főoldal történet szereplők impresszum háttér facebook feliratkozás


KÖSZÖNTŐ

Egy újabb történetet találsz a blogon, ami az én egyik újabb agymenésem. Egy dolog mégis más: ilyen nincs még egy. A történet egy méltán népszerű figurával foglalkozik; Bereczki Zoltánnal. Hadd szögezzem le, hogy semmilyen kapcsolatban nem állok vele (sajnos), így minden, amit itt találsz csak az én kitalációm, Ő semmilyen formában nem működik közre. Ez a blog, a történet arra hivatott, hogy elmeséljem nektek, mennyire, és miért szeretem Őt. Jó szórakozást, tarts velem!

WATTPAD



ARCHÍV



KREDIT

© 2015 - Written by Elly Evans. Skins by Adila and basecode Mayra.
17. fejezet - "Néha seggfej vagyok. De kedvellek."
2016. március 3., csütörtök | 2 Hozzászólás

Hey, sweeties!

Nagy gondban vagyok. Ti nem láthatjátok, de előttem itt a fejezet vázlata, ami nagy feladat lesz. Ahogy a lakótársam hívja; végre! Ahogy én hívom; nyál. 

Neki egyébként ma nagyobb szerepe lesz, ugyanis ha nem játszotta volna egész nap a hattyú halálát, az első blokk nem lenne elég élethű. Negyedszer is a történetbe kerül, lássuk, mennyire élvezi majd! ;-)

Alapvetően megint örültetek, és szerettétek az előző fejezetet, igaz nem volt annyira beharangozva, melynek oka az időhiány, de remélem, ez lassan változik. Sok minden van tervben mostanság. Meg aztán hiába is tagadnám, lefoglalt az Oscar engem is... #TeamSaul #TeamLeoDC

Jöjjön a fejezet!

Jó olvasást!
XxX Elly


***

" Köszönöm a mai napot. Jól sikerült. A kis közjáték ellenére is. "

Nem válaszoltam. Nem akartam válaszolni. 
Először is, mert nem értettem. Mit köszön? Reggel még én voltam a világ gonosza. Úgy nézett rám, mint aki meg van győződve róla, hogy én indítottam hadba a kereszteseket. Úgy viselkedett, mintha legalábbis leprás lennék, és a szükséges rossz, hogy ki kell cserélnie az ágyneműm. 

Reggel bevágtatott a lakásba. Ledobta a cuccait a kanapé mellé, aztán levetette magát, és a tévét
kapcsolgatta. Mondhatni otthon érezte magát, de igazából csak próbált kizárni, amíg lehet. Nekem sem kellett több. Komótosan visszamentem a fürdőbe, teleengedtem a kádat forró vízzel. Hosszan áztattam magam, aztán ugyanilyen kényelmes tempóban választottam ki az aznapi Amália-szettet, a sminkem, és a szokásosnál is tovább fésültem a hajam, hogy aztán rendezett copfba kössem. Zoli egy szót sem szólt. Nem sürgetett, nem kiabált, csak nem vett rólam tudomást.
A saját lakásomban. 

Másodsorban nem tudtam mire vélni a hangvételt. Majdnem megdicsért. Köszönetet mondott. Miért játszik? Amikor Mercutioként arról énekelt, hogy színház az élet, nem szóltak neki, hogy nem kell átültetnie a valóságba. Megtette. Úgy játszott velem, mint egy tamagocsival. Etette-itatta az érzelmeimet, aztán otthagyott parlagon lemerülni. Hagyta, hogy az elem belefolyjon az alaplapba. Megmérgezett. Beoltott a saját utálatával, amit ellene fordítottam. Nemhogy nem gondoltam arra a Bereczki Zoltánra, akit elképzeltem magamnak, hanem zsigerből gyűlöltem, akit kaptam. 
Miért? 
Azzal vádolni, hogy nincs életem, a legaljasabb húzás volt, amit csak el tudok képzelni. 
Kikezdeni egy elfeledett barátnővel, aki tudtommal neki is kellemetlen órákat okozott, gerinctelen húzás volt. 
Engem hibáztatni mindenért a megbocsáthatatlan vétek. Úgy tenni, hogy az én számlámra írja, hogy este lemegy a nap, a csillagok pedig meghalnak reggelre, egy olyan képet alakított ki róla, akinek nemhogy dolgozni nem akartam, de ismerni sem kívántam, legkevésbé szerettem volna a közelébe lenni. 

