KÖSZÖNTŐ
Egy újabb történetet találsz a blogon, ami az én egyik újabb agymenésem. Egy dolog mégis más: ilyen nincs még egy. A történet egy méltán népszerű figurával foglalkozik; Bereczki Zoltánnal. Hadd szögezzem le, hogy semmilyen kapcsolatban nem állok vele (sajnos), így minden, amit itt találsz csak az én kitalációm, Ő semmilyen formában nem működik közre. Ez a blog, a történet arra hivatott, hogy elmeséljem nektek, mennyire, és miért szeretem Őt. Jó szórakozást, tarts velem!
WATTPAD
ARCHÍV
KREDIT
© 2015 - Written by Elly Evans. Skins by Adila and basecode Mayra.
|
1. fejezet - "Felőlem lehet Brad Pitt is..."
Hey, sweeties!
Köszönöm, a prológus után szavazott bizalmat! Hihetetlen, hogy még mindig vannak, akik kitartanak a hóbortjaim mellett, és új embereket is megmozgat, amit csinálok. Ez csodálatos, és ösztönző!
Kicsit több, mint egy hete nyitotta meg kapuit a blog, ma pedig íme; az első fejezet! :-)
Jó szórakozást!
XxX Elly
***
Pár pillanatig bambán bámultam Előd jobb fülét, aztán becsuktam a szám, megköszörültem a torkom, és nagyon igyekeztem egy ember benyomását kelteni.
- Nem teheted ezt velem... - ennyit tudtam kipréselni száraz torokkal. Becsapva éreztem magam. Abban a pillanatban elhittem, hogy az egész előléptetős szarság csak trükk volt, hogy valami béna melót a nyakamba varrjon, amit más nem vállal el, csak a hülye Egry Teodóra, aki azt hiszi, ha elég keményen dolgozik, az meghozza a gyümölcsét. A kis naív...
- Kedvesem... - utálom, ha valaki így szólít. Nem vagyunk púderes barokk pipergőcök. - Mint ahogy azt mondtam az előbb, az ügyfélnek a legjobb kell. Te vagy a legjobb! Ki mást küldhetnék?
- Tudom is én... Valaki mást?
- Sajnálom, de amíg meg nem csinálod az ügyet, nincs előléptetés - keményen nézett az arcomba. Minden vér kifutott a testemből, a szemem szikrákat szórt.
- Tizenöt tetves év, Előd! Majd' a fél életem, amit a cégnek szenteltem! Mit akarsz még tőlem? - a hangom hisztérikusan csengett vissza a fülembe, és minden oka megvolt rá, hogy ilyen legyen. - 16 évesen kerültem ide! Az Isten áldjon meg, a kibaszott unokahúgod vagyok!
- Tudod, hogy a család kártyát nem lehet nálam kijátszani.
- Francba a családdal! Jó vagyok! - felpattantam, és körözni kezdtem. Francba az egésszel, 13 hónapja nem gyújtottam rá Ágoston miatt, és most nagyon akartam egy szál cigit. Egy doboz cigit.
- Higgadj le, és beszéljük meg a részleteket - Előd a fotel felé intett. Nyugodtan figyelt, és azt várta, hogy visszaülök. Ehelyett én bemutattam neki, felkaptam a táskám, és eljöttem. Az ajtó megremegett a tokban. Esküszöm, ha lesz még egy alkalmam, összetöröm azt az üvegajtót.
Látom magam előtt, ahogy Előd sóhajt, és lustán felkel, hogy italt töltsön magának. Vodkát. A kedvencét. Egy jégkockával. Visszaül a helyére, és egyetlen hajtással odagurul a székkel az ablakhoz. Onnan nézi, ahogy én hisztérikusan kirohanok az épületből, és taxit fogok. A körút végéig követ a szemével, aztán visszagurul az asztalához. Felhívja apámat, és a szokásos szöveggel megfőzi, hogy hívjon fel, együnk együtt, és beszéljen rá az ügyre. Amiről persze ő nem mondhatott semmit, mert a jelenetem belefojtotta a szót. Én persze nem mondok nemet apámnak. Sosem álltunk közel egymáshoz, ezért sosem mondok nemet neki, így a levegőben himbálom, hogy egyszer talán majd elismeri amit csinálok. Találkozom vele, beülünk egy puccos étterembe, és ugyanazt rendeljük, mint 15 éve minden egyes alkalommal. 15 éve, mióta először játszottuk el ezt a forgatókönyvet. Akkor mondtam először vissza megbízást. Majdnem.
