4. fejezet - "Én leszek a legjobb!"

3. fejezet - "Ezt még senkiért nem tettem."

2. fejezet - "Ez lenne a világ nagy problémája?"

1. fejezet - "Felőlem lehet Brad Pitt is..."

Prológus

Hey, sweeties!

A mai különleges kedd: ma érkezik az új fejezet! :-)

Az előző rész általában mindenkinek tetszett, a vége pedig pontosan olyan érzéseket váltott ki mindenkiből, mint amilyeneket szerettem volna! Köszönöm, hogy itt vagytok, és egyre jobban beleélitek magatokat a történetbe! :-) A mai különösen izgalmas, új élmény a publikálás szempontjából, ugyanis nem a kéziratból gépelem be, hanem úgy alakult, hogy rögtön felkerül, persze, ez a minőség romlását nem eredményezi. A másik dolog, hogy érkezik egy új szereplő. Valamilyen különös oknál fogva imádom a mellékszereplőimet; ráadásul két; számomra nagyon fontos emberről neveztem el, úgy érzem, Ő is az egyik kedvencem lesz, remélem Ti is annyira fogjátok szeretni, mint én!

A december úgy tűnik, hogy élő-Zoli nélkül fog telni számomra, ami fura lesz, mondhatni már kezdtem hozzászokni, hogy havonta látom. Igaz, csak szeptember óta. Bár ki tudja, talán egy Lepkegyűjtő még becsúszik... 

Nem szaporítom tovább  a szót, érkezik az új rész, a nemsokára már 2000 látogatót számláló Illúzió történethez! 

Jó szórakozást!

XxX Elly

***

Reggel kialvatlanul ébredtem, a szokásosnál mérgesebben csaptam rá a telefonomra.

Több dolog is bosszantott ezen a reggelen. Az egyik, hogy még csak fél 8 van, én meg már kelek ki az ágyból, hogy magamra öltsem Jermann Amália alakját. A második, hogy ehhez nem kell túl nagy erőfeszítéseket tennem. Azon kívül, hogy felkötöttem a hajam, mást nem kívánt a szerep, és ettől meztelennek éreztem magam. Se paróka, se műszempilla, nincs különösebb ismertetőjegy, csak én. Ez borzasztóan megrémiszt. 

A harmadik, és legfontosabb ok, amiért a saját agyamra megyek a mai napon, az Zoli SMS-e. Engem még soha, senki nem ismert fel álcában. Ha kiteszek magamért; márpedig tegnap ez történt, a saját szüleim sem ismernek rám, nemhogy egy vadidegen, akivel egyszer találkoztam, nagyjából öt üzenetet váltottam, és azt gondolom róla, hogy Ő a világ második legjobb Mercutio-ja. Az első Philippe D'Avilla. Csak hű vagyok a gyökerekhez...

Hol rontottam el, hogy Ő mégis meglátta a festék és manír mögött azt az embert, akivel eddig élete során egyszer találkozott, és összesen talán négy órát töltött együtt, amiből legalább kettő ellenségeskedéssel, és harccal telt. Talán ez volt rá akkora hatással, hogy emlékezzen az apró mozdulatokra, mimikára, vagy akármire, ami elárult. Pont most, amikor a leginkább magamra vagyok utalva. Most, amikor nem számíthatok a szokásos profi csapatra, nincs komplett stáb, nincs sminkes, nincs fodrász, nincs senki, aki segítene. Én vagyok, a szekrényem, és a képzelőerőm, hogy kitaláljak valakit, akinek az életébe belefér, hogy hódolattal adózik Bereczki Zoltán munkájának és személyének. Ettől is be voltam gyulladva. Attól, hogy kicsit utánajártam, nem lettem okosabb. MI van, ha valaki rákérdez, miért éppen ő a férfiideálom. Mert szép a mosolya? Mert vékony? Mert élesen gesztikulál? Mert vörös?

Végül a lehető legegyszerűbb farmerem és egy mintás ing mellett tettem le a voksom, a hajam újra felkötöttem. Talán ez lesz a védjegyem; a lófarok. Még nem döntöttem el. Taxit hívtam, közben megittam a kávém, és előkotortam az ügy aktáját, benne a kész forgatókönyvvel. 

Ma, a próbanapon mindenkit le kell nyűgöznöm, hogy még véletlenül se mondhassák azt, hogy nem kellek nekik. Szerencsére a felszolgálásban, és a cukrászkodásban is van gyakorlatom, előbbit egy régi ügy miatt gyakoroltam hónapokig, utóbbi érdekelt. Kiskoromban a nagymamám tanított sütni. Előbb sajátítottam el, mint a főzést, és jó voltam benne. Most is az vagyok. Később, egy megbízáshoz is kapóra jött, akkor vettem leckéket egy cukrászmestertől, aki az akkori stábom tagja lett, és segített mindenben. A kapcsolatunk bár megszakadt, de sokat köszönhetek neki, amit talán a jövőben újra használni fogok. 