Nem tudtam, mit akar az üzenettel. Elhúzni a mézesmadzagot, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, még tőle is visszataszító. Nem vall rá. Amennyire megismertem,inkább hagyja, hogy szenvedjek, és én csússzak térden elé a bocsánatáért esedezve. Hát erre várhat.
Talán ezt unta meg. Vagy legyezi az egóját, hogy valaki rajong érte. Rendben, ez hülyeség. Rengetegen imádják, naponta telik meg a postafiókja szerelmes üzenetekkel. Szegény lányok... Csak kérdezzetek, egy szúrágta totemet bálványoztok. 
Tehát ez kilőve. Biztosan nem azért kedveskedik, hogy viszonozzam. Ott van arra az édes kis csitrije, aki felteszem dizájner darabokban rója a Váczi utcát, és vagy ötszázan kedvelik a három szál saláta ebédjét a közösségi oldalain. Fotósokkal meg művészekkel cimborál, és minden másodiknak az ágyába is fekszik.
Jézusom... Nem is ismerem. Nem alkothatok képet valakiről, akit még nem is láttam. Mégis, úgy beszélek róla, mintha valóban én lennék Jermann Amália, egy cukrászda eladója, szürke kisegér farmerben és pólóban. Ne vethetem a szemére még akkor sem, ha valóban ilyen a lány, hiszen fénykoromban engem is hasonló jelzőkkel illethetnének. 
Vannak művész barátaim, sok követőm, és YSL táskák a szekrényemben. Hírességekkel nem bújok ágyba, aminek végtelenül egyszerű oka van: arra sincs időm, hogy magammal ágyba bújjak. Reménytelen romantikusként, két macskával fogok meghalni egy montmartre-i garzonban a nyolcvanas éveim végén. A macskáim; Lestat és Taylor majd leeszik az arcom, mire megtalálnak. 
Nem túl szép jövőkép...

" Köszönöm. "


*


- Kicsim, figyelj! Az üzembe mennél? Elúsztak - összerezzentem, mikor Olívia végigsimított a hátamon. 
- Persze! - benn mindenki azzal ugrat majd egy hónapja, hogy én vagyok a titokzatos lány, akiről Bereczki posztol, de mélyen hallgat. Tulajdonképpen igazuk van, csak még nem tartunk ott, hogy ezt be is jelentsük. Március vége van, a nagy hír meg csak május közepén robban, ha minden igaz. 

