerés, hogy sosem történhet meg, mert te is csak egy vagy a sok közül, nem pedig a lottó ötös. Akkor elkezded a negatív energiákat küldeni, amitől aztán nem is válik soha valóra semmi, amit szeretnél. Később berezelsz, hogy hoppá, erre pozitívan kellene gondolni... A kör bezárul. Ott vagy, ahol a part szakad - sóhajtottam, és megkockáztattam, hogy ránézzek. - Ez volt a baj. Hogy jól csináltad, és én ezt akartam az elejétől fogva. Egyenlő fél akartam lenni, hogy partnerek legyünk. Aztán te meglépted, jól csináltad. Kiráztad a kisujjadból, én meg megijedtem, hogy túl jó volt. Féltem, hogy átveszed a vezető szerepét. Nekem már annak kellene lennem. Tudod, most az irodámban kellene ülnöm, és jelentéseket olvasnék kék kiskosztümben. Ehelyett egy énekest pátyolgatok, és még magamat is utálom, mert élvezem, hogy terepen vagyok.
- Ezzel még nagyobb kört nyitsz. Én csak az ugródeszkád vagyok, de ha nem hagyod, hogy segítsek, te sem tudsz nekem...
- Tudom.
- Akkor? Segítesz, hogy én is segíthessek? - megint felnéztem a teából. Ó, ha tudná, hogy rég teszek az előléptetésre... Hogy eszembe sem jut, hogy mi lesz utána? Sejti vajon, hogy őt akarom megismerni, és teszek a szabályaimra?
- Rendben, segítek - szélesen mosolygott rám, és belekortyolt a teájába. Nagyot dobbant a szívem, és inkább én is az italommal foglalkoztam, mielőtt még magamnak azt találom mondani, hogy mennyire helyes a mosolya.
|
Minden a történetről
Illúzió - Fanfiction
Az "Illúzió" egy olajozott, jól működő szervezet. Célja a tökéletes illúziókeltés, legyen szó bármiről. Aki hozzájuk fordul, minőséget kap, az élete gyökeresen megváltozik. - persze, amíg megfizetik.
A cég mottója egyszerű, és határozott: Pénzért bármi megvásárolható.
Utazás, szerelem, gyáróriások. Nincs olyan kérés, amit az Illúzió ne tudna teljesíteni. Nem állhat az útjába sem törvény, sem ember, sem semmi. Teszi a dolgát, amiért fizettek neki.
***
Teo kedvenc könyve a Lepkegyűjtő. A kedvenc színe a kék, és igazán az esős időben érzi jól magát. A kedvenc musicalje a Rómeó és Júlia, a kedvenc színháza a városban a Centrál. Szereti a minőségi borokat, és a kutyákat, kedvenc divattervezője Yves Saint Laurent. Szeret főzni, és szerinte normális, ha valaki káromkodik közben.
Kedvenc énekese, és egyben színésze Bereczki Zoltán.
De ezt Istennek sem vallaná be, utálja elárulni, hogy ez az egyetlen gyenge pontja. Rajongani valakiért, feltétlen szeretettel adózni egy másik ember munkájának.
Teo az Illúzió egyik legjobb munkaereje, a Szerelem-részlegen. Feladata, hogy a megrendelő megkapja, amit akar, szigorú szabályok szerint. Ha kell, elbűvölő feleség, ha kell, féltékeny, öngyilkoshajlamú barátnő, de volt már fiatal anyuka is, vagy éppen családot robbantó, elérhetetlen szépség. Amit csak az ügyfél akar.
A recept egyszerű. Találkozik a megrendelővel, átbeszélik a forgatókönyvet, fizet, és a lány máris átváltozik azzá a nővé, akiért pénzt adtak.
Szereti, amit csinál, és jó benne. Ez egyfajta önmegvalósítás. Az lehet, aki csak lenni akar.
Nincsenek szabályok. Csak egy: Soha ne szeress bele az ügyfélbe!
Egy nap új megbízás érkezik, épp amikor lépne a ranglétrán. Azonban vár rá még egy megbízás, ami a legkönnyebb lehetne.
Nem az. A szabályok elmosódnak, a határokat átlépik.
|
Szereplők
A történet szereplői.
Egry Teodóra
Bereczki Zoltán
|
Impresszum
Az oldal adatai.
Az Oldal
A történet az első papírra vetett Bereczki Zoltán Fanfiction, ami annyit tesz, hogy egy, a valósággal párhuzamos idősíkon játszódó kitalált sztorit tartalmaz, melynek név szerint említett férfi főszereplője a híres magyar színész-énekes.
A cselekmények, a szereplők érzései mind a fikció síkján léteznek, a valósághoz, és a valós szereplőkhöz nincs közük.
A szereplők, a helyszínek valós elemek, helyenként más elnevezéssel szerepelnek a történetben.