Előd. Mi a frászt keres itt? Neki már a fehér irodájában kéne kortyolnia az első pohár vodkáját és szemtelenül flörtölnie kellene az új titkárnőjével, akit a héten vett fel. Na nem, mintha bármelyik titkárnője megérné, hogy ne nevezzék újnak a cégnél. Úgy jönnek-mennek a nők, mintha csak az aznapi zoknijait dobná le a szennyes kosár mellé. Az egyik nem elég okos, a másik túl ronda. Egyik kapafogú, másik túl szép. Egyetlen biztos pont van az életébe, ő a gépírónője; Margit, aki még a nagyapám mellett kezdett. A nő olyan, mint a Házibuli Puppetje, mindenbe belekotyog, és az legtöbbször igaz. Előd sokat ad a véleményére, általában együtt választják ki az új, eldobható munkaerőt, akiknek kaktuszt nem kell tenniük az asztalra. A vágott virág sem hervad el, olyan gyorsan cserélődnek. 

Ledobogtam a ház elé, ahol a taxim helyett Előd fekete Volvo-ja állt. Ő a kocsinak támaszkodva várt rám, méretre szabott öltönyben, fekete szövetkabátban, a nyakában a kék-fehér csíkos sállal, amit tőlem kapott tavaly karácsonyra. Hanyagul összefont karokkal figyelte, ahogy mellélépdelek. Úgy nézhettünk ki, mint a gazdag ficsúr, és az ő szegény barátnője. Rajtam még pufi dzseki volt, amiben iszonyúan bénán és kövéren éreztem magam. Sosem hordtam. Nem tetszett, nem én voltam. Ami az én stílusomat illeti, inkább hasonlít Elődére, mint Jermann Amáliáéra. De ma Amália vagyok, ha minden jól megy, még kerek tizennégy hónapig az leszek, úgyhogy meg kell barátkoznom az anyag suhogásával, ha nem akarok defektes roncs lenni a küldetés végére. Legalább a cipőm szeretem. Az a kedvenc darabom. Egy egyszerű, fekete velúr bokacsizma. Ezzel nem lehet melléfogni. Az égben köttetett a frigyünk. 

 - Szép jó reggelt, Jermann Amália. Hogy vagyunk ma reggel? 

 - Jó reggelt. Idegesen.

 - Csak nem az új munkád miatt? Furán áll a középszerűség. Nem vetetted el a sulykot? - figyelmesen mért végig tetőtől-talpig.

 - Gúnyolódj csak, de még így is jobban nézek ki, mint te ebben a borzasztó nyakkendőben.

 - Nem tudsz megsérteni - vállat vont, és az anyósülés felé indult. Utána baktattam, hagytam, hogy kinyissa az ajtót, és beszálltam. Óvatosan csukta rám az ajtót, megkerülte a kocsit, és beszállt a volán mögé. A kocsi halkan kelt életre alattunk, mire kettőt pislogtam, már besorolt a forgalomba.

 - Tudod egyáltalán, hova kell mennünk?

 - Hogyne tudnám? A Nagy Cukrászdából hozatom a süteményt. Nem gondolod, hogy abban a konyhában, ami nálam van, meg lehet sütni egy olyan tortát, mint amilyenek nálam vannak. Hadd súgjam meg, hogy még robotgépem sincs. 

 - Pláne nem neked kéne vinned. Lebuktatsz.

 - Telefonos rendelés is van a világon. A házhoz szállítást meg a bejárónőm intézi. Még sosem láttak. Ne izgulj - játékosan kacsintott rám, én meg bekapcsoltam a rádiót.

 - Egyáltalán minek viszel el?

 - Látni akarom az első önálló ügyed indulását. Ez minden illuzionista életében nagy mérföldkő. Nálunk különösen. Emlékszem az enyémre... Iszonyatosan be voltam gyulladva. Egy multicéghez kellett beépülnöm, hogy lebuktassam a mellékes, külföldi ügyleteiket. Totál egyedül voltam, ahogy te, én is az állásinterjúval kezdtem. Engem apa vitt el. Azt hiszem, ez valamiféle hagyomány, már amennyire annak lehet nevezni. Őt is az apja vitte, engem ő, én pedig téged. 

 - Nem vagy az apám...

