11. fejezet - "Nem hozzád való."

10. fejezet - "A forgatókönyv: sírok, összeszedem ...

9. fejezet - "Mondtam már, hogy lepkéket gyűjtök?"

8. fejezet - "Azt hittem, maximalista vagy."

7. fejezet - "Még sosem voltam az..."

6. fejezet - "Vörös. Vannak furcsa perverzióim."

5. fejezet - "Ja, nekem is van kedvencem, a Berecz...

4. fejezet - "Én leszek a legjobb!"

3. fejezet - "Ezt még senkiért nem tettem."

2. fejezet - "Ez lenne a világ nagy problémája?"

Hey, sweeties!

Hivatalosan is kihirdetem, hogy eddig a 2016-os a legrosszabb évem. Ennek két borzasztó egyszerű és tragikus oka van; Alan Rickman és David Bowie. 

Őszintén nem is tudom, mi jöhet még? 

Az egyetlen mentsváram, hogy elsején ott fogok csápolni a sor szélén Zoli zenéjére, és jó két órára elfelejtem, hogy mindkét brit tehetséget saját véremként gyászolom, olyan köhögésrohamok gyötörnek, hogy három napja nem aludtam, és szerintem a rázkódástól lassan az agyam is károsult. Izomlázam lett, semminek nem zárhatom ki az eshetőségét. Talán ezért várom ennyire a februárt. Azon túl, hogy a fizetésnapnak mindenki örül én felejteni akarok. 

Úgy veszem észre, hogy az érdeklődés lankad. Ennek okát nem feltétlenül értem, de ez most egy ilyen időszak. Tudomásul veszem. Messze még a vége! ;-)

Jó szórakozást!

XxX Elly

Nyugodj békében, Alan!

***

 - Mi az ördögöt keresel a kanapémon? Honnan van egyáltalán kulcsod? - szabadnapom volt. Pali

 - Ugyanezt kérdezhetném én is tőled! - felhúzta a szemöldökét, és a távirányítóval a kezében hátradőlt.

 - Itt lakom! Még szép, hogy van kulcsom a saját lakásomhoz!

 - Én vettem neked, nekem is van. Miért nem az ügyön dolgozol?

 - Honnan veszed, hogy nem azon dolgozom éppen? - szerettem kérdéssel válaszolni a kérdésére. Egy idő után dühítette.

 - Azt ígérted Zolinak, hogy hívod. Ez két napja volt - sejthettem volna, hogy tudja...
 - Mégsem volt fontos - vállat vontam, és összeszedegettem a csomagok tartalmát. Zavart, hogy Előd figyeli a munkám, hogy nem hagyja, hogy mindent egyedül oldjak meg. Tüntetőleg a konyhába vonultam, és kipakoltam.
 - Minden fontos - elém telepedett egy bárszékre. Minden mozdulatom úgy figyelte, mint egy gepárd, aki az áldozatát keresi éppen a forró szavannán.

" - Készen állsz?
 - Nem.

2003., karácsony másnapja, Mont Lozère. Az Egry család síeléssel tölti az ünnepeket. Előd és a bátyám a fejébe vették, hogy azon a télen megtanítják az akkor még két ballábas Teodórát snowboardozni. 
Anyáék nem lelkesedtek az ötletért, aztán a bátyám bevetette az adu ászt: ha neki sikerült, nekem is menni fog. Erre persze még a nagyszüleim is hevesen bólintottak. Az alapelv a családban, hogy mindenki egyenlő, és ehhez mért bánásmódot is érdemel. Kivételt képez persze ha kiskorú vagy, és alkoholt akarsz inni, vagy éppen elsős gimnazista, és fiút szeretnél, mert az osztályodban már minden lány jár valakivel a focicsapatból, kivéve a kockákat, akik csak a számítógéppel törődnek. 

Mire Előd feltette a kérdést, hogy végre egyedül indulhassak el a hófödte lankákon, a bátyám már réges régen egy nehezebb pályán száguldozott. Az első órákban még lelkes volt, és ide-oda taszítgatott, hogy megtaláljam a súlypontom, a nagybátyánk szavába vágva magyarázta, hogyan is kell megállnom a deszkán. Bár síelni tudtam, az, hogy se bot, se még egy léc nem lesz a segítségemre; megrémített. 
Előd türelmes volt, nyoma sem volt a feszültségnek, amit az akkori ügye okozott. Az ő szakterülete a maffia, és a kétes ügyek. Akkoriban egy kispesti prostimaffia oszlopos tagjának szegődött. A rendőrség bízta meg az Illúziót, hogy buktassák le a csoportot. Először a főhadiszállásra kellett beszivárognia, aminek a "Burgundi Éjszakák" névre keresztelt sztriptízbár adott otthont. Eleinte vendégként figyelte a terepet, aztán egy nap beállított egy lánnyal, akit "eladott" a bárnak, így a szervezet a tagjává fogadta. Előd feladata volt, hogy bebizonyítsa, a csoport a futtatáson kívül szervkereskedelemmel és lányok külföldre való eladásával is kiegészíti a bárból befolyt pénzt. 
Mint később megtudtam, ez volt a nagybátyám ügye. Az a megbízás, amivel kiérdemelte az Illúzió vezető székét. 

