|
KÖSZÖNTŐ
Egy újabb történetet találsz a blogon, ami az én egyik újabb agymenésem. Egy dolog mégis más: ilyen nincs még egy. A történet egy méltán népszerű figurával foglalkozik; Bereczki Zoltánnal. Hadd szögezzem le, hogy semmilyen kapcsolatban nem állok vele (sajnos), így minden, amit itt találsz csak az én kitalációm, Ő semmilyen formában nem működik közre. Ez a blog, a történet arra hivatott, hogy elmeséljem nektek, mennyire, és miért szeretem Őt. Jó szórakozást, tarts velem!
WATTPAD
ARCHÍV
KREDIT
© 2015 - Written by Elly Evans. Skins by Adila and basecode Mayra.
|
2. fejezet - "Ez lenne a világ nagy problémája?"
Hey, sweeties!
El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, és gondolatban vállon veregetem magam, hogy megnyitottam a blogot. A csoport, ahova a történet miatt kerültem borzasztóan kedvesen fogadta, és már egy rajongói oldal is megosztotta az írásom, holott Zolinak eddig se híre, se hamva nem volt, egyszerűen csak elmondtam, ő is benne lesz. A megszavazott bizalom megrémített, talán ez is kicsit közrejátszott abban, hogy eddig vártam, de az igazi ok ennél sokkal szomorúbb, amiről még nem nagyon szeretnék beszélni, legyen elég annyi, hogy a múlt hét elég stresszes időszak volt, és jó volt végre elveszni ebben a világban!
Jó szórakozást!
XxX Elly
***
 XYZ immár negyed órája késett, ennyi idő alatt bőven volt miért utálnom, mégis inkább Előd "árulásán" gondolkodtam.
Tizenhat évesen egy véletlennek köszönhetően kerültem az Illúzióhoz. Mint az később kiderült, a nagybátyám tudatosan készült rá, hogy a szervezet tagjává tesz, de hogy ilyen hamar, az csak a vakszerencsének volt köszönhető.
A társaság a család tulajdona. A dédapám híres illuzionista volt a századforduló környékén, amolyan Houdini a maga korában, csak neki volt annyi esze, hogy nem üttette magát boldog-boldogtalannal, így nem perforált a vakbele, és szép kort érhetett meg. Ismertem az öreget, a magam módján rajongtam is érte. Néhány éve halt meg, magával víve a sírba a receptjét annak, hogy élhet az ember 91 évig makkegészségesen.
Miután visszavonult sem maradt nyugton, az ő ötlete volt, hogy a szemfényvesztést a mindennapokba csempéssze, persze nem mindennapi módon. Úgy tartotta, hogy a mesterszintű átverés ajándék. Egy képesség, ami vagy velünk születik, vagy egyszerűen nem vagyunk a birtokában. Ennél fogva nem szabad elpazarolni, és fel kell használni az életben. Így hát megalkotta az Illúziót.
A cég szépen nőtte ki magát. Eleinte egy háromszobás lakást béreltek a belvárosban, hat emberrel, kizárólag a maffia és kétes ügyek felgöngyölítésével foglalkoztak, a referenciáik között a legnagyobb drogbárók és piti bűnözők voltak. Idővel a rendőrség rájött, hogy lehetnek a segítségükre, több pénzt, és jogokat ígértek, így lett a vállalat az ország egyetlen olyan szervezete, amely a kémektől kezdve bérgyilkosokig mindenkit kiszolgált, aztán persze szép summáért cserébe leadta őket a kék kabátosoknak. A védelem kifizetődő, egy gyárépület tetejére költöztek, immár egy emeletet elfoglalva, új részlegekkel felszerelve, majdnem száz embert foglalkoztatva. Jöttek a háborúk, belefolytak, ma pedig egy csillogó felhőkarcolóban működik minden, ami valaha elindult a Dohány utcában, egy dohos lakás félhomályában.
Nemzedékről nemzedékre szállt a vállalkozás, előbb nagyapám, később a nagybátyám lett a főnök. Apám a céget se nem akarta, se nem illuzionista. Építész, és csodálatosan megél a részvényeiből, meg a saját vállalkozásából. Szerinte az, hogy ennyi ideig kihúzta az Illúzió, csak a szerencse műve, meg a sok baromé, akik hajlandóak fizetni. Igaza van, de ott a keserűség, hogy még egy kártyatrükköt sem tud tisztességesen bemutatni, nemhogy embereket vezessen az orránál fogva.