 - Hála Istennek! Ha ilyen lányom lenne, a kórházban hagytam volna. Túlságosan hasonlítasz rám. Ezért veszekszünk annyit. 

 - Izgulok. Tudod, még sosem féltem ennyire semmitől, mint a mostani helyzettől. Ebbe pillanatok alatt belebukhatok. Elég, ha kettő helyett hármat pislogok, vagy leejtek egy linzert. 

 - Jó leszel. Van benne gyakorlatod. Örülj neki, hogy nem hegesztőt kell utánoznod. 

 - Hát ezért akartad, hogy megcsináljam az előléptetés előtt? Hogy meglegyen az az ügy, amit teljesen egyedül oldok meg?

 - Enélkül nem lennél az, akivé leszel. Tudnod kell, hogyan állj a saját lábadra. Érezned kell, milyen az, amikor csak magadra számíthatsz, amikor nincs helye a legapróbb hibának sem, mert nincs senki mögötted, aki kijavítaná, vagy gyártana rá egy megfelelő epizódszálat. Meg kell ismerned a határaidat, hogy a legjobb legyél a legjobbak közül. A múltkor olvastam, hogy Bereczki kedvence Presser, és egy interjúban néhány éve azt nyilatkozta, hogy akkor lenne elégedett, ha vele állhatna színpadra. Hétfőn megtette. De lefogadom, hogy csak egy etapot zárt le, sikerként könyvelte el, és most megy tovább, és új célokat tűz maga elé, amiket elérhet. Ezért lesztek jó páros. Túlságosan törekedtek a tökéletesre, úgyhogy kicsi az esélye annak, hogy valami nem sikerül, hogy porszem kerül a gépezetbe. Jók lesztek együtt.

 - Ebben én nem vagyok olyan biztos... - eszembe jutott az első megbeszélés veresége. Inkább kibámultam a reggeli szürkeségbe.

 - Mert nem tudtad, mire megy ki a játék. Most már tisztában vagy vele, hogy nem szenyózni akarok, hanem próbára teszlek. Ettől megemberesedsz, és Bereczki is máshogy fog hozzád állni.

 - Felismert a koncert után.

 - Hogyne ismert volna?

 - Álruhában voltam.

Mindketten elhallgattunk, csak a rádió zümmögött a csendben. Én a kudarcot igyekeztem meggyászolni, Előd szavait emésztettem, ő pedig minden bizonnyal jót mulatott azon, hogy valaki leleplezett. 

*

Olívia az ajtóban várt. Előd ügyesen kanyarodott a parkolóba, úri emberkedett egy sort, aztán

A közjátékot leszámítva minden zökkenőmentesen ment, a reggel pakolással, és bemutatásokkal telt meg, a nap további része vendégekkel. Úgy tűnik, mégis hatásos a felirat, és az embereket nem érdekli, milyen régről szerzettek a dicsőségek. 

Mindenki meg volt elégedve az alakításommal, még én magam is. Ügyesen lavíroztam a megpakolt tálcával, szó nélkül mosogattam, és igyekeztem hamar felvenni a ritmust. 

Aztán délután kettőkor beütött a krach...

 - Amália! Gyere, kérlek! - Olívia az üzemből ordított értem.

 - Tessék! - hamar futottam, hogy jó benyomást keltsek.

 - Elcsúsztunk egy megrendeléssel. Segítened kéne ennek a szimpatikus fiatalembernek - megveregette a mellette álló férfi hátát, és rám mosolygott. - Palit már nem kell bemutatnom, ugye?

 - Reggel nem találkoztunk - szólt közbe az említett mély, karakteres hangon.

 - Jermann Amália, az új eladó, Nándor Pál, az egyik legnagyszájúbb cukrászunk. Most már ismeritek egymást. A lényeg, hogy este 6-ra jön egy fontos vevő, aki évek óta hozzánk jár. Négy adag marcipános nérót kellene kapnia, de jelen pillanatban a felével vagyunk meg, ami botrány. Pali egyedül nem fogja bírni, segítenél neki? - fogalmam sem volt, miről beszél, a marcipános néró szónál a néhai római császár jelent meg lelki szemeim előtt, ahogy egy marcipán disznót majszol égő városa felett. 

 - Persze, segítek!

 - Remek! Itt hagyom neked - a cukrász felé tolt, útközben kioldotta a kötényem, és már elöl is volt a pultban. Rém kellemetlenül éreztem magam. 

 - Ezt kiviszem - a kötényre mutattam, és kislisszoltam a folyosóra. Mély levegőket vettem, a mosdóban megmostam az arcom, és gyorsan rágugliztam a marcipános néróra. Menni fog. Sikerülnie kell. Erről beszélt Előd reggel. Bele a mély vízbe, és túlélni egyedül. - Itt is vagyok. Mivel kezdünk?