Én előételnek erőlevest kérek, aztán csirkét eszem salátával, végül túrós palacsintát kérek, amiből a mazsolákat kipiszkálom, és odaadom apámnak. Ő előétel gyanánt salátát rendel, aztán hortobágyi palacsintát, végül máglyarakást. Szó nélkül ülünk a desszert végéig, aztán ahogy leteszik a kávét elénk megköszörüli a torkát, ahogy én is szoktam, és megigazítja az ingujjait, amolyan Adrien Brody-féle mozdulattal. Ezután jöhet a véget nem érő szövegelés a felelősségről, a megbízhatóságról, és az adott szó betartásáról. Merthogy annak idején szavamat adtam, hogy minden erőmmel segítem az Illúziót. 16 évesen sok mindent megígér az ember, nem igaz?
Én bólogatok, lehúzom a kávét feketén. Most rajtam a sor, hogy megköszörüljem a torkom, aztán kiroppantom a lábujjaim a cipőben, és felállítom a falakat. Az okok sokaságát, amiért az egész céget otthagyhatnám a náthásba. Talán még egy könnycseppet is elmorzsolok, amiről apám persze tudja, hogy annyira őszinte, mint egy leányanya szeplőtelen fogantatása. Beszélek arról, hogy mennyi minden mást csinálhatnék ahelyett, hogy a nagybátyám seggét nyalom non stop. Beszélek róla, miért akartam annyira az Illúziónak dolgozni, és mennyi mindent nem kaptam meg ebből. Aztán szépen lassan meggyőzöm.
És akkor jön az aduásza: a családra való hivatkozás. Ezzel nem versenyezhetek, így hát újra belemegyek, hogy Előd kihasználjon, és lapos kúszásban visszamegyek az aktáért, találkozom a megbízóval, és megcsinálom az ügyet. A végén pedig baromi büszke vagyok, hogy sikerült. Közben meg még élvezem is.
*
Három stadionnyi ember üvöltésének hangerejével csörrent meg a táskámban a telefonom. Előd máris riadóztatta az apám; beveti a nehéz tüzérséget. Csigalassúsággal kotortam elő a készüléket, a taxisra sandítottam a visszapillantó tükörben, és fogadtam a hívást, anélkül, hogy megnéztem volna, ki hív. Pontosan tudom, hogy az "APA" felirat villog a kijelzőn, a hozzá tartozó fényképpel, ami egy régi közös képünk, ahol a legnagyobb egyetértésben vigyorgunk a kamerába az Akropolisz tetején, egyen pólóban.
- Szia, Apa.
- Megint felfújtad magad - tárgyilagosan, érzelemmentesen közölte, mintha csak felhívott volna azzal, hogy ma odakinn esik, öltözzek fel rendesen, és ne felejtsem otthon az esernyőm.
- Elő kellett volna léptetnie.
- Elő is fog.
- Már öt éve ezt ígérte. Ágoston ügye lett volna az utolsó. Annak kellett volna lennie! - a utolsó mondat minden szavát tagoltam, hogy felfogja, miről beszélek.
- Együnk együtt. Egyre érted megyek - bontotta a vonalat, én meg csak felháborodottan hápogtam a saját, nem mellesleg süket telefonomnak.
A telefonkönyvben az ő száma feletti bejegyzést választottam, aki az "ANYA" névre hallgatott, a hívóképe pedig egy szintén közös kép volt, ölelkezős-macinadrágos fotó a kertünkben, a kedvenc rózsabokrom előtt. Amikor felvette, ahelyett, hogy köszöntem volna, letámadtam.
- Anya! A nagybátyám egy seggfej! Megint!
*
A közös ebéd annyira jól sikerült, hogy apám újfent rávett egy ügyre, de kikötöttem, hogy nem vagyok hajlandó Előddel találkozni. Apa beleegyezett, így legalább egy kis csatát nyerhettem.
Emelt fővel, dacosan vettem át az ügyről és az ügyfélről összeválogatott paksamétát a recepción. Ugyanezzel a hévvel ültem újra taxiba, de mielőtt beszálltam volna, még nemzetközi jelzéssel intettem az irodája felé, hogy hova is kívánom jelen pillanatban Elődöt. Remélem megint leselkedik. Az iratokat a táskámba süllyesztettem, anélkül, hogy akár csak a nevét is megnéztem volna, vagy a képét, amiről majd felismerhetem az első találkozás alkalmával. Szeretem meglepni magam, az ügyfél meg már réges rég megkapta a portfólióm Elődtől, tudni fogja, kit keressen.