Az én részvényeim megmentenek attól, hogy valaha is fel kelljen adnom a budai várra néző lakásom, arra viszont nem elég, hogy ezekkel csikarjam ki a nagybátyámtól az előléptetésem. Előd túl okos, és óvatos. Amúgy sem jutott még eszembe, hogy hátba szúrjam. Maximum jól tarkón ütném. Úgy igazán. Hogy csattanjon.
*
- Hé, Teo! Bezárok, vársz valakit?
- A gondolataimban olvasol...
- Adjam a kulcsokat?
- Megvárnád, míg ideér? Csak, hogy biztos legyen, hogy nem kábít el, tuszkol egy furgonba, és váltságdíjat kér értem.
- Túl élénk a fantáziád - forgatta meg a szemeit Gergő. - Jó, legyen. De most már én is iszom veled. Ha megjött, majd csendben lelépek.
- Angyal vagy! - hálásan mosolyogtam rá, és a pulthoz telepedtem.
Figyeltem, ahogy újabb kisfröccsöt csinál nekem, magának meg egy korsó sört csapol. Kikapcsolta a laptopot, helyette a muzeális értékű rádiót kapcsolta be. Bereczki Zoltán. Kerek egész.
Amikor azt mondom, rajongtam a dédapámért, az semmi ahhoz képest, ahogy ezután a pasi után esedezem.
Ő testesít meg mindent, amit valaha is kedveltem egy férfiban.
Tehetséges, az álmait éli, törtető, határozott, szellemes, és nem utolsó sorban jól is néz ki. Mit mondhatnék... Hajlandó lennék állni a számlát, ha együtt vacsorázhatnék vele.
A dobok üteme dübörgött a fülemben, ezen kívül csak az aprópénz csörgése hallatszott a pubban, ahogy Gergő a kasszát zárta. A buborékokat figyeltem a poharamban, és arra gondoltam, talán meg kéne valósítanom a kedvenc könyvem cselekményét, és lelépnék a francba. Nem lenne az Illúzió, nem kéne azzal törődnöm, hogy minden apróságra odafigyeljek magamon. Csak egy kisváros határában élnék egy hatalmas, ódon házban, lenne valami fura hobbim, és életem szerelmét tartanám a pincében.
Mindig csíptem Fowles könyveit, legjobban mégis a Lepkegyűjtő fogott meg. Ez gyakorlatilag az Illúzió pepitában, csak szó sincs semmiféle társaságról. A lényeg mégis ugyanaz... Pénzzel bármi megvásárolható. Freddie a nőt veszi meg, akit szeret. Az érzelmeit, a szeretetét nem tudja megvásárolni, de birtokolja, felette áll. A tulajdona. Fizetett azért, hogy az övé legyen.
Valahol meg tudom érteni. Kétségbeesetten vágyakozik valami után, amiről tudja, hogy nem lehet az övé. Imádattal adózik valaminek, amit nem is ismer, csak a külcsín alapján ítél meg, és azt hiszi, neki ez kell. Valahogy így érzek Bereczki iránt. Nem ismerem, csak szeretném, és remélem, hogy a valóság hasonló, mint amit elképzeltem. A képzelete szülte eszményi nő aztán mégis elérhető lesz. Legalábbis azt hiszi. Pénzért lesz az övé, nem önszántából, de groteszk módon mégis a birtokában lesz. Freddie képzeletében az övé lesz a nő. Valahol a férfinak is sejtenie kellett, hogy ez sosem jöhet össze. Stockholm szindróma ide vagy oda, de épeszű ember nem táplál gyengéd érzelmeket az iránt, aki rosszat tesz vele.
*
Jó félóra telt el, Gergő felajánlotta, hogy menjünk ki cigizni. A harmadik szálat szívtuk, végtelenül fontos témát boncolgatva, amitől rettentően intellektuálisnak tűnhettünk volna, ha valaki olyan hallgatja a beszélgetésünk, aki nem tudja, hogy egy sorozatról beszélünk. Kezdtem feladni, hogy megérkezik a megrendelő.
Az utcában se híre se hamva nem volt embernek rajtunk kívül. Századszorra szugeráltam az utcasarkot, mikor egy sötét alak fordult rá az utcánkra. Magas, szikár alakja komótosan közeledett. Félúton elővette a telefonját, de a gyér fény hiába világította meg az arcát, nem láttam el odáig.
