10. fejezet - "A forgatókönyv: sírok, összeszedem ...

9. fejezet - "Mondtam már, hogy lepkéket gyűjtök?"

8. fejezet - "Azt hittem, maximalista vagy."

7. fejezet - "Még sosem voltam az..."

6. fejezet - "Vörös. Vannak furcsa perverzióim."

5. fejezet - "Ja, nekem is van kedvencem, a Berecz...

4. fejezet - "Én leszek a legjobb!"

3. fejezet - "Ezt még senkiért nem tettem."

2. fejezet - "Ez lenne a világ nagy problémája?"

1. fejezet - "Felőlem lehet Brad Pitt is..."

Hát megtörtént!


A hét eleje egyszerre volt vidám, és szomorú. Vidám, mert borzasztóan örülök, hogy a Saul fia Golden Globe-ot kapott, imádom a tudatát annak, hogy kemény munkával és minőséggel a mi kis országunk is valami olyan tud mutatni a világnak, ami megérdemli, hogy ünnepeljék.
Nem sokkal később már azzal a borzalommal kellett szembesülnöm, hogy ha létezik is a Labirintus, közepén a Koboldvárossal, a királya már nem lesz ott, mire én odaérek. Hiányozni fog. Szerettem.

Jöjjön a fejezet!


 - Befejezhetem a szünetem? - Olívia felé fordultam, könnyes szemekkel.
 - Persze!

Felkaptam a telefonom, és a parkolóba mentem, ahonnan már biztonságosan beszélhetek. Elődöt hívtam.

 - Elkezdődött.
 - Helló. Hogy ment?
 - Jól. Úgy értem, fantasztikus volt! - kitört belőlem minden feszültség. - Nincsenek szavak rá! Ezek az emberek nem tudták, mi fog történni! Nem beépített színészek voltak, akik tudták, hogy jön, és csináljuk. Ezek az emberek most benn arról beszélnek, hogy benn volt Bereczki Zoltán a cukrászdájukba. A főnök talán felhívta a nagybátyját, hogy elújságolja neki. Lehet, hogy már lenn is van a pultnál, és feszülten figyel minden morzsára! Csodálatos volt!
 - Zoli jól viselte?
 - Kit érdekel? Ide nekem az Oscart!
 - Ez mind szép és jó, kislány. De hívd fel. Ő az ügyfél, érte vagy - a mondat után bontotta a vonalat.

Nem tudott elkedvetleníteni. Megcsináltam.
Életemben először, teljesen egyedül dolgoztam, és sikerült. Vettük az első akadályt. Zolit amúgy sem hívhattam fel, túl veszélyes lett volna, bárki kijöhet.

A "születésnapom" tökéletes volt. A lejátszóban egész nap a Michael Jackson lemez szólt, a pólómat felvettem a kötényem alá. Mindenki a csodájára járt, mennyire szerencsés vagyok, hogy a
nagy Bereczki Zoltán tiszteletét tette a cukrászdában, csak azért, hogy felköszöntsön. Miután visszaértem ebédről, már mindenki tudta, hogy nem "véletlen", hogy itt járt, és ettől csak nőtt a szemükben. Az álca tökélete volt. Én lettem a meghatódott szerencsés, akit majd megríkat, hogy a kedvence ennyire figyelmes, és törődik vele. Zoli lett a szupersztár, aki foglalkozik a rajongóival, és alászáll a csúcsról, hogy a kedvükben járjon. Ha tudnák, mennyire nem ezt gondoltam most róla...