A blog, a történet szerzői jogvédelem alatt áll!
Az Író
2007 óta blogolok, nagyjából erre az évre tehető az első történet is, amit írtam. Igaz, akkor még füzetbe körmöltem, és a barátaimnak szólt, de a bíztatásukra elkezdtem feltenni az internetre is az irományaimat. Amit itt olvashatsz, hónapokig tartó vívódás önmagammal. Megtegyem-ne tegyen? Megtettem. :-)
Picit rólam:
#krimi és thriller rajongó vagyok
#szeretem a föld színeit
#Jamie Oliver a hősöm
#kedvenc mesefilmem a Labirintus (1986)
#órákat gyűjtök
#kedvenc könyvem: Dino Buzzati: Egy szerelem története
#kedvenc színészem: Adrien Brody, Jávor Pál
#...ha bármi más kérdésed van, keress fel! :-)
A közösségi oldalakon bárki megtalál, de ha emailt szeretnél küldeni, ide várom: ameliaspencer24@gmail.com
✖FACEBOOK PROFIL
✖FACEBOOK OLDAL
✖TWITTER
✖HIPSTERS - NOVELLÁK
✖AZ IGAZI SHERLOCK |BEFEJEZETT|
✖JÖVŐ A MÚLTBAN
✖CLOSENOVELS - MAGAZINBLOG
|
Háttér
A történet keletkezéséről.
...2005 tavaszán egy általános iskolai csoport megállapodott, hogy a Roméo et Juliette egy dalára táncol az éves bálon, ahol az iskola majd minden osztálya fellép a gyerekek, és a szülők szórakoztatására. Sikert arattak, az osztályban kialakultak a Montague és Capulet klikkek, összetartotta őket a közös bolondozás, a "mini-Verona".
Teltek az évek, és egy fiktív karakter, Rómeó kishúga belezúgott a musicalbe. Ez voltam én. Imádtam a drámát is, a szereplőket, a színpadot, mindent. Mercutio és Tybalt volt a kedvencem, ami nem nagy meglepetés, tekintve hogy vagy a gonosz karakterek, vagy az előbb-utóbb elhalálozó emberek lesznek a kegyeltjeim.
A francia után tudnom kellett, hogy mit művelt a magyar társulat az én dédelgetett darabommal. Meghallgattam, megnéztem, lenyűgöztek.
...2010 tavaszán a gimnáziumi legjobb barátnőmmel felutaztunk családostól Budapestre, az Operett Színházba, hogy végre valóra váljon az álmom, és élőbe láthassam az egyik kedvenc musicalem. Tinédzserek voltunk, ébredező kíváncsisággal a másik nem iránt, túl az első nagy szerelmeken, vártuk, hogy kit nézhetünk ki magunknak a színházban. Jómamgam az egyik hangtechnikust, és Mercutio-t. Zolit előtte is ismertem, tudtam, kicsoda, mit csinál, elismeréssel adóztam a munkájának, de amit akkor este láttam, az levett a lábamról. Az erő, a hév, amit Mercutioba tett, elsöpört. Soha többet nem lehetett kicsavarni a távcsövet a kezemből, csak őt figyeltem. Bukfencezett a gyomrom, ha a színpadra jött, csalódtam, ha kifutott.
...2015 nyarán naplementében vonatoztam vissza Pestre, amikor a zenelejátszó lemezei között megakadt az ujjam az "Álomkép" 2010-es felvételén. Többször hallgattam meg egymás után, a szöveget évek óta kívülről fújom, de nem ártott az ismétlés. Újra beütöttem a keresőbe a Bereczki Zoltán nevet, csak hogy tudjam, miről maradhattam le, ami fontos. Időközben persze követtem a munkásságát, figyeltem, hol tart, de újra elragadott a hév, hogy mindenről tudnom kell, újra kell látnom élőben.
Így jött "A Lepkegyüjtő". Azonnal beszereztem a könyvet, végre egy olyan szerepben találtam, ami az én világomhoz közel áll. Jegyet váltottunk rá, és szeptemberben a legjobb barátnőmmel ott ültem az előadáson. Féltem, nem tudtam, mit várjak. Féltem, hogy megannyi musical után prózai szerepben látom. Féltem, hogy a vidám, hahotázó szerepek után most egy szorongó gyilkost fogok látni. Féltem, hogy nem fog tetszeni. Féltem, hogy nem fogom érteni.
A darab végén Tőle féltem. Attól, ahogy megannyiszor elhangzott a mondat: "A lepkegyűjtő titkos videóblogja.". Attól ijedtem meg, ha lefekszem, hetekig ezzel a pszichopata mondattal lesznek rémálmaim. Mi sem biznyítja jobban, hogy Bereczki Zoltán totális győzelmet aratott felettem.
Minden illúzióját megélem...
Ideje, hogy én teremtsek Neki egyet.
|
Megjegyzés küldése