A korai találkozás előfeltétel, és technikai fogás, Minél később kezdjük el tervezni az akciót, annál nagyobb az esélye, hogy a megrendelő visszalép. Ez benne van a pakliba, még a borsos foglaló ellenére is, amit biztosítékként fizetnek, és ha felmondják a szerződést idő előtt, nem kapják vissza. Kvázi kártérítés. Viszont ha hamar lecsapok rá, ideje sem lesz levegőt venni, és ha minden jól megy, azelőtt aláírja a csekket a végösszeggel, mielőtt még felfogná, hogy az egész valóban megtörtént.
Akármennyire is utáltam most Elődöt, és az Illúziót, a mappa ott vibrált a táskámban és szinte ordított, hogy nézzek bele. Hirtelen mozdulattal rántottam elő, amitől a taxisofőr összerezzent. Éppen az Erzsébet körúton álltunk egy piros lámpánál, amikor a rádió halk búgását az én veszett csapkodásom szakította félbe. Jól ismerem a királykék mappák felépítését, így azt is tudom, hol kell kinyitnom, hogy ne vessze el az ismeretlen varázsa, mégis megtudjam, mit akar a megrendelő.
Reményvesztett, nem a valós énjét feltételezik róla, bla, bla, bla...
Szinte minden ügy így kezdődik a Butterfly részlegen. Utáltam a nevet, de ebben nem én döntök. Béna. Mondjuk, még mindig jobb, mintha Casanovanak, vagy egyszerűen csak szerelemnek hívnák. Én speciel kampányoltam a Billie Jean név mellett, de még a főnökségnek is magyaráznom kellett, aki elméletileg orbitális Michael Jackson fan. Persze, csak utánam.
Egy szó, mint száz, ahogy a megrendelő szavait olvastam, egyáltalán nem éreztem azt, hogy az ő problémáját csak én tudom orvosolni, és ne lenne rajtam kívül még vagy ötven nő, aki minden hiba nélkül, fél év alatt megtudná oldani XYZ problémáját.
Aztán megtaláltam a buktatót:
"A megrendelő nagy figyelem középpontjában élő médiaszemélyiség, aki bármennyire kívánja védeni a magánéletét, óvatlanul is kitudódhatnak információk, melyek Őt negatív fénybe vethetik. Megelőzésképpen az Illúzió társaságához fordult."
Hoppá! Szóval XYZ egy ismert személy. Hát ezért ragaszkodik a legjobbhoz. Először azt hittem, hogy csak nárcisztikus barom, aki nem éri be kevesebbel, de persze így minden értelmet nyert.
A feladat a legmagasabb szintű profizmust kívánja egy olyan forgatókönyvvel, ami minimum Oscar esélyes lenne, ha a stáblistán Steven Spielberg neve mellett szerepelne.
Csak az utolsó lábjegyzeteket olvastam, az egész történetet nem is ismerem, mégis azon kaptam magam, hogy a kék kis füzetemhez nyúlok, tollat ragadok és vázlatokat kezdek írni.
Oldalakon keresztül körmöltem, túl sok borravalót adtam a taxisofőrnek, és még a kedvenc kocsmámban is csak írtam, pedig azzal a szándékkal érkeztem, hogy leiszom magam, és a létező összes szitokszó felhasználásával a földbe tiprom a munkahelyem és Elődöt. Gergő, a csapos némán tett le elém egy kisfröccsöt, és amikor látta, mennyire belemerülök a munkába, csendben a pohár mellé tett egy tál mogyorót, és egy felest. Visszaballagott a pult mögé, és elindította a Best of George Michael listát, amit együtt válogattunk össze youtube-on, kifejezetten az ilyen alkalmakra.
Zárás előtt nem sokkal esett ki a toll a kezemből, nagyjából a hatodik verzió felénél. Fáradtan dörzsöltem az orrnyergem, és körülnéztem. Én itt, a Klauzál téri kocsmában csodabogárnak számítottam. Bár átöltöztem az előléptetős szettből, most sem illettem ide. Fekete ceruzaszoknya és csontszínű selyemblúz volt rajtam, ami elütött az itteni farmer-szuperhősős póló kombinációk sokaságától. Felhajtottam a megmelegedett felesem. Lávaként ért célba, fintorogtam, és gyorsan utánaküldtem fél marék mogyorót.