Fél füllel figyeltem Gergő szónoklatára, ami egyébként szöges ellentétben állt az én véleményemmel, és azon gondolkodtam, vajon az idegen az ügyfél-e, és ha igen, hogy néz ki. Lassan pergett le egy perc, mire a hozzánk legközelebb álló lámpa fénye alá ért. Gyorsan elkaptam a tekintetem, hogy ne vegye észre, hogy egészen idáig őt bámultam.
Gergő elhallgatott, az alak megállt mellettünk.
- Helló. Egry Teodóra? - ismerős volt a hang. Ezer közül is megismerném, még akkor is, ha előtte száz évig nem hallottam volna.
Szaggatott, lassú mozdulattal fordultam felé, a gyanúm beigazolódott. Meg kellett köszörülnöm a torkom, hogy a hangom magabiztosan csengjen.
- Én vagyok. Helló.
- Bocsánat, hogy késtem. Nem várt dolog jött közbe.
- Semmi baj - Nem. Hiszem. El. Itt áll előttem. Hozzám beszél.
- Be sem mutatkoztam. Bereczki Zoltán - barátságos mosollyal nyújtotta felém a jobbját. A másodperc tört részéig haboztam, és a kezére bámultam, a kézre, amiért évek óta rajongok a legféltettebb, mások számára ismeretlen valómmal.
- Egry Teodóra - határozottan ráztam meg a kezét. - Bemegyünk? - kérdésemre bizalmatlanul méregette a pubot és a mellettem álló Gergőt. - Biztonságos, már zárva van. Csak mi vagyunk, Gergő is indulni készül - így már valamivel bizalmasabban bólintott, és előreengedett a vad képzeletemmel, ami azóta szárnyal, hogy tudatosult bennem, kettesben leszünk, miután a csapos csendben lelép.
Mintha a gondolataimban olvasna, Gergő gyorsan felnyalábolta a cuccát, odaadta a kulcsokat, egy papírra írta a riasztó kódját, és elköszönt tőlünk. Már ott sem volt. Nem keveset fogok fizetni ezért a pluszszolgáltatásáért. Vagyis az ügyfél. Vagyis ő. Bereczki Zoltán. Kínos csend telepedett közénk. Gyorsan a pult mögé menekültem, ő csak állt, és lassan körülnézett, a berendezést és a festett falakat figyelmesen mustrálta, aztán tekintete végül megállapodott rajtam.
- Kér valamit inni?
- Egy pohár bor jólesne - fürgén hátat fordítottam neki, ha még egy percig farkasszemet nézünk, elpirulok.
*
- Miben segíthetek? - már a törzsasztalomnál ültünk, két pohár bor társaságában. Újra a hivatalos énem volt porondon, a mappája rendezetten hevert előttem. Rajta volt a sor, hogy feszélyezve legyen. Idegesen mozgolódott a székén.
- Szeretném, ha... - nem tudom, hol akadtak el a szavai, nekem mindenesetre nagyobb volt a meglepődöttségem, mintsem azzal foglalkozzam, hogy kényelmetlenül érzi magát. - A média... Kezd nagyon csúnyán elegem lenni belőlük.
- Folytassa - újra a régi voltam, az ügyre koncentráltam. Mintha valaki bekapcsolta volna ezt az üzemmódot.
- A válás óta egyre messzebbre merészkednek. Nem tudom, meddig bírnám még cérnával... - keserűen sóhajtott, aztán nagyot kortyolt a borból.
- Megértem.
- Tényleg?
- Nem - láttam, hogy meglepődik, talán megrökönyödött. Csak azért mondtam, hogy kapaszkodót találjon, nem vártam, hogy visszakérdez.
- Mindegy is. Tud segíteni?
- Tulajdonképpen mit kér tőlem? Legyek a kamubarátnője, amíg elcsendesednek a dolgok?
- Ennél talán lehetne kicsit drámaibb... - színészek...
- Vagyis?
- Azt hittem, a maga feladata, hogy kitaláljon valamit.
- Előtte mégis tudnom kéne, meddig mehetek el. Meséljen magáról! - meglepetten nézett rám, sóhajtva dőltem hátra. - Ne azt, amit a wikipédián vagy bármelyik rajongói oldalán olvashatok. Azt akarom, hogy magáról meséljen!
|
2. fejezet - "Ez lenne a világ nagy problémája?"
Hey, sweeties!