 - Ugyan Pudli, menni fog! Csak szépen lecsúszol oda - egy nagyjából harminc méterrel távolabbi pontra mutatott. - Előbb érek le, mint te. Ott foglak várni, és ha nem tudsz megállni, megfoglak!
 - Ha többet nem hívsz így, megyek - durcásan néztem rá, de nem engedtem el a jobbját. Még mindig nem éreztem magam biztonságban, ha egyedül álltam.
 - De hát pudli vagy... Egy szép napon a hajad talán engedelmeskedik neked, de addig sajnos ezzel a névvel kell élned - játékosan lebiggyesztette az ajkait, aztán lefejtette a kezem az övéről - Na, gyerünk!

Mély levegőt vettem, és hagytam, hogy kicsit meglökjön. Gyorsan száguldott le mellettem, aztán arra a pontra állt, ahova érkeznem kellett. Iszonyatosan féltem, azon a rövid távon a rövid életem minden pillanata lepergett előttem. Négyszer. 
Legnagyobb meglepetésemre gond nélkül értem célba, de azért megfogott, hogy biztos talajt érjek. Nevetve szorított magához, nehogy tovább csússzak, én pedig boldogan vigyorogtam vissza rá. "

 - Mi az? - már a csészéket készítettem elő. A nagybátyám nem a teázós krízismegoldó, inkább az erős feketére esküszik.
 - Csak eszembe jutott, mikor megtanítottalak snowboardozni - felfelé görbült a szám, ahogy az övé is. Kedves emlék, ő pedig azóta is hajszál pontosan elmeséli a történetet, ha megkérik rá, büszkeséggel telt hanggal.
 - Majdnem tragédia lett...
 - Semmiféle tragédia nem volt benne. Adtam egy feladatot, amit a segítségemmel feltérképeztél, aztán egyedül megoldottad.
 - Mire akarsz kilyukadni?
 - Pontosan tudod, mire célzok. Adtam neked egy feladatot: mentsd meg Bereczki Zoltánt a médiától. Adtam segítséget: elindítottalak az úton, odaadtam a tapasztalataimat. Itt az idő, hogy megoldd a problémát.

Utáltam, hogy igaza van. Az egyenletesen, kimért hangon beszélő Előd rugdos, hogy tedd, amit tenned kell. A hévvel, érzelmekkel beszélő Előd azt akarja, hogy a legjobbat hozd ki magadból. Ösztönözni akar, hogy a tökéletességre törekedj. Az utóbbi hanggal töltötte meg a konyhát.
Szó nélkül öntöttem mindkettőnknek kávét. Se tejet, se cukrot nem tettem az asztalra, a kávét mindketten ugyanúgy szeretjük: minden nélkül, méregerősen.
Tudtam, hogy igaza van, ezért nem szóltam semmit. Egyetlen olyan érv sem jött volna ki a számon, amivel megcáfolhattam volna, amit mondott. Ha pedig nincs tartalma a mondanivalómnak, nem szólalok meg. Ebben is rá ütöttem...




Hagytam, hogy kapcsolgassa a tévét. Tulajdonképpen hasonló műsorokat szeretünk, csak máshogy. Amikor nekem kezd érdekessé válni a dolog, ő akkor unja meg. Nem számítottam rá, hogy Előddel fogom tölteni a szabad óráim tetemes részét, de ha már így alakult, egyáltalán nem bántam. A harcok ellenére még mindig elsősorban a nagybátyám, aki szeret, ahogy én is őt. Jólesett vele tölteni a délutánt.