 - A tészta kisült, begyúrnád a zöld marcipánt? Én addig megcsinálom a pirosat. Itt a recept - legnagyobb megkönnyebbülésemre a falra bökött, ahol mindent megtaláltam, ami abban segíthet, hogy ne essek fejre.

 - Persze - rámosolyogtam. Ő elirányított, hogy mit hol találok, aztán csendben nekiláttunk a dolgunknak. Igyekeztem nem feltűnően figyelni, ő hogy csinálja a dolgát, de kapaszkodót nyújtott, hogy gyakorlatilag mindent ugyanúgy csinált, mint én, csak egy másik színű masszával.

 - Hogy telik az első nap? - a  kérdés meglepetésként ért,  jó húsz perce csak a tálak sercegését lehetett hallani közöttünk, ahogy azok a fémasztalhoz értek.
 - Egész jól. Amíg nem kellett a segítségedre sietnem, gyakorlatilag zökkenőmentesen ment minden. Az én szempontomból még mindig jó a helyzet.
 - Az enyémből is.
 - Igazán? - meglepetten néztem rá, ő csak mosolyt villantott le rám. Jó egy fejjel magasabb nálam.
 - Igen -bólintott, nyomatékosítva szavait. - Marcipánt gyúrok, és jelenleg a cuki legjobb nőjével beszélek. A mai nap összejött.
 - Kötve hiszem, hogy én lennék a legszebb. Vagy csak azért látod így, mert nem láttál huzamosabb ideig abban a borzasztó kötényben.
 - Szóval én nem rúgok labdába? - flörtölt velem.
 - Nem igazán ez az ideálom - tettetett zavarral mutattam végig rajta, nyakik marcipános kézzel.
 - Hogy néz ki? - nem megsértetten, inkább kíváncsian fordult felém.
 - Nem is tudom... - eljött az én időm. Ideje elhinteni az első magokat. - Magas, kedves, kicsit rámenős...
 - Eddig stimmel.
 - Vörös, világos szemű. Világ életemben az ilyen pasik jöttek be. Amolyan Rupert Grint, vagy Bereczki Zoli- Pali elhallgatott. Ezzel nem tudott versenyezni. Ő is magas volt, de neki sötét haja, és hozzá illő, vidáman csillgogó fekete szemei voltak. Tulajdonképpen nem hazudtam. Az ő külső adottságai tényleg nem vonzzottak soha. Nekem van hasonló habitusom, minek kezdenék ki egy hasonló kinézetű emberrel. A vörös haj, szürke szem kombinációban van valami titokzatosság, valami megfoghatatlan misztikum. A vörös érdekes. Pali inkább amolyan latin szerető típus, ami nálam nem játszik. Talán csak Antonio Banderas, de neki is győzködnie kell.

Annak ellenére, hogy nem volt se az esetem, se nem különösebben szimpatikus, meglepődtem, mennyire őszintén tudtunk Palival beszélgetni. Nem próbált belőlem semmit kihúzni, egyszerűen csak kiváncsi volt, és úgy tette fel a kérdést, mintha egy hallhatatlan mellékzönge azt suttogná nekem, hogy mondjam el, mert tudnia kell a választ.
Cserébe én is sok mindent megtudtam róla. Van hala, nem szeret olvasni, és egy boldogtalan kapcsolatban vergődik, amiből nem is igazán tudja, miért kéne, és milyen módon szabadulnia. Az őszinteségem a saját történetével jutalmazta. Ő mesélt az ausztrál hotelszolgálatáról, én a basáskodó nagybátyámról. Beszélt róla, hogy két gyereket szeretne, én bevallottam, mennyi ideig sirattam az első kutyám, miután elpusztult.
Este fáradtan dőltem az ágyra, csak egy üzenetre futotta tőlem Zolinak, amiben biztosítottam, hogy minden jól ment, a főnökség zabál, és sikerült azt is elhinteni, mennyire imádom Őt. Nem sokkal később választ kaptam, amiben gratulált, a jó éjszakát kívánságáról meg már azt se tudtam eldönteni, hogy álmodtam, vagy tényleg odabiggyesztette az üzenet végére.
Hajnali kettőkor aztán a telefonom csörgésére ébredtem, a villogó kijelzőn az Ő nevével.

RÉGEBBI BEJEGYZÉS

Hey, sweeties!