El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, és gondolatban vállon veregetem magam, hogy megnyitottam a blogot. A csoport, ahova a történet miatt kerültem borzasztóan kedvesen fogadta, és már egy rajongói oldal is megosztotta az írásom, holott Zolinak eddig se híre, se hamva nem volt, egyszerűen csak elmondtam, ő is benne lesz. A megszavazott bizalom megrémített, talán ez is kicsit közrejátszott abban, hogy eddig vártam, de az igazi ok ennél sokkal szomorúbb, amiről még nem nagyon szeretnék beszélni, legyen elég annyi, hogy a múlt hét elég stresszes időszak volt, és jó volt végre elveszni ebben a világban!
Jó szórakozást!
XxX Elly
***
XYZ immár negyed órája késett, ennyi idő alatt bőven volt miért utálnom, mégis inkább Előd "árulásán" gondolkodtam.
Tizenhat évesen egy véletlennek köszönhetően kerültem az Illúzióhoz. Mint az később kiderült, a nagybátyám tudatosan készült rá, hogy a szervezet tagjává tesz, de hogy ilyen hamar, az csak a vakszerencsének volt köszönhető.
A társaság a család tulajdona. A dédapám híres illuzionista volt a századforduló környékén, amolyan Houdini a maga korában, csak neki volt annyi esze, hogy nem üttette magát boldog-boldogtalannal, így nem perforált a vakbele, és szép kort érhetett meg. Ismertem az öreget, a magam módján rajongtam is érte. Néhány éve halt meg, magával víve a sírba a receptjét annak, hogy élhet az ember 91 évig makkegészségesen.
Miután visszavonult sem maradt nyugton, az ő ötlete volt, hogy a szemfényvesztést a mindennapokba csempéssze, persze nem mindennapi módon. Úgy tartotta, hogy a mesterszintű átverés ajándék. Egy képesség, ami vagy velünk születik, vagy egyszerűen nem vagyunk a birtokában. Ennél fogva nem szabad elpazarolni, és fel kell használni az életben. Így hát megalkotta az Illúziót.
A cég szépen nőtte ki magát. Eleinte egy háromszobás lakást béreltek a belvárosban, hat emberrel, kizárólag a maffia és kétes ügyek felgöngyölítésével foglalkoztak, a referenciáik között a legnagyobb drogbárók és piti bűnözők voltak. Idővel a rendőrség rájött, hogy lehetnek a segítségükre, több pénzt, és jogokat ígértek, így lett a vállalat az ország egyetlen olyan szervezete, amely a kémektől kezdve bérgyilkosokig mindenkit kiszolgált, aztán persze szép summáért cserébe leadta őket a kék kabátosoknak. A védelem kifizetődő, egy gyárépület tetejére költöztek, immár egy emeletet elfoglalva, új részlegekkel felszerelve, majdnem száz embert foglalkoztatva. Jöttek a háborúk, belefolytak, ma pedig egy csillogó felhőkarcolóban működik minden, ami valaha elindult a Dohány utcában, egy dohos lakás félhomályában.
Nemzedékről nemzedékre szállt a vállalkozás, előbb nagyapám, később a nagybátyám lett a főnök. Apám a céget se nem akarta, se nem illuzionista. Építész, és csodálatosan megél a részvényeiből, meg a saját vállalkozásából. Szerinte az, hogy ennyi ideig kihúzta az Illúzió, csak a szerencse műve, meg a sok baromé, akik hajlandóak fizetni. Igaza van, de ott a keserűség, hogy még egy kártyatrükköt sem tud tisztességesen bemutatni, nemhogy embereket vezessen az orránál fogva.
Az én részvényeim megmentenek attól, hogy valaha is fel kelljen adnom a budai várra néző lakásom, arra viszont nem elég, hogy ezekkel csikarjam ki a nagybátyámtól az előléptetésem. Előd túl okos, és óvatos. Amúgy sem jutott még eszembe, hogy hátba szúrjam. Maximum jól tarkón ütném. Úgy igazán. Hogy csattanjon.
*
- Hé, Teo! Bezárok, vársz valakit?
- A gondolataimban olvasol...
- Adjam a kulcsokat?
- Megvárnád, míg ideér? Csak, hogy biztos legyen, hogy nem kábít el, tuszkol egy furgonba, és váltságdíjat kér értem.