Senki nem tudhatja, valójában milyen messze is állunk attól, hogy akár csak kedves cimborái legyünk egymásnak. Zoli az üzenet óta visszavett, inkább közömbös, mintsem ellenséges. Én igyekszem nem utálni, és kivárni a szerződés végét. 
A cukrászdában persze elpirulok, és még mindig áradozom, de nem viszem túlzásba. Bereczki az első találkozó óta be sem jött. Úgy döntöttünk, hogy hatásosabb, ha nem legyeskedik folyton körülöttem, inkább ködösen, shakespeare-i idézetekkel teletömve az oldalát igyekszik a köztudatba oltani, hogy boldog és szerelmes. 
Ha már hátul járok a sütemények között, sokkal jobban bosszant a tény, hogy elveszítettem Palit. Miután rájöttem, hogy sokkal több közös van bennünk, mint hittem volna, szinte tragédiaként éltem meg a hiányát. Teljesen nem szűnt meg, ami kettőnk között volt, csak most már járt hozzá egy grátisz csomag. Olyan, ami nem kell az embernek. Mint a női lapok mellé a húsvéti matricák. Nincs funkciójuk. Pali csomagja Emma volt. 
Imádtam a csajt, de egyszerűen nem tudtam túltenni magam rajta, hogy most én is lehetnék ott, ahol ő. Soha, egy kósza percre sem futott át az agyamon, hogy többnek képzeljem a barátságunkat, még akkor sem, mikor gyakorlatilag elém dobta a lelkét. Ettől függetlenül olyan jó barátok lettünk, hogy kettőnk kapcsolatába nem voltam hajlandó beengedni egy harmadikat, aki ráadásul sokkal bizalmasabb őrzője Pali lelkének. Nem voltam hajlandó elfogadni a tényt, hogy nem én vagyok ez az ember. 
Nagyjából ekkor kezdett el kattogni az agyam. Még mindig groteszknek és valótlannak láttam a helyzetet, hogy mi ketten többek legyünk, mint barátok. Ha el is képzeltem, nem tetszett a kép. Kövezzenek meg, adok a külsőségekre is, és ebbe nem fértünk bele. Ha egy vadidegen látja Palit, sármosnak nevezné, a többségnek tetszene. Én személy szerint nem látom annak, és Amália sem. Annyira szöges ellentéte annak az ideálnak, amit én alkottam, hogy ha nagyon koncentrálok se tudom úgy elképzelni azt a képet, hogy a kanapén összebújunk, hogy ne csengene a fülemben, hogy nem jó ez így. 
Ettől függetlenül vissza akartam kapni a barátomat, és ezért jelen pillanatban akár az érdeklődésemet is hajlandó lettem volna megjátszani. Szar, szemét vagyok, de csak az járt a fejemben, miközben fél szemmel figyeltem, ahogy lopva simogatják egymást; hogy ezt én is tudnám csinálni. Mi olyan nehéz ebben? Ha ez az ára, hogy visszakapjam, hát legyen, megfogom a fenekét...

- Jól vagy? - Emma lóbálta a kezét a szemeim előtt.
- Persze, csak elbambultam... Miért is vagyok itt? - újabban neki is bérelt helye van az üzemben, feltételeztem, hogy tudja, miért kellett bejönnöm.
- Mignon. 
- Óriási... - sóhajtva kötöttem ki a kötényem, aztán az egyik asztal alá dobtam. 

Jó egy órája mártogattam a sütiket, mikor Olívia beviharzott: Lia! Ki tudnál jönni a pultba?
 - Persze - kérdőn néztem Emmára, aki csak rázta a fejét. Nem hallottuk, hogy zsibonganának a vendégek, kétlem, hogy ne tudnák kinn elintézni a dolgokat. Visszaráncigáltam a kötényt, és kisiettem. - Jó napot kívánok, tessék! - automatikusan indítottam a köszönéssel és a kérdéssel, csak aztán vettem észre, hogy Zoli áll a pult másik felén. A szokásos félmosolyra húzta a száját.
- Jó napot, Lia, ugye? - bambán bámultam rá, mintha szellemet látnék. 
- I-igen - még életemben nem jöttem zavarba annyira, hogy dadogjak. Sosem dadogtam. Kivéve, ha beszívtam, és most. Kettő-null Bereczkinek. - Segíthetek? - igyekeztem felkaparni magam. A többiek jót mulattak rajtam. 
- Igen, szeretnék egy szelet Dobost, és egy kávét - az ő mosolya bezzeg meg sem rezzent. Tudta, mi a kedvencem, ezért ő is ezt rendelte. Okos. Még jobban zavarba hozott. Ezúttal őszintén zavarban voltam. 
- Presszó, hosszú, kapucsínó?
- Egy presszót, hideg tejjel, köszönöm - jót mulatott rajtam, én azzal voltam elfoglalva, hogy mit keres itt. Ma nem is kellene találkoznunk. Holnap megyek a Lepkegyűjtőre, hogy aztán tele lehessenek az újságok a címmel: "Bereczki Zoltán titokzatos lánnyal hagyta el a színházat ". 
- Foglaljon helyet, azonnal viszem - bólintott, és a hátsó asztalhoz ült. Végig nézett, miközben elővettem a tányért, rátettem a sütijét, aztán lefőztem a kávét. Sosem koncentráltam még ennyire, hogy le ne ejtsem a tálcát, vagy esetleg ráborítsak valamit. 