A mai különleges kedd: ma érkezik az új fejezet! :-)

Az előző rész általában mindenkinek tetszett, a vége pedig pontosan olyan érzéseket váltott ki mindenkiből, mint amilyeneket szerettem volna! Köszönöm, hogy itt vagytok, és egyre jobban beleélitek magatokat a történetbe! :-) A mai különösen izgalmas, új élmény a publikálás szempontjából, ugyanis nem a kéziratból gépelem be, hanem úgy alakult, hogy rögtön felkerül, persze, ez a minőség romlását nem eredményezi. A másik dolog, hogy érkezik egy új szereplő. Valamilyen különös oknál fogva imádom a mellékszereplőimet; ráadásul két; számomra nagyon fontos emberről neveztem el, úgy érzem, Ő is az egyik kedvencem lesz, remélem Ti is annyira fogjátok szeretni, mint én!

A december úgy tűnik, hogy élő-Zoli nélkül fog telni számomra, ami fura lesz, mondhatni már kezdtem hozzászokni, hogy havonta látom. Igaz, csak szeptember óta. Bár ki tudja, talán egy Lepkegyűjtő még becsúszik... 

Nem szaporítom tovább  a szót, érkezik az új rész, a nemsokára már 2000 látogatót számláló Illúzió történethez! 

Jó szórakozást!

XxX Elly

***

Reggel kialvatlanul ébredtem, a szokásosnál mérgesebben csaptam rá a telefonomra.

Több dolog is bosszantott ezen a reggelen. Az egyik, hogy még csak fél 8 van, én meg már kelek ki az ágyból, hogy magamra öltsem Jermann Amália alakját. A második, hogy ehhez nem kell túl nagy erőfeszítéseket tennem. Azon kívül, hogy felkötöttem a hajam, mást nem kívánt a szerep, és ettől meztelennek éreztem magam. Se paróka, se műszempilla, nincs különösebb ismertetőjegy, csak én. Ez borzasztóan megrémiszt. 

A harmadik, és legfontosabb ok, amiért a saját agyamra megyek a mai napon, az Zoli SMS-e. Engem még soha, senki nem ismert fel álcában. Ha kiteszek magamért; márpedig tegnap ez történt, a saját szüleim sem ismernek rám, nemhogy egy vadidegen, akivel egyszer találkoztam, nagyjából öt üzenetet váltottam, és azt gondolom róla, hogy Ő a világ második legjobb Mercutio-ja. Az első Philippe D'Avilla. Csak hű vagyok a gyökerekhez...

Hol rontottam el, hogy Ő mégis meglátta a festék és manír mögött azt az embert, akivel eddig élete során egyszer találkozott, és összesen talán négy órát töltött együtt, amiből legalább kettő ellenségeskedéssel, és harccal telt. Talán ez volt rá akkora hatással, hogy emlékezzen az apró mozdulatokra, mimikára, vagy akármire, ami elárult. Pont most, amikor a leginkább magamra vagyok utalva. Most, amikor nem számíthatok a szokásos profi csapatra, nincs komplett stáb, nincs sminkes, nincs fodrász, nincs senki, aki segítene. Én vagyok, a szekrényem, és a képzelőerőm, hogy kitaláljak valakit, akinek az életébe belefér, hogy hódolattal adózik Bereczki Zoltán munkájának és személyének. Ettől is be voltam gyulladva. Attól, hogy kicsit utánajártam, nem lettem okosabb. MI van, ha valaki rákérdez, miért éppen ő a férfiideálom. Mert szép a mosolya? Mert vékony? Mert élesen gesztikulál? Mert vörös?

Végül a lehető legegyszerűbb farmerem és egy mintás ing mellett tettem le a voksom, a hajam újra felkötöttem. Talán ez lesz a védjegyem; a lófarok. Még nem döntöttem el. Taxit hívtam, közben megittam a kávém, és előkotortam az ügy aktáját, benne a kész forgatókönyvvel. 

Ma, a próbanapon mindenkit le kell nyűgöznöm, hogy még véletlenül se mondhassák azt, hogy nem kellek nekik. Szerencsére a felszolgálásban, és a cukrászkodásban is van gyakorlatom, előbbit egy régi ügy miatt gyakoroltam hónapokig, utóbbi érdekelt. Kiskoromban a nagymamám tanított sütni. Előbb sajátítottam el, mint a főzést, és jó voltam benne. Most is az vagyok. Később, egy megbízáshoz is kapóra jött, akkor vettem leckéket egy cukrászmestertől, aki az akkori stábom tagja lett, és segített mindenben. A kapcsolatunk bár megszakadt, de sokat köszönhetek neki, amit talán a jövőben újra használni fogok. 