 - Jesszus, ne legyél már ennyire romantikus! - az asztalra csapott, és egyetlen gombnyomással törölte a Bereczkivel való következő találkozás forgatókönyvét.
 - Mi van? Ez a tökéletes második találkozás!
 - Te most viccelsz velem? - hitetlenkedve nevetett fel.
 - Shakespeare utált volna! Ez igenis jó!
 - Dehogy! Ez nyál! Tudod, kik írnak ilyet? Akik szerint egy vámpír csillog!
 - Mert neked aztán feltételezem, sokkal jobb ötleteid vannak... - felkeltem, és teletöltöttem mindkettőnk poharát gyümölcslével.
 - Őszintén szólva; nincs. De tudom kinek lenne...
 - Nem.
 - Ugyan, tedd túl magad a szilveszteren. Együtt dolgoztok, és egyelőre még ő fizet, szóval hívd fel, és beszéljetek.
 - Honnan tudsz a szilveszterről? - kikerekedett a szemem, elméletileg ez a mi titkunk, kivéve Virágot, a legjobb barátnőmet, anyámat, és Palit. De Pali nem is számít igazán. Ő nem Bereczkivel ismeri a sztorit, csak egy ferdített változatot.
 - Meglep, hogy még meglepődsz. Egyébként meg anyád buktatott le.
 - Júdás.
 - Nyugi! Nem eszlek meg. Probléma állt fel, és megoldottad.
 - Megszegtem vagy öt fő szabályt.
 - Tudom.
 - Nem is haragszol?
 - Jobban bosszant, hogy a narancslevemhez nincs vodka, és hogy kattog valami a kocsiban. De ha ennyire akarod, levonhatok a fizetésedből...
 - Csak furcsa, azt hittem, a hajad tépnéd, ha tudnál róla.
 - Rég lemondtam róla, hogy rávegyelek arra, amiről úgy gondolom, hogy tenned kell. Úgy is csak akkor állsz kötélnek, ha szerinted is helyes. A szabályok meg rég elavultak, csak lusta vagyok átnyálazni, és átírni őket - újra csatornát váltott, és felpakolta a lábait a kanapéra.
 - Tényleg nem haragszol? - nem voltam benne biztos, hogy minden szava igaz. Jobb, ha óvatos vagyok.
 - Dehogynem! De mit csináljak? Kövezzelek meg? Hagynom kell, hogy kibontakozz. Ez a te nagy lehetőséged. Meg van kötve a kezem...

Láttam rajta, hogy nem tetszik neki a kialakult helyzet, de azt is, hogy nem akadályoz semmiben, így inkább csak hagyja, hogy a dolgok folyjanak a saját medrükben. Vár. Ha a segítségét kérem, csak akkor fog beleszólni. Vagy akkor, ha látja, hogy rossz irányba tartok.
Ezek szerint a mostani elképzeléseim nem olyan borzasztóak.
Ettől kicsit megnyugodtam. Áthajoltam fölötte, elkoboztam a távirányítót, így végre végignéztünk egészben egy részt a 'Sleepy Hollow'-ból. 

RÉGEBBI BEJEGYZÉS

Hey, sweeties!

Hivatalosan is kihirdetem, hogy eddig a 2016-os a legrosszabb évem. Ennek két borzasztó egyszerű és tragikus oka van; Alan Rickman és David Bowie. 

Őszintén nem is tudom, mi jöhet még? 

Az egyetlen mentsváram, hogy elsején ott fogok csápolni a sor szélén Zoli zenéjére, és jó két órára elfelejtem, hogy mindkét brit tehetséget saját véremként gyászolom, olyan köhögésrohamok gyötörnek, hogy három napja nem aludtam, és szerintem a rázkódástól lassan az agyam is károsult. Izomlázam lett, semminek nem zárhatom ki az eshetőségét. Talán ezért várom ennyire a februárt. Azon túl, hogy a fizetésnapnak mindenki örül én felejteni akarok. 

Úgy veszem észre, hogy az érdeklődés lankad. Ennek okát nem feltétlenül értem, de ez most egy ilyen időszak. Tudomásul veszem. Messze még a vége! ;-)

Jó szórakozást!

XxX Elly

Nyugodj békében, Alan!

***

 - Mi az ördögöt keresel a kanapémon? Honnan van egyáltalán kulcsod? - szabadnapom volt. Pali

 - Ugyanezt kérdezhetném én is tőled! - felhúzta a szemöldökét, és a távirányítóval a kezében hátradőlt.

 - Itt lakom! Még szép, hogy van kulcsom a saját lakásomhoz!

 - Én vettem neked, nekem is van. Miért nem az ügyön dolgozol?

 - Honnan veszed, hogy nem azon dolgozom éppen? - szerettem kérdéssel válaszolni a kérdésére. Egy idő után dühítette.