Amíg vártam az alkohol jótékony hatásait a képzelőerőmre telepedni, a papírra, az egyetlen oldalra meredtem, amit elolvastam a vastag dossziéból. Az utolsó oldal, az összefoglaló. A lap alján a megrendelő elérhetőségei, köztük a telefonszáma. Hirtelen ötlettől, vagy az elfogyasztott felesek számától vezérelten egy új SMS üzenetbe pötyögtem a pub címét, és elküldtem a papírról másolt telefonszám tulajdonosának. Négy perc telt el, míg választ kaptam:
"10 perc, és ott vagyok."
|
1. fejezet - "Felőlem lehet Brad Pitt is..."
Hey, sweeties!
Köszönöm, a prológus után szavazott bizalmat! Hihetetlen, hogy még mindig vannak, akik kitartanak a hóbortjaim mellett, és új embereket is megmozgat, amit csinálok. Ez csodálatos, és ösztönző!
Kicsit több, mint egy hete nyitotta meg kapuit a blog, ma pedig íme; az első fejezet! :-)
Jó szórakozást!
XxX Elly
***
Pár pillanatig bambán bámultam Előd jobb fülét, aztán becsuktam a szám, megköszörültem a torkom, és nagyon igyekeztem egy ember benyomását kelteni.
- Nem teheted ezt velem... - ennyit tudtam kipréselni száraz torokkal. Becsapva éreztem magam. Abban a pillanatban elhittem, hogy az egész előléptetős szarság csak trükk volt, hogy valami béna melót a nyakamba varrjon, amit más nem vállal el, csak a hülye Egry Teodóra, aki azt hiszi, ha elég keményen dolgozik, az meghozza a gyümölcsét. A kis naív...
- Kedvesem... - utálom, ha valaki így szólít. Nem vagyunk púderes barokk pipergőcök. - Mint ahogy azt mondtam az előbb, az ügyfélnek a legjobb kell. Te vagy a legjobb! Ki mást küldhetnék?
- Tudom is én... Valaki mást?
- Sajnálom, de amíg meg nem csinálod az ügyet, nincs előléptetés - keményen nézett az arcomba. Minden vér kifutott a testemből, a szemem szikrákat szórt.
- Tizenöt tetves év, Előd! Majd' a fél életem, amit a cégnek szenteltem! Mit akarsz még tőlem? - a hangom hisztérikusan csengett vissza a fülembe, és minden oka megvolt rá, hogy ilyen legyen. - 16 évesen kerültem ide! Az Isten áldjon meg, a kibaszott unokahúgod vagyok!
- Tudod, hogy a család kártyát nem lehet nálam kijátszani.
- Francba a családdal! Jó vagyok! - felpattantam, és körözni kezdtem. Francba az egésszel, 13 hónapja nem gyújtottam rá Ágoston miatt, és most nagyon akartam egy szál cigit. Egy doboz cigit.
- Higgadj le, és beszéljük meg a részleteket - Előd a fotel felé intett. Nyugodtan figyelt, és azt várta, hogy visszaülök. Ehelyett én bemutattam neki, felkaptam a táskám, és eljöttem. Az ajtó megremegett a tokban. Esküszöm, ha lesz még egy alkalmam, összetöröm azt az üvegajtót.
Látom magam előtt, ahogy Előd sóhajt, és lustán felkel, hogy italt töltsön magának. Vodkát. A kedvencét. Egy jégkockával. Visszaül a helyére, és egyetlen hajtással odagurul a székkel az ablakhoz. Onnan nézi, ahogy én hisztérikusan kirohanok az épületből, és taxit fogok. A körút végéig követ a szemével, aztán visszagurul az asztalához. Felhívja apámat, és a szokásos szöveggel megfőzi, hogy hívjon fel, együnk együtt, és beszéljen rá az ügyre. Amiről persze ő nem mondhatott semmit, mert a jelenetem belefojtotta a szót. Én persze nem mondok nemet apámnak. Sosem álltunk közel egymáshoz, ezért sosem mondok nemet neki, így a levegőben himbálom, hogy egyszer talán majd elismeri amit csinálok. Találkozom vele, beülünk egy puccos étterembe, és ugyanazt rendeljük, mint 15 éve minden egyes alkalommal. 15 éve, mióta először játszottuk el ezt a forgatókönyvet. Akkor mondtam először vissza megbízást. Majdnem.