Előd. Mi a frászt keres itt? Neki már a fehér irodájában kéne kortyolnia az első pohár vodkáját és szemtelenül flörtölnie kellene az új titkárnőjével, akit a héten vett fel. Na nem, mintha bármelyik titkárnője megérné, hogy ne nevezzék újnak a cégnél. Úgy jönnek-mennek a nők, mintha csak az aznapi zoknijait dobná le a szennyes kosár mellé. Az egyik nem elég okos, a másik túl ronda. Egyik kapafogú, másik túl szép. Egyetlen biztos pont van az életébe, ő a gépírónője; Margit, aki még a nagyapám mellett kezdett. A nő olyan, mint a Házibuli Puppetje, mindenbe belekotyog, és az legtöbbször igaz. Előd sokat ad a véleményére, általában együtt választják ki az új, eldobható munkaerőt, akiknek kaktuszt nem kell tenniük az asztalra. A vágott virág sem hervad el, olyan gyorsan cserélődnek. 

Ledobogtam a ház elé, ahol a taxim helyett Előd fekete Volvo-ja állt. Ő a kocsinak támaszkodva várt rám, méretre szabott öltönyben, fekete szövetkabátban, a nyakában a kék-fehér csíkos sállal, amit tőlem kapott tavaly karácsonyra. Hanyagul összefont karokkal figyelte, ahogy mellélépdelek. Úgy nézhettünk ki, mint a gazdag ficsúr, és az ő szegény barátnője. Rajtam még pufi dzseki volt, amiben iszonyúan bénán és kövéren éreztem magam. Sosem hordtam. Nem tetszett, nem én voltam. Ami az én stílusomat illeti, inkább hasonlít Elődére, mint Jermann Amáliáéra. De ma Amália vagyok, ha minden jól megy, még kerek tizennégy hónapig az leszek, úgyhogy meg kell barátkoznom az anyag suhogásával, ha nem akarok defektes roncs lenni a küldetés végére. Legalább a cipőm szeretem. Az a kedvenc darabom. Egy egyszerű, fekete velúr bokacsizma. Ezzel nem lehet melléfogni. Az égben köttetett a frigyünk. 

 - Szép jó reggelt, Jermann Amália. Hogy vagyunk ma reggel? 

 - Jó reggelt. Idegesen.

 - Csak nem az új munkád miatt? Furán áll a középszerűség. Nem vetetted el a sulykot? - figyelmesen mért végig tetőtől-talpig.

 - Gúnyolódj csak, de még így is jobban nézek ki, mint te ebben a borzasztó nyakkendőben.

 - Nem tudsz megsérteni - vállat vont, és az anyósülés felé indult. Utána baktattam, hagytam, hogy kinyissa az ajtót, és beszálltam. Óvatosan csukta rám az ajtót, megkerülte a kocsit, és beszállt a volán mögé. A kocsi halkan kelt életre alattunk, mire kettőt pislogtam, már besorolt a forgalomba.

 - Tudod egyáltalán, hova kell mennünk?

 - Hogyne tudnám? A Nagy Cukrászdából hozatom a süteményt. Nem gondolod, hogy abban a konyhában, ami nálam van, meg lehet sütni egy olyan tortát, mint amilyenek nálam vannak. Hadd súgjam meg, hogy még robotgépem sincs. 

 - Pláne nem neked kéne vinned. Lebuktatsz.

 - Telefonos rendelés is van a világon. A házhoz szállítást meg a bejárónőm intézi. Még sosem láttak. Ne izgulj - játékosan kacsintott rám, én meg bekapcsoltam a rádiót.

 - Egyáltalán minek viszel el?

 - Látni akarom az első önálló ügyed indulását. Ez minden illuzionista életében nagy mérföldkő. Nálunk különösen. Emlékszem az enyémre... Iszonyatosan be voltam gyulladva. Egy multicéghez kellett beépülnöm, hogy lebuktassam a mellékes, külföldi ügyleteiket. Totál egyedül voltam, ahogy te, én is az állásinterjúval kezdtem. Engem apa vitt el. Azt hiszem, ez valamiféle hagyomány, már amennyire annak lehet nevezni. Őt is az apja vitte, engem ő, én pedig téged. 

 - Nem vagy az apám...

 - Hála Istennek! Ha ilyen lányom lenne, a kórházban hagytam volna. Túlságosan hasonlítasz rám. Ezért veszekszünk annyit. 

 - Izgulok. Tudod, még sosem féltem ennyire semmitől, mint a mostani helyzettől. Ebbe pillanatok alatt belebukhatok. Elég, ha kettő helyett hármat pislogok, vagy leejtek egy linzert. 

 - Jó leszel. Van benne gyakorlatod. Örülj neki, hogy nem hegesztőt kell utánoznod. 