- Túl élénk a fantáziád - forgatta meg a szemeit Gergő. - Jó, legyen. De most már én is iszom veled. Ha megjött, majd csendben lelépek.
- Angyal vagy! - hálásan mosolyogtam rá, és a pulthoz telepedtem.
Figyeltem, ahogy újabb kisfröccsöt csinál nekem, magának meg egy korsó sört csapol. Kikapcsolta a laptopot, helyette a muzeális értékű rádiót kapcsolta be. Bereczki Zoltán. Kerek egész.
Amikor azt mondom, rajongtam a dédapámért, az semmi ahhoz képest, ahogy ezután a pasi után esedezem.
Ő testesít meg mindent, amit valaha is kedveltem egy férfiban.
Tehetséges, az álmait éli, törtető, határozott, szellemes, és nem utolsó sorban jól is néz ki. Mit mondhatnék... Hajlandó lennék állni a számlát, ha együtt vacsorázhatnék vele.
A dobok üteme dübörgött a fülemben, ezen kívül csak az aprópénz csörgése hallatszott a pubban, ahogy Gergő a kasszát zárta. A buborékokat figyeltem a poharamban, és arra gondoltam, talán meg kéne valósítanom a kedvenc könyvem cselekményét, és lelépnék a francba. Nem lenne az Illúzió, nem kéne azzal törődnöm, hogy minden apróságra odafigyeljek magamon. Csak egy kisváros határában élnék egy hatalmas, ódon házban, lenne valami fura hobbim, és életem szerelmét tartanám a pincében.
Mindig csíptem Fowles könyveit, legjobban mégis a Lepkegyűjtő fogott meg. Ez gyakorlatilag az Illúzió pepitában, csak szó sincs semmiféle társaságról. A lényeg mégis ugyanaz... Pénzzel bármi megvásárolható. Freddie a nőt veszi meg, akit szeret. Az érzelmeit, a szeretetét nem tudja megvásárolni, de birtokolja, felette áll. A tulajdona. Fizetett azért, hogy az övé legyen.
Valahol meg tudom érteni. Kétségbeesetten vágyakozik valami után, amiről tudja, hogy nem lehet az övé. Imádattal adózik valaminek, amit nem is ismer, csak a külcsín alapján ítél meg, és azt hiszi, neki ez kell. Valahogy így érzek Bereczki iránt. Nem ismerem, csak szeretném, és remélem, hogy a valóság hasonló, mint amit elképzeltem. A képzelete szülte eszményi nő aztán mégis elérhető lesz. Legalábbis azt hiszi. Pénzért lesz az övé, nem önszántából, de groteszk módon mégis a birtokában lesz. Freddie képzeletében az övé lesz a nő. Valahol a férfinak is sejtenie kellett, hogy ez sosem jöhet össze. Stockholm szindróma ide vagy oda, de épeszű ember nem táplál gyengéd érzelmeket az iránt, aki rosszat tesz vele.
*
Jó félóra telt el, Gergő felajánlotta, hogy menjünk ki cigizni. A harmadik szálat szívtuk, végtelenül fontos témát boncolgatva, amitől rettentően intellektuálisnak tűnhettünk volna, ha valaki olyan hallgatja a beszélgetésünk, aki nem tudja, hogy egy sorozatról beszélünk. Kezdtem feladni, hogy megérkezik a megrendelő.
Az utcában se híre se hamva nem volt embernek rajtunk kívül. Századszorra szugeráltam az utcasarkot, mikor egy sötét alak fordult rá az utcánkra. Magas, szikár alakja komótosan közeledett. Félúton elővette a telefonját, de a gyér fény hiába világította meg az arcát, nem láttam el odáig.
Fél füllel figyeltem Gergő szónoklatára, ami egyébként szöges ellentétben állt az én véleményemmel, és azon gondolkodtam, vajon az idegen az ügyfél-e, és ha igen, hogy néz ki. Lassan pergett le egy perc, mire a hozzánk legközelebb álló lámpa fénye alá ért. Gyorsan elkaptam a tekintetem, hogy ne vegye észre, hogy egészen idáig őt bámultam.
Gergő elhallgatott, az alak megállt mellettünk.
- Helló. Egry Teodóra? - ismerős volt a hang. Ezer közül is megismerném, még akkor is, ha előtte száz évig nem hallottam volna.
Szaggatott, lassú mozdulattal fordultam felé, a gyanúm beigazolódott. Meg kellett köszörülnöm a torkom, hogy a hangom magabiztosan csengjen.