Én előételnek erőlevest kérek, aztán csirkét eszem salátával, végül túrós palacsintát kérek, amiből a mazsolákat kipiszkálom, és odaadom apámnak. Ő előétel gyanánt salátát rendel, aztán hortobágyi palacsintát, végül máglyarakást. Szó nélkül ülünk a desszert végéig, aztán ahogy leteszik a kávét elénk megköszörüli a torkát, ahogy én is szoktam, és megigazítja az ingujjait, amolyan Adrien Brody-féle mozdulattal. Ezután jöhet a véget nem érő szövegelés a felelősségről, a megbízhatóságról, és az adott szó betartásáról. Merthogy annak idején szavamat adtam, hogy minden erőmmel segítem az Illúziót. 16 évesen sok mindent megígér az ember, nem igaz?
Én bólogatok, lehúzom a kávét feketén. Most rajtam a sor, hogy megköszörüljem a torkom, aztán kiroppantom a lábujjaim a cipőben, és felállítom a falakat. Az okok sokaságát, amiért az egész céget otthagyhatnám a náthásba. Talán még egy könnycseppet is elmorzsolok, amiről apám persze tudja, hogy annyira őszinte, mint egy leányanya szeplőtelen fogantatása. Beszélek arról, hogy mennyi minden mást csinálhatnék ahelyett, hogy a nagybátyám seggét nyalom non stop. Beszélek róla, miért akartam annyira az Illúziónak dolgozni, és mennyi mindent nem kaptam meg ebből. Aztán szépen lassan meggyőzöm.
És akkor jön az aduásza: a családra való hivatkozás. Ezzel nem versenyezhetek, így hát újra belemegyek, hogy Előd kihasználjon, és lapos kúszásban visszamegyek az aktáért, találkozom a megbízóval, és megcsinálom az ügyet. A végén pedig baromi büszke vagyok, hogy sikerült. Közben meg még élvezem is.
*
Három stadionnyi ember üvöltésének hangerejével csörrent meg a táskámban a telefonom. Előd máris riadóztatta az apám; beveti a nehéz tüzérséget. Csigalassúsággal kotortam elő a készüléket, a taxisra sandítottam a visszapillantó tükörben, és fogadtam a hívást, anélkül, hogy megnéztem volna, ki hív. Pontosan tudom, hogy az "APA" felirat villog a kijelzőn, a hozzá tartozó fényképpel, ami egy régi közös képünk, ahol a legnagyobb egyetértésben vigyorgunk a kamerába az Akropolisz tetején, egyen pólóban.
- Szia, Apa.
- Megint felfújtad magad - tárgyilagosan, érzelemmentesen közölte, mintha csak felhívott volna azzal, hogy ma odakinn esik, öltözzek fel rendesen, és ne felejtsem otthon az esernyőm.
- Elő kellett volna léptetnie.
- Elő is fog.
- Már öt éve ezt ígérte. Ágoston ügye lett volna az utolsó. Annak kellett volna lennie! - a utolsó mondat minden szavát tagoltam, hogy felfogja, miről beszélek.
- Együnk együtt. Egyre érted megyek - bontotta a vonalat, én meg csak felháborodottan hápogtam a saját, nem mellesleg süket telefonomnak.
A telefonkönyvben az ő száma feletti bejegyzést választottam, aki az "ANYA" névre hallgatott, a hívóképe pedig egy szintén közös kép volt, ölelkezős-macinadrágos fotó a kertünkben, a kedvenc rózsabokrom előtt. Amikor felvette, ahelyett, hogy köszöntem volna, letámadtam.
- Anya! A nagybátyám egy seggfej! Megint!
*
A közös ebéd annyira jól sikerült, hogy apám újfent rávett egy ügyre, de kikötöttem, hogy nem vagyok hajlandó Előddel találkozni. Apa beleegyezett, így legalább egy kis csatát nyerhettem.
Emelt fővel, dacosan vettem át az ügyről és az ügyfélről összeválogatott paksamétát a recepción. Ugyanezzel a hévvel ültem újra taxiba, de mielőtt beszálltam volna, még nemzetközi jelzéssel intettem az irodája felé, hogy hova is kívánom jelen pillanatban Elődöt. Remélem megint leselkedik. Az iratokat a táskámba süllyesztettem, anélkül, hogy akár csak a nevét is megnéztem volna, vagy a képét, amiről majd felismerhetem az első találkozás alkalmával. Szeretem meglepni magam, az ügyfél meg már réges rég megkapta a portfólióm Elődtől, tudni fogja, kit keressen.