 - Hát ezért akartad, hogy megcsináljam az előléptetés előtt? Hogy meglegyen az az ügy, amit teljesen egyedül oldok meg?

 - Enélkül nem lennél az, akivé leszel. Tudnod kell, hogyan állj a saját lábadra. Érezned kell, milyen az, amikor csak magadra számíthatsz, amikor nincs helye a legapróbb hibának sem, mert nincs senki mögötted, aki kijavítaná, vagy gyártana rá egy megfelelő epizódszálat. Meg kell ismerned a határaidat, hogy a legjobb legyél a legjobbak közül. A múltkor olvastam, hogy Bereczki kedvence Presser, és egy interjúban néhány éve azt nyilatkozta, hogy akkor lenne elégedett, ha vele állhatna színpadra. Hétfőn megtette. De lefogadom, hogy csak egy etapot zárt le, sikerként könyvelte el, és most megy tovább, és új célokat tűz maga elé, amiket elérhet. Ezért lesztek jó páros. Túlságosan törekedtek a tökéletesre, úgyhogy kicsi az esélye annak, hogy valami nem sikerül, hogy porszem kerül a gépezetbe. Jók lesztek együtt.

 - Ebben én nem vagyok olyan biztos... - eszembe jutott az első megbeszélés veresége. Inkább kibámultam a reggeli szürkeségbe.

 - Mert nem tudtad, mire megy ki a játék. Most már tisztában vagy vele, hogy nem szenyózni akarok, hanem próbára teszlek. Ettől megemberesedsz, és Bereczki is máshogy fog hozzád állni.

 - Felismert a koncert után.

 - Hogyne ismert volna?

 - Álruhában voltam.

Mindketten elhallgattunk, csak a rádió zümmögött a csendben. Én a kudarcot igyekeztem meggyászolni, Előd szavait emésztettem, ő pedig minden bizonnyal jót mulatott azon, hogy valaki leleplezett. 

*

Olívia az ajtóban várt. Előd ügyesen kanyarodott a parkolóba, úri emberkedett egy sort, aztán

A közjátékot leszámítva minden zökkenőmentesen ment, a reggel pakolással, és bemutatásokkal telt meg, a nap további része vendégekkel. Úgy tűnik, mégis hatásos a felirat, és az embereket nem érdekli, milyen régről szerzettek a dicsőségek. 

Mindenki meg volt elégedve az alakításommal, még én magam is. Ügyesen lavíroztam a megpakolt tálcával, szó nélkül mosogattam, és igyekeztem hamar felvenni a ritmust. 

Aztán délután kettőkor beütött a krach...

 - Amália! Gyere, kérlek! - Olívia az üzemből ordított értem.

 - Tessék! - hamar futottam, hogy jó benyomást keltsek.

 - Elcsúsztunk egy megrendeléssel. Segítened kéne ennek a szimpatikus fiatalembernek - megveregette a mellette álló férfi hátát, és rám mosolygott. - Palit már nem kell bemutatnom, ugye?

 - Reggel nem találkoztunk - szólt közbe az említett mély, karakteres hangon.

 - Jermann Amália, az új eladó, Nándor Pál, az egyik legnagyszájúbb cukrászunk. Most már ismeritek egymást. A lényeg, hogy este 6-ra jön egy fontos vevő, aki évek óta hozzánk jár. Négy adag marcipános nérót kellene kapnia, de jelen pillanatban a felével vagyunk meg, ami botrány. Pali egyedül nem fogja bírni, segítenél neki? - fogalmam sem volt, miről beszél, a marcipános néró szónál a néhai római császár jelent meg lelki szemeim előtt, ahogy egy marcipán disznót majszol égő városa felett. 

 - Persze, segítek!

 - Remek! Itt hagyom neked - a cukrász felé tolt, útközben kioldotta a kötényem, és már elöl is volt a pultban. Rém kellemetlenül éreztem magam. 

 - Ezt kiviszem - a kötényre mutattam, és kislisszoltam a folyosóra. Mély levegőket vettem, a mosdóban megmostam az arcom, és gyorsan rágugliztam a marcipános néróra. Menni fog. Sikerülnie kell. Erről beszélt Előd reggel. Bele a mély vízbe, és túlélni egyedül. - Itt is vagyok. Mivel kezdünk?

 - A tészta kisült, begyúrnád a zöld marcipánt? Én addig megcsinálom a pirosat. Itt a recept - legnagyobb megkönnyebbülésemre a falra bökött, ahol mindent megtaláltam, ami abban segíthet, hogy ne essek fejre.