 - Azt ígérted Zolinak, hogy hívod. Ez két napja volt - sejthettem volna, hogy tudja...
 - Mégsem volt fontos - vállat vontam, és összeszedegettem a csomagok tartalmát. Zavart, hogy Előd figyeli a munkám, hogy nem hagyja, hogy mindent egyedül oldjak meg. Tüntetőleg a konyhába vonultam, és kipakoltam.
 - Minden fontos - elém telepedett egy bárszékre. Minden mozdulatom úgy figyelte, mint egy gepárd, aki az áldozatát keresi éppen a forró szavannán.

" - Készen állsz?
 - Nem.

2003., karácsony másnapja, Mont Lozère. Az Egry család síeléssel tölti az ünnepeket. Előd és a bátyám a fejébe vették, hogy azon a télen megtanítják az akkor még két ballábas Teodórát snowboardozni. 
Anyáék nem lelkesedtek az ötletért, aztán a bátyám bevetette az adu ászt: ha neki sikerült, nekem is menni fog. Erre persze még a nagyszüleim is hevesen bólintottak. Az alapelv a családban, hogy mindenki egyenlő, és ehhez mért bánásmódot is érdemel. Kivételt képez persze ha kiskorú vagy, és alkoholt akarsz inni, vagy éppen elsős gimnazista, és fiút szeretnél, mert az osztályodban már minden lány jár valakivel a focicsapatból, kivéve a kockákat, akik csak a számítógéppel törődnek. 

Mire Előd feltette a kérdést, hogy végre egyedül indulhassak el a hófödte lankákon, a bátyám már réges régen egy nehezebb pályán száguldozott. Az első órákban még lelkes volt, és ide-oda taszítgatott, hogy megtaláljam a súlypontom, a nagybátyánk szavába vágva magyarázta, hogyan is kell megállnom a deszkán. Bár síelni tudtam, az, hogy se bot, se még egy léc nem lesz a segítségemre; megrémített. 
Előd türelmes volt, nyoma sem volt a feszültségnek, amit az akkori ügye okozott. Az ő szakterülete a maffia, és a kétes ügyek. Akkoriban egy kispesti prostimaffia oszlopos tagjának szegődött. A rendőrség bízta meg az Illúziót, hogy buktassák le a csoportot. Először a főhadiszállásra kellett beszivárognia, aminek a "Burgundi Éjszakák" névre keresztelt sztriptízbár adott otthont. Eleinte vendégként figyelte a terepet, aztán egy nap beállított egy lánnyal, akit "eladott" a bárnak, így a szervezet a tagjává fogadta. Előd feladata volt, hogy bebizonyítsa, a csoport a futtatáson kívül szervkereskedelemmel és lányok külföldre való eladásával is kiegészíti a bárból befolyt pénzt. 
Mint később megtudtam, ez volt a nagybátyám ügye. Az a megbízás, amivel kiérdemelte az Illúzió vezető székét. 

 - Ugyan Pudli, menni fog! Csak szépen lecsúszol oda - egy nagyjából harminc méterrel távolabbi pontra mutatott. - Előbb érek le, mint te. Ott foglak várni, és ha nem tudsz megállni, megfoglak!
 - Ha többet nem hívsz így, megyek - durcásan néztem rá, de nem engedtem el a jobbját. Még mindig nem éreztem magam biztonságban, ha egyedül álltam.
 - De hát pudli vagy... Egy szép napon a hajad talán engedelmeskedik neked, de addig sajnos ezzel a névvel kell élned - játékosan lebiggyesztette az ajkait, aztán lefejtette a kezem az övéről - Na, gyerünk!

Mély levegőt vettem, és hagytam, hogy kicsit meglökjön. Gyorsan száguldott le mellettem, aztán arra a pontra állt, ahova érkeznem kellett. Iszonyatosan féltem, azon a rövid távon a rövid életem minden pillanata lepergett előttem. Négyszer. 
Legnagyobb meglepetésemre gond nélkül értem célba, de azért megfogott, hogy biztos talajt érjek. Nevetve szorított magához, nehogy tovább csússzak, én pedig boldogan vigyorogtam vissza rá. "

 - Mi az? - már a csészéket készítettem elő. A nagybátyám nem a teázós krízismegoldó, inkább az erős feketére esküszik.
 - Csak eszembe jutott, mikor megtanítottalak snowboardozni - felfelé görbült a szám, ahogy az övé is. Kedves emlék, ő pedig azóta is hajszál pontosan elmeséli a történetet, ha megkérik rá, büszkeséggel telt hanggal.
 - Majdnem tragédia lett...
 - Semmiféle tragédia nem volt benne. Adtam egy feladatot, amit a segítségemmel feltérképeztél, aztán egyedül megoldottad.
 - Mire akarsz kilyukadni?
 - Pontosan tudod, mire célzok. Adtam neked egy feladatot: mentsd meg Bereczki Zoltánt a médiától. Adtam segítséget: elindítottalak az úton, odaadtam a tapasztalataimat. Itt az idő, hogy megoldd a problémát.