A korai találkozás előfeltétel, és technikai fogás, Minél később kezdjük el tervezni az akciót, annál nagyobb az esélye, hogy a megrendelő visszalép. Ez benne van a pakliba, még a borsos foglaló ellenére is, amit biztosítékként fizetnek, és ha felmondják a szerződést idő előtt, nem kapják vissza. Kvázi kártérítés. Viszont ha hamar lecsapok rá, ideje sem lesz levegőt venni, és ha minden jól megy, azelőtt aláírja a csekket a végösszeggel, mielőtt még felfogná, hogy az egész valóban megtörtént.
Akármennyire is utáltam most Elődöt, és az Illúziót, a mappa ott vibrált a táskámban és szinte ordított, hogy nézzek bele. Hirtelen mozdulattal rántottam elő, amitől a taxisofőr összerezzent. Éppen az Erzsébet körúton álltunk egy piros lámpánál, amikor a rádió halk búgását az én veszett csapkodásom szakította félbe. Jól ismerem a királykék mappák felépítését, így azt is tudom, hol kell kinyitnom, hogy ne vessze el az ismeretlen varázsa, mégis megtudjam, mit akar a megrendelő.
Reményvesztett, nem a valós énjét feltételezik róla, bla, bla, bla...
Szinte minden ügy így kezdődik a Butterfly részlegen. Utáltam a nevet, de ebben nem én döntök. Béna. Mondjuk, még mindig jobb, mintha Casanovanak, vagy egyszerűen csak szerelemnek hívnák. Én speciel kampányoltam a Billie Jean név mellett, de még a főnökségnek is magyaráznom kellett, aki elméletileg orbitális Michael Jackson fan. Persze, csak utánam.
Egy szó, mint száz, ahogy a megrendelő szavait olvastam, egyáltalán nem éreztem azt, hogy az ő problémáját csak én tudom orvosolni, és ne lenne rajtam kívül még vagy ötven nő, aki minden hiba nélkül, fél év alatt megtudná oldani XYZ problémáját.
Aztán megtaláltam a buktatót:
"A megrendelő nagy figyelem középpontjában élő médiaszemélyiség, aki bármennyire kívánja védeni a magánéletét, óvatlanul is kitudódhatnak információk, melyek Őt negatív fénybe vethetik. Megelőzésképpen az Illúzió társaságához fordult."
Hoppá! Szóval XYZ egy ismert személy. Hát ezért ragaszkodik a legjobbhoz. Először azt hittem, hogy csak nárcisztikus barom, aki nem éri be kevesebbel, de persze így minden értelmet nyert.
A feladat a legmagasabb szintű profizmust kívánja egy olyan forgatókönyvvel, ami minimum Oscar esélyes lenne, ha a stáblistán Steven Spielberg neve mellett szerepelne.
Csak az utolsó lábjegyzeteket olvastam, az egész történetet nem is ismerem, mégis azon kaptam magam, hogy a kék kis füzetemhez nyúlok, tollat ragadok és vázlatokat kezdek írni.
Oldalakon keresztül körmöltem, túl sok borravalót adtam a taxisofőrnek, és még a kedvenc kocsmámban is csak írtam, pedig azzal a szándékkal érkeztem, hogy leiszom magam, és a létező összes szitokszó felhasználásával a földbe tiprom a munkahelyem és Elődöt. Gergő, a csapos némán tett le elém egy kisfröccsöt, és amikor látta, mennyire belemerülök a munkába, csendben a pohár mellé tett egy tál mogyorót, és egy felest. Visszaballagott a pult mögé, és elindította a Best of George Michael listát, amit együtt válogattunk össze youtube-on, kifejezetten az ilyen alkalmakra.
Zárás előtt nem sokkal esett ki a toll a kezemből, nagyjából a hatodik verzió felénél. Fáradtan dörzsöltem az orrnyergem, és körülnéztem. Én itt, a Klauzál téri kocsmában csodabogárnak számítottam. Bár átöltöztem az előléptetős szettből, most sem illettem ide. Fekete ceruzaszoknya és csontszínű selyemblúz volt rajtam, ami elütött az itteni farmer-szuperhősős póló kombinációk sokaságától. Felhajtottam a megmelegedett felesem. Lávaként ért célba, fintorogtam, és gyorsan utánaküldtem fél marék mogyorót.