- Én vagyok. Helló.
- Bocsánat, hogy késtem. Nem várt dolog jött közbe.
- Semmi baj - Nem. Hiszem. El. Itt áll előttem. Hozzám beszél.
- Be sem mutatkoztam. Bereczki Zoltán - barátságos mosollyal nyújtotta felém a jobbját. A másodperc tört részéig haboztam, és a kezére bámultam, a kézre, amiért évek óta rajongok a legféltettebb, mások számára ismeretlen valómmal.
- Egry Teodóra - határozottan ráztam meg a kezét. - Bemegyünk? - kérdésemre bizalmatlanul méregette a pubot és a mellettem álló Gergőt. - Biztonságos, már zárva van. Csak mi vagyunk, Gergő is indulni készül - így már valamivel bizalmasabban bólintott, és előreengedett a vad képzeletemmel, ami azóta szárnyal, hogy tudatosult bennem, kettesben leszünk, miután a csapos csendben lelép.
Mintha a gondolataimban olvasna, Gergő gyorsan felnyalábolta a cuccát, odaadta a kulcsokat, egy papírra írta a riasztó kódját, és elköszönt tőlünk. Már ott sem volt. Nem keveset fogok fizetni ezért a pluszszolgáltatásáért. Vagyis az ügyfél. Vagyis ő. Bereczki Zoltán. Kínos csend telepedett közénk. Gyorsan a pult mögé menekültem, ő csak állt, és lassan körülnézett, a berendezést és a festett falakat figyelmesen mustrálta, aztán tekintete végül megállapodott rajtam.
- Kér valamit inni?
- Egy pohár bor jólesne - fürgén hátat fordítottam neki, ha még egy percig farkasszemet nézünk, elpirulok.
*
- Miben segíthetek? - már a törzsasztalomnál ültünk, két pohár bor társaságában. Újra a hivatalos énem volt porondon, a mappája rendezetten hevert előttem. Rajta volt a sor, hogy feszélyezve legyen. Idegesen mozgolódott a székén.
- Szeretném, ha... - nem tudom, hol akadtak el a szavai, nekem mindenesetre nagyobb volt a meglepődöttségem, mintsem azzal foglalkozzam, hogy kényelmetlenül érzi magát. - A média... Kezd nagyon csúnyán elegem lenni belőlük.
- Folytassa - újra a régi voltam, az ügyre koncentráltam. Mintha valaki bekapcsolta volna ezt az üzemmódot.
- A válás óta egyre messzebbre merészkednek. Nem tudom, meddig bírnám még cérnával... - keserűen sóhajtott, aztán nagyot kortyolt a borból.
- Megértem.
- Tényleg?
- Nem - láttam, hogy meglepődik, talán megrökönyödött. Csak azért mondtam, hogy kapaszkodót találjon, nem vártam, hogy visszakérdez.
- Mindegy is. Tud segíteni?
- Tulajdonképpen mit kér tőlem? Legyek a kamubarátnője, amíg elcsendesednek a dolgok?
- Ennél talán lehetne kicsit drámaibb... - színészek...
- Vagyis?
- Azt hittem, a maga feladata, hogy kitaláljon valamit.
- Előtte mégis tudnom kéne, meddig mehetek el. Meséljen magáról! - meglepetten nézett rám, sóhajtva dőltem hátra. - Ne azt, amit a wikipédián vagy bármelyik rajongói oldalán olvashatok. Azt akarom, hogy magáról meséljen!
|
Minden a történetről
Illúzió - Fanfiction
Az "Illúzió" egy olajozott, jól működő szervezet. Célja a tökéletes illúziókeltés, legyen szó bármiről. Aki hozzájuk fordul, minőséget kap, az élete gyökeresen megváltozik. - persze, amíg megfizetik.
A cég mottója egyszerű, és határozott: Pénzért bármi megvásárolható.
Utazás, szerelem, gyáróriások. Nincs olyan kérés, amit az Illúzió ne tudna teljesíteni. Nem állhat az útjába sem törvény, sem ember, sem semmi. Teszi a dolgát, amiért fizettek neki.
***
Teo kedvenc könyve a Lepkegyűjtő. A kedvenc színe a kék, és igazán az esős időben érzi jól magát. A kedvenc musicalje a Rómeó és Júlia, a kedvenc színháza a városban a Centrál. Szereti a minőségi borokat, és a kutyákat, kedvenc divattervezője Yves Saint Laurent. Szeret főzni, és szerinte normális, ha valaki káromkodik közben.