Utáltam, hogy igaza van. Az egyenletesen, kimért hangon beszélő Előd rugdos, hogy tedd, amit tenned kell. A hévvel, érzelmekkel beszélő Előd azt akarja, hogy a legjobbat hozd ki magadból. Ösztönözni akar, hogy a tökéletességre törekedj. Az utóbbi hanggal töltötte meg a konyhát.
Szó nélkül öntöttem mindkettőnknek kávét. Se tejet, se cukrot nem tettem az asztalra, a kávét mindketten ugyanúgy szeretjük: minden nélkül, méregerősen.
Tudtam, hogy igaza van, ezért nem szóltam semmit. Egyetlen olyan érv sem jött volna ki a számon, amivel megcáfolhattam volna, amit mondott. Ha pedig nincs tartalma a mondanivalómnak, nem szólalok meg. Ebben is rá ütöttem...




Hagytam, hogy kapcsolgassa a tévét. Tulajdonképpen hasonló műsorokat szeretünk, csak máshogy. Amikor nekem kezd érdekessé válni a dolog, ő akkor unja meg. Nem számítottam rá, hogy Előddel fogom tölteni a szabad óráim tetemes részét, de ha már így alakult, egyáltalán nem bántam. A harcok ellenére még mindig elsősorban a nagybátyám, aki szeret, ahogy én is őt. Jólesett vele tölteni a délutánt.

 - Jesszus, ne legyél már ennyire romantikus! - az asztalra csapott, és egyetlen gombnyomással törölte a Bereczkivel való következő találkozás forgatókönyvét.
 - Mi van? Ez a tökéletes második találkozás!
 - Te most viccelsz velem? - hitetlenkedve nevetett fel.
 - Shakespeare utált volna! Ez igenis jó!
 - Dehogy! Ez nyál! Tudod, kik írnak ilyet? Akik szerint egy vámpír csillog!
 - Mert neked aztán feltételezem, sokkal jobb ötleteid vannak... - felkeltem, és teletöltöttem mindkettőnk poharát gyümölcslével.
 - Őszintén szólva; nincs. De tudom kinek lenne...
 - Nem.
 - Ugyan, tedd túl magad a szilveszteren. Együtt dolgoztok, és egyelőre még ő fizet, szóval hívd fel, és beszéljetek.
 - Honnan tudsz a szilveszterről? - kikerekedett a szemem, elméletileg ez a mi titkunk, kivéve Virágot, a legjobb barátnőmet, anyámat, és Palit. De Pali nem is számít igazán. Ő nem Bereczkivel ismeri a sztorit, csak egy ferdített változatot.
 - Meglep, hogy még meglepődsz. Egyébként meg anyád buktatott le.
 - Júdás.
 - Nyugi! Nem eszlek meg. Probléma állt fel, és megoldottad.
 - Megszegtem vagy öt fő szabályt.
 - Tudom.
 - Nem is haragszol?
 - Jobban bosszant, hogy a narancslevemhez nincs vodka, és hogy kattog valami a kocsiban. De ha ennyire akarod, levonhatok a fizetésedből...
 - Csak furcsa, azt hittem, a hajad tépnéd, ha tudnál róla.
 - Rég lemondtam róla, hogy rávegyelek arra, amiről úgy gondolom, hogy tenned kell. Úgy is csak akkor állsz kötélnek, ha szerinted is helyes. A szabályok meg rég elavultak, csak lusta vagyok átnyálazni, és átírni őket - újra csatornát váltott, és felpakolta a lábait a kanapéra.
 - Tényleg nem haragszol? - nem voltam benne biztos, hogy minden szava igaz. Jobb, ha óvatos vagyok.
 - Dehogynem! De mit csináljak? Kövezzelek meg? Hagynom kell, hogy kibontakozz. Ez a te nagy lehetőséged. Meg van kötve a kezem...

Láttam rajta, hogy nem tetszik neki a kialakult helyzet, de azt is, hogy nem akadályoz semmiben, így inkább csak hagyja, hogy a dolgok folyjanak a saját medrükben. Vár. Ha a segítségét kérem, csak akkor fog beleszólni. Vagy akkor, ha látja, hogy rossz irányba tartok.
Ezek szerint a mostani elképzeléseim nem olyan borzasztóak.
Ettől kicsit megnyugodtam. Áthajoltam fölötte, elkoboztam a távirányítót, így végre végignéztünk egészben egy részt a 'Sleepy Hollow'-ból. 

Megjegyzés küldése