Amíg vártam az alkohol jótékony hatásait a képzelőerőmre telepedni, a papírra, az egyetlen oldalra meredtem, amit elolvastam a vastag dossziéból. Az utolsó oldal, az összefoglaló. A lap alján a megrendelő elérhetőségei, köztük a telefonszáma. Hirtelen ötlettől, vagy az elfogyasztott felesek számától vezérelten egy új SMS üzenetbe pötyögtem a pub címét, és elküldtem a papírról másolt telefonszám tulajdonosának. Négy perc telt el, míg választ kaptam:
"10 perc, és ott vagyok."
|
Minden a történetről
Illúzió - Fanfiction

Az "Illúzió" egy olajozott, jól működő szervezet. Célja a tökéletes illúziókeltés, legyen szó bármiről. Aki hozzájuk fordul, minőséget kap, az élete gyökeresen megváltozik. - persze, amíg megfizetik.
A cég mottója egyszerű, és határozott: Pénzért bármi megvásárolható.
Utazás, szerelem, gyáróriások. Nincs olyan kérés, amit az Illúzió ne tudna teljesíteni. Nem állhat az útjába sem törvény, sem ember, sem semmi. Teszi a dolgát, amiért fizettek neki.
***

Teo kedvenc könyve a Lepkegyűjtő. A kedvenc színe a kék, és igazán az esős időben érzi jól magát. A kedvenc musicalje a Rómeó és Júlia, a kedvenc színháza a városban a Centrál. Szereti a minőségi borokat, és a kutyákat, kedvenc divattervezője Yves Saint Laurent. Szeret főzni, és szerinte normális, ha valaki káromkodik közben.
Kedvenc énekese, és egyben színésze Bereczki Zoltán.
De ezt Istennek sem vallaná be, utálja elárulni, hogy ez az egyetlen gyenge pontja. Rajongani valakiért, feltétlen szeretettel adózni egy másik ember munkájának.
Teo az Illúzió egyik legjobb munkaereje, a Szerelem-részlegen. Feladata, hogy a megrendelő megkapja, amit akar, szigorú szabályok szerint. Ha kell, elbűvölő feleség, ha kell, féltékeny, öngyilkoshajlamú barátnő, de volt már fiatal anyuka is, vagy éppen családot robbantó, elérhetetlen szépség. Amit csak az ügyfél akar.
A recept egyszerű. Találkozik a megrendelővel, átbeszélik a forgatókönyvet, fizet, és a lány máris átváltozik azzá a nővé, akiért pénzt adtak.
Szereti, amit csinál, és jó benne. Ez egyfajta önmegvalósítás. Az lehet, aki csak lenni akar.
Nincsenek szabályok. Csak egy: Soha ne szeress bele az ügyfélbe!
Egy nap új megbízás érkezik, épp amikor lépne a ranglétrán. Azonban vár rá még egy megbízás, ami a legkönnyebb lehetne.
Nem az. A szabályok elmosódnak, a határokat átlépik.
|
Szereplők
A történet szereplői.
Egry Teodóra
Bereczki Zoltán
|
Impresszum
Az oldal adatai.
Az Oldal

A történet az első papírra vetett Bereczki Zoltán Fanfiction, ami annyit tesz, hogy egy, a valósággal párhuzamos idősíkon játszódó kitalált sztorit tartalmaz, melynek név szerint említett férfi főszereplője a híres magyar színész-énekes.
A cselekmények, a szereplők érzései mind a fikció síkján léteznek, a valósághoz, és a valós szereplőkhöz nincs közük.
A szereplők, a helyszínek valós elemek, helyenként más elnevezéssel szerepelnek a történetben.
A blog, a történet szerzői jogvédelem alatt áll!
Az Író

2007 óta blogolok, nagyjából erre az évre tehető az első történet is, amit írtam. Igaz, akkor még füzetbe körmöltem, és a barátaimnak szólt, de a bíztatásukra elkezdtem feltenni az internetre is az irományaimat. Amit itt olvashatsz, hónapokig tartó vívódás önmagammal. Megtegyem-ne tegyen? Megtettem. :-)
Picit rólam:
#krimi és thriller rajongó vagyok
#szeretem a föld színeit
#Jamie Oliver a hősöm
#kedvenc mesefilmem a Labirintus (1986)
#órákat gyűjtök
#kedvenc könyvem: Dino Buzzati: Egy szerelem története
#kedvenc színészem: Adrien Brody, Jávor Pál
#...ha bármi más kérdésed van, keress fel! :-)
A közösségi oldalakon bárki megtalál, de ha emailt szeretnél küldeni, ide várom: ameliaspencer24@gmail.com
✖FACEBOOK PROFIL
✖FACEBOOK OLDAL
✖TWITTER
✖HIPSTERS - NOVELLÁK
✖AZ IGAZI SHERLOCK |BEFEJEZETT|
✖JÖVŐ A MÚLTBAN
✖CLOSENOVELS - MAGAZINBLOG
|
Háttér
A történet keletkezéséről.