Kedvenc énekese, és egyben színésze Bereczki Zoltán.
De ezt Istennek sem vallaná be, utálja elárulni, hogy ez az egyetlen gyenge pontja. Rajongani valakiért, feltétlen szeretettel adózni egy másik ember munkájának.
Teo az Illúzió egyik legjobb munkaereje, a Szerelem-részlegen. Feladata, hogy a megrendelő megkapja, amit akar, szigorú szabályok szerint. Ha kell, elbűvölő feleség, ha kell, féltékeny, öngyilkoshajlamú barátnő, de volt már fiatal anyuka is, vagy éppen családot robbantó, elérhetetlen szépség. Amit csak az ügyfél akar.
A recept egyszerű. Találkozik a megrendelővel, átbeszélik a forgatókönyvet, fizet, és a lány máris átváltozik azzá a nővé, akiért pénzt adtak.
Szereti, amit csinál, és jó benne. Ez egyfajta önmegvalósítás. Az lehet, aki csak lenni akar.
Nincsenek szabályok. Csak egy: Soha ne szeress bele az ügyfélbe!
Egy nap új megbízás érkezik, épp amikor lépne a ranglétrán. Azonban vár rá még egy megbízás, ami a legkönnyebb lehetne.
Nem az. A szabályok elmosódnak, a határokat átlépik.
|
Szereplők
A történet szereplői.
Egry Teodóra
Bereczki Zoltán
|
Impresszum
Az oldal adatai.
Az Oldal
A történet az első papírra vetett Bereczki Zoltán Fanfiction, ami annyit tesz, hogy egy, a valósággal párhuzamos idősíkon játszódó kitalált sztorit tartalmaz, melynek név szerint említett férfi főszereplője a híres magyar színész-énekes.
A cselekmények, a szereplők érzései mind a fikció síkján léteznek, a valósághoz, és a valós szereplőkhöz nincs közük.
A szereplők, a helyszínek valós elemek, helyenként más elnevezéssel szerepelnek a történetben.
A blog, a történet szerzői jogvédelem alatt áll!
Az Író
2007 óta blogolok, nagyjából erre az évre tehető az első történet is, amit írtam. Igaz, akkor még füzetbe körmöltem, és a barátaimnak szólt, de a bíztatásukra elkezdtem feltenni az internetre is az irományaimat. Amit itt olvashatsz, hónapokig tartó vívódás önmagammal. Megtegyem-ne tegyen? Megtettem. :-)
Picit rólam:
#krimi és thriller rajongó vagyok
#szeretem a föld színeit
#Jamie Oliver a hősöm
#kedvenc mesefilmem a Labirintus (1986)
#órákat gyűjtök
#kedvenc könyvem: Dino Buzzati: Egy szerelem története
#kedvenc színészem: Adrien Brody, Jávor Pál
#...ha bármi más kérdésed van, keress fel! :-)
A közösségi oldalakon bárki megtalál, de ha emailt szeretnél küldeni, ide várom: ameliaspencer24@gmail.com
✖FACEBOOK PROFIL
✖FACEBOOK OLDAL
✖TWITTER
✖HIPSTERS - NOVELLÁK
✖AZ IGAZI SHERLOCK |BEFEJEZETT|
✖JÖVŐ A MÚLTBAN
✖CLOSENOVELS - MAGAZINBLOG
|
Háttér
A történet keletkezéséről.
...2005 tavaszán egy általános iskolai csoport megállapodott, hogy a Roméo et Juliette egy dalára táncol az éves bálon, ahol az iskola majd minden osztálya fellép a gyerekek, és a szülők szórakoztatására. Sikert arattak, az osztályban kialakultak a Montague és Capulet klikkek, összetartotta őket a közös bolondozás, a "mini-Verona".
Teltek az évek, és egy fiktív karakter, Rómeó kishúga belezúgott a musicalbe. Ez voltam én. Imádtam a drámát is, a szereplőket, a színpadot, mindent. Mercutio és Tybalt volt a kedvencem, ami nem nagy meglepetés, tekintve hogy vagy a gonosz karakterek, vagy az előbb-utóbb elhalálozó emberek lesznek a kegyeltjeim.
A francia után tudnom kellett, hogy mit művelt a magyar társulat az én dédelgetett darabommal. Meghallgattam, megnéztem, lenyűgöztek.