Kivittem mindent, szinte szaladtam a pultba, gyorsan lefirkantottam a pincértömbre a számláját, és visszaslisszoltam az üzembe. Nem akartam vele lenni. Nem akartam tudni, miért van itt. 

- Lia! - megint Olívia. - Bereczki kicsit szeretne veled beszélni. Kapd le a kötényt, és tedd oda magad! - mindenki úgy nézett rám, mintha most tudták volna meg, hogy nyertem a lottón. Legszívesebben elsírtam volna magam, de a könnyeknek semmi köze nem lett volna az örömhöz. 

- Mit akarsz? - alig hallhatóan sziszegtem, hogy a többiek biztosan ne hallják. Az ő szemükben én istenként imádom Bereczkit. 
- Beszélni.
- Nem várhatott volna? A technika korában élünk, írhattál volna egy cseszett emailt!
- Nem email téma - komolyan nézett a szemembe, de a mosoly még mindig ott bujkált a szája sarkában, ahogy az enyémben is. Fő, hogy mindenki azt lássa, hogy minden rendben.
- Csak gyorsan. Nincs forgatókönyvünk, és nincs kedvem rögtönözni - bólintott. Eddig vele szemben ültem, de apró lendülettel átvetődött a mellettem lévő székre. Megmerevedtem, a cukrászdában megfagyott a levegő. Mindenki kettőnket figyelte. 
- Sajnálom a múltkorit...
- Eszedbe jutott egy hónap után?
- Sajnálom, seggfej voltam - először mertem a szemébe nézni. Kicsit sötétebb volt, mint általában, és őszinteségtől csillogott. 
- Finoman fogalmaztál - nem igazán hatott meg a bocsánatkérése. 
- Egy utolsó szemétláda voltam, és meg sem érdemlem, hogy még mindig mellettem vagy!
- Egy fokkal jobb.
- Nézd, gondolkodtam. 
- Nahát! Szerződést bontunk végre? - őszintén reméltem, hogy ez következik. Kiszipolyozott ez az ügy. Elvesztem benne, és ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy egyedül kellett csinálnom. 
- Mi? Nem! - felháborodva nézett rám. 
- Akkor?
- Szeretném, ha békét kötnénk. Tudom, hogy az ezelőtti állapotok menthetetlenek, de abban bízom, hogy legalább addig eljutunk, hogy ne úgy kezelj, mint egy háborús bűnöst.
- Mit akarsz tőlem?
- Rögtönözünk.

A mosolya pajkos lett, cinkosan nézett körbe, aztán két tenyere közé fogta az arcom, magához húzott, és megcsókolt. 

Blogger Renee Bauer írta...

Szia :))
Juujjj végree ** nagyon vártam az első csókot, és bár nem pont így képzeltem el, azért nagyon zolis volt :D nagyon kíváncsi vagyok, hogy Teo mit reagál :3
xx Renee

 
Blogger Elly Evans írta...

Szia,
örülök, hogy örülsz, én is örültem, hogy lett! :-D
Én annyira ne vártam az első csókot, bevallom. Talán, mert fura ebbe belehelyezkedni. Zoli mégiscsak egy olyan művész, aki talán holnap elmegy mellettem az utcán. Groteszk lenne úgy utána nézni, hogy tudom - Hé, tegnap smároltál a sztorimban!
Érdekes utazás volt a fejezet, Teo nemsokára reagál! ;-)

XxX

 

Megjegyzés küldése