...2005 tavaszán egy általános iskolai csoport megállapodott, hogy a Roméo et Juliette egy dalára táncol az éves bálon, ahol az iskola majd minden osztálya fellép a gyerekek, és a szülők szórakoztatására. Sikert arattak, az osztályban kialakultak a Montague és Capulet klikkek, összetartotta őket a közös bolondozás, a "mini-Verona".
Teltek az évek, és egy fiktív karakter, Rómeó kishúga belezúgott a musicalbe. Ez voltam én. Imádtam a drámát is, a szereplőket, a színpadot, mindent. Mercutio és Tybalt volt a kedvencem, ami nem nagy meglepetés, tekintve hogy vagy a gonosz karakterek, vagy az előbb-utóbb elhalálozó emberek lesznek a kegyeltjeim.
A francia után tudnom kellett, hogy mit művelt a magyar társulat az én dédelgetett darabommal. Meghallgattam, megnéztem, lenyűgöztek.
...2010 tavaszán a gimnáziumi legjobb barátnőmmel felutaztunk családostól Budapestre, az Operett Színházba, hogy végre valóra váljon az álmom, és élőbe láthassam az egyik kedvenc musicalem. Tinédzserek voltunk, ébredező kíváncsisággal a másik nem iránt, túl az első nagy szerelmeken, vártuk, hogy kit nézhetünk ki magunknak a színházban. Jómamgam az egyik hangtechnikust, és Mercutio-t. Zolit előtte is ismertem, tudtam, kicsoda, mit csinál, elismeréssel adóztam a munkájának, de amit akkor este láttam, az levett a lábamról. Az erő, a hév, amit Mercutioba tett, elsöpört. Soha többet nem lehetett kicsavarni a távcsövet a kezemből, csak őt figyeltem. Bukfencezett a gyomrom, ha a színpadra jött, csalódtam, ha kifutott.
...2015 nyarán naplementében vonatoztam vissza Pestre, amikor a zenelejátszó lemezei között megakadt az ujjam az "Álomkép" 2010-es felvételén. Többször hallgattam meg egymás után, a szöveget évek óta kívülről fújom, de nem ártott az ismétlés. Újra beütöttem a keresőbe a Bereczki Zoltán nevet, csak hogy tudjam, miről maradhattam le, ami fontos. Időközben persze követtem a munkásságát, figyeltem, hol tart, de újra elragadott a hév, hogy mindenről tudnom kell, újra kell látnom élőben.
Így jött "A Lepkegyüjtő". Azonnal beszereztem a könyvet, végre egy olyan szerepben találtam, ami az én világomhoz közel áll. Jegyet váltottunk rá, és szeptemberben a legjobb barátnőmmel ott ültem az előadáson. Féltem, nem tudtam, mit várjak. Féltem, hogy megannyi musical után prózai szerepben látom. Féltem, hogy a vidám, hahotázó szerepek után most egy szorongó gyilkost fogok látni. Féltem, hogy nem fog tetszeni. Féltem, hogy nem fogom érteni.
A darab végén Tőle féltem. Attól, ahogy megannyiszor elhangzott a mondat: "A lepkegyűjtő titkos videóblogja.". Attól ijedtem meg, ha lefekszem, hetekig ezzel a pszichopata mondattal lesznek rémálmaim. Mi sem biznyítja jobban, hogy Bereczki Zoltán totális győzelmet aratott felettem.
Minden illúzióját megélem...
Ideje, hogy én teremtsek Neki egyet.
|
Szia!
Most találtam a blogod és nagyon tetszik! :) Már várom a folytatást. :D
Szia,
nagyon szépen köszönöm, remélem a folytatás is tetszeni fog! :-)
XxX
Nagyon tetszett az első fejezet. Abszolút felkeltette az érdeklődésemet. Meg tetszik a kedvenc kocsmás dolog :) (De a lábujjropotatást kihagytam volna.. Persze ez csak a személyes véleményem. :))
Azért nagyon jó.
Üdv
Andi
Megjegyzés küldése