...2010 tavaszán a gimnáziumi legjobb barátnőmmel felutaztunk családostól Budapestre, az Operett Színházba, hogy végre valóra váljon az álmom, és élőbe láthassam az egyik kedvenc musicalem. Tinédzserek voltunk, ébredező kíváncsisággal a másik nem iránt, túl az első nagy szerelmeken, vártuk, hogy kit nézhetünk ki magunknak a színházban. Jómamgam az egyik hangtechnikust, és Mercutio-t. Zolit előtte is ismertem, tudtam, kicsoda, mit csinál, elismeréssel adóztam a munkájának, de amit akkor este láttam, az levett a lábamról. Az erő, a hév, amit Mercutioba tett, elsöpört. Soha többet nem lehetett kicsavarni a távcsövet a kezemből, csak őt figyeltem. Bukfencezett a gyomrom, ha a színpadra jött, csalódtam, ha kifutott.
...2015 nyarán naplementében vonatoztam vissza Pestre, amikor a zenelejátszó lemezei között megakadt az ujjam az "Álomkép" 2010-es felvételén. Többször hallgattam meg egymás után, a szöveget évek óta kívülről fújom, de nem ártott az ismétlés. Újra beütöttem a keresőbe a Bereczki Zoltán nevet, csak hogy tudjam, miről maradhattam le, ami fontos. Időközben persze követtem a munkásságát, figyeltem, hol tart, de újra elragadott a hév, hogy mindenről tudnom kell, újra kell látnom élőben.
Így jött "A Lepkegyüjtő". Azonnal beszereztem a könyvet, végre egy olyan szerepben találtam, ami az én világomhoz közel áll. Jegyet váltottunk rá, és szeptemberben a legjobb barátnőmmel ott ültem az előadáson. Féltem, nem tudtam, mit várjak. Féltem, hogy megannyi musical után prózai szerepben látom. Féltem, hogy a vidám, hahotázó szerepek után most egy szorongó gyilkost fogok látni. Féltem, hogy nem fog tetszeni. Féltem, hogy nem fogom érteni.
A darab végén Tőle féltem. Attól, ahogy megannyiszor elhangzott a mondat: "A lepkegyűjtő titkos videóblogja.". Attól ijedtem meg, ha lefekszem, hetekig ezzel a pszichopata mondattal lesznek rémálmaim. Mi sem biznyítja jobban, hogy Bereczki Zoltán totális győzelmet aratott felettem.
Minden illúzióját megélem...
Ideje, hogy én teremtsek Neki egyet.
|
Ésss, elolvastam végre!
Hát ez marhajó, nem a pékségben, nem egy kávézóból kirohanva, nem egy tömegközlekedési eszközön, de még csak nem is a metróban egy hegedűművész szemlélése közben találkoztak...
Most nem nagyon van energiám ömlengeni, de volt itt - a prológussal és az első fejezettel együtt - vagy két mondat, amit idézni akartam, csak telefonról olvastam, így nem igazán tudom, hogy hol is voltak azok:DD Viszont ismét nagyon eltaláltad, nem hittem, hogy komolyabban is lázba hoz majd a sztori, mivel nem vagyok egy nagy rajongó, de MÉG ÍGY IS kíváncsian várom már a következőt!:D
~xx
Szia!
Csatlakozom Annie-hez, hogy ilyen későn érek ide, de hát úgyis tudod, nem is magyarázkodom.
A lényeg, hogy nem véletlenül tartottam ki az ötlet mellett, én végig akartam, hogy megírd a sztorit, nagyon jó, és tetszik ahogy alakul a történet. Jó újra olvasni, és kicsit elveszni a világodban, a női főszereplőid mindig lenyűgöznek Erősek, függetlenek, és bármilyen helyzetben feltalálják magukat. Teo is ilyen, csodálom, hogy önmaga tud maradni minden helyzetben.
Nagyon várom a folytatást,
Ölel, Eliza
Drágák!
Csak most, de nagyon köszönöm, hogy írtatok, a Ti véleményetek mindig kedves, és imádom még megfogadni is a tanácsokat! :-)
Remélem, a későbbiekben is együtt leszünk, üdv újra; Eliza! ;-)
XxX
Még mindig drámai, izgalamas és remek írás. Olvasom is tovább most rögtön.
Szép munka.
Üdv
Andi
Megjegyzés küldése