 - Persze - rámosolyogtam. Ő elirányított, hogy mit hol találok, aztán csendben nekiláttunk a dolgunknak. Igyekeztem nem feltűnően figyelni, ő hogy csinálja a dolgát, de kapaszkodót nyújtott, hogy gyakorlatilag mindent ugyanúgy csinált, mint én, csak egy másik színű masszával.

 - Hogy telik az első nap? - a  kérdés meglepetésként ért,  jó húsz perce csak a tálak sercegését lehetett hallani közöttünk, ahogy azok a fémasztalhoz értek.
 - Egész jól. Amíg nem kellett a segítségedre sietnem, gyakorlatilag zökkenőmentesen ment minden. Az én szempontomból még mindig jó a helyzet.
 - Az enyémből is.
 - Igazán? - meglepetten néztem rá, ő csak mosolyt villantott le rám. Jó egy fejjel magasabb nálam.
 - Igen -bólintott, nyomatékosítva szavait. - Marcipánt gyúrok, és jelenleg a cuki legjobb nőjével beszélek. A mai nap összejött.
 - Kötve hiszem, hogy én lennék a legszebb. Vagy csak azért látod így, mert nem láttál huzamosabb ideig abban a borzasztó kötényben.
 - Szóval én nem rúgok labdába? - flörtölt velem.
 - Nem igazán ez az ideálom - tettetett zavarral mutattam végig rajta, nyakik marcipános kézzel.
 - Hogy néz ki? - nem megsértetten, inkább kíváncsian fordult felém.
 - Nem is tudom... - eljött az én időm. Ideje elhinteni az első magokat. - Magas, kedves, kicsit rámenős...
 - Eddig stimmel.
 - Vörös, világos szemű. Világ életemben az ilyen pasik jöttek be. Amolyan Rupert Grint, vagy Bereczki Zoli- Pali elhallgatott. Ezzel nem tudott versenyezni. Ő is magas volt, de neki sötét haja, és hozzá illő, vidáman csillgogó fekete szemei voltak. Tulajdonképpen nem hazudtam. Az ő külső adottságai tényleg nem vonzzottak soha. Nekem van hasonló habitusom, minek kezdenék ki egy hasonló kinézetű emberrel. A vörös haj, szürke szem kombinációban van valami titokzatosság, valami megfoghatatlan misztikum. A vörös érdekes. Pali inkább amolyan latin szerető típus, ami nálam nem játszik. Talán csak Antonio Banderas, de neki is győzködnie kell.

Annak ellenére, hogy nem volt se az esetem, se nem különösebben szimpatikus, meglepődtem, mennyire őszintén tudtunk Palival beszélgetni. Nem próbált belőlem semmit kihúzni, egyszerűen csak kiváncsi volt, és úgy tette fel a kérdést, mintha egy hallhatatlan mellékzönge azt suttogná nekem, hogy mondjam el, mert tudnia kell a választ.
Cserébe én is sok mindent megtudtam róla. Van hala, nem szeret olvasni, és egy boldogtalan kapcsolatban vergődik, amiből nem is igazán tudja, miért kéne, és milyen módon szabadulnia. Az őszinteségem a saját történetével jutalmazta. Ő mesélt az ausztrál hotelszolgálatáról, én a basáskodó nagybátyámról. Beszélt róla, hogy két gyereket szeretne, én bevallottam, mennyi ideig sirattam az első kutyám, miután elpusztult.
Este fáradtan dőltem az ágyra, csak egy üzenetre futotta tőlem Zolinak, amiben biztosítottam, hogy minden jól ment, a főnökség zabál, és sikerült azt is elhinteni, mennyire imádom Őt. Nem sokkal később választ kaptam, amiben gratulált, a jó éjszakát kívánságáról meg már azt se tudtam eldönteni, hogy álmodtam, vagy tényleg odabiggyesztette az üzenet végére.
Hajnali kettőkor aztán a telefonom csörgésére ébredtem, a villogó kijelzőn az Ő nevével.

 Jimin34 írta...

IMÁDOM,IMÁDOM és IMÁDOM! Egyszerűen oda vagyok a történetedért és nem tagadom: a Zoli jó pali! :D Remélem folytatod,mert nagyon tehetséges vagy és hát.. ölelés meg sok puszi érte xoxoxoGréti

 

 Elly Evans írta...

Szia!
Nagyon szépen köszönöm a megjegyzésed, nagyon sokat jelent, hogy jó véleménnyel vagy róla! (el se hinnéd, mennyit idegeskedek azon, hogy vajon elég jó-e)
Zoli ott van a szeren, én meg folytatom, remélem még "látjuk" egymást! :-)

XxX

 

 Névtelen írta...

Imádooom*-* siess a következő résszel! :*

xx, Nina

 

Megjegyzés küldése