 - Hogy ment? - Virág a kanapén ült, és a tévét kapcsolgatta.
 - Tökéletes volt. Bevettek mindent. Majdnem elbőgtem magam, Zoli tarolt!
 - Na jól van, akkor sikerült! - megállapodott egy zenecsatornán.
 - Nem hiszed el, mennyire hiteles volt. Ott és abban a pillanatban tényleg elhittem, hogy csak rám mosolyog, és senki másra, ezen a bolygón. Kemény volt.
 - Talán komolyan gondolta...
 - Ugyan már, színész, még jó, hogy hitelesen el tudja játszani, ha valaki tetszik neki - ez eszembe sem jutott. Nem volt a lehetséges opciók között, hogy tetszhetek Zolinak. Láttam néhány lányt, akikkel állítólag összemelegedett. Nem vagyok az esete. Még póthajam sincs.
 - Miért lenne olyan nagy meglepetés, ha bejönnél neki? - már-már idegesített a tényszerűen kezelt mondat. Inkább csak csendesen kipakoltam a kínait a dohányzóasztalra, és a kezébe nyomtam az evőpálcikáit. - Szép vagy és okos, ezt neki is látnia kell.
 - Mindezek mellett profi szélhámos, ha úgy tetszik. Csak én legálisan csinálom. Nem vagyok éppen a megfelelő barátnő...
 - Nem biztos, hogy barátnőt keres.
 - Ha csak megfordulna a fejében, hogy ágyba bújok vele azért, mert megvillantja a mosolyát, és azzal a szexi mozdulattal végigszánt a haján, hát nem; Weasley, rossz ajtón kopogtatsz! - hazudtam.

Ha arról lenne szó, azt hiszem, belemennék. Úgy értem, egyszer élünk, nem?
Úgy egy éve még hozzám is eljutott, mikor valaki telepakolta a médiát azzal; hogy titokban Bereczki nője. Féltékeny voltam rá. Miért ne lettem volna? Képet nem láttam róla, de úgy képzeltem biztosan szép, nyilván intelligens, és a világ legnagyobb mázlistája. Bár én úgy terveztem; egy szép napon, ha a szőke herceges sztorim befuccsol, majd hozzámegyek Michael Jacksonhoz, de ez a terv füstbe ment. Ne is beszéljünk róla...
Persze, hogy irigykedtem valakire, akinek a közelében van. Valakire, akinek szerelmes szavakat suttog, és magához vonja az esti filmnézés közben. Valaki, akivel megosztja a fürdőszobaszekrényét. Akkor, egyszer és utoljára elképzeltem, mi lenne, ha én lennék ez az ember. A nő, akit az életébe enged. Hagyja, hogy hozzá érjen a lelkéhez. Tetszett a gondolat. Abban az évben ezért szűrtem össze a levet egy vörössel a nemzetközi csókolj meg egy vöröset napon. Valamivel vigasztalódnom kellett.
Később kiderült, hogy tényleg volt közte és a lány között valami, de azt közel sem lehet azokkal a magasztos jelzőkkel illetni, mint amilyennek a mi kitalált kapcsolatunkat láttam abban a fél napban, amíg engedtem, hogy a férfiért is rajongjak, ne csak a munkájáért.

Aztán elkezdett kattogni az agyam. Mi van, ha vele is egyszerűen csak összefutnék egy bárban. Vagy akármilyen más szórakozóhelyen, esetleg egy helyen nyaralnánk. Két idegen lennénk, akik megismerkednek a medence partján, beszélgetnek, aztán puff, megtörténik. Nem kell ehhez cédának lenni, bárkivel előfordulhat, hogy kiadja a gőzt. Szakítás előtt, után, közben, szerelmi bánata van, vagy négy baglya, amit elröptetne.
Független nő vagyok, aki nincs fából, ő meg független férfi, aki nyilván élne a lehetőséggel.

 - Halló, itt vagy? - Virág hangja zökkentett ki a nagy gondolatmenetemből. - Mi volt a szilveszteres eset? Ötödszörre kérdezem...
 - Mi? Ja, bocs... Egyedül hagyott. Kriminális hidegvérrel hallgatta végig, ahogy bőgök neki a telefonba, aztán fogta magát, lelépett, és még csak egy cetlit sem hagyott: "Elmentem, lúzer." felirattal. Hogy úgy mondjam kicsit a szívemre vettem az ügyet - vállat vontam, és nagy adat csirkét tömtem a számba.
 - Beszéltetek erről?
 - Minek beszélnénk róla? Nincs közünk egymás magánéletéhez. Ez csak véletlen kisiklás volt, pillanatnyi elmezavar. Rá kellett vennem, hogy ne adja fel, és ez tűnt a legjobb megoldásnak.
 - Annyira, hogy fel sem veszed neki a telefont? - a készülék felé bökött a fejével. Veszettül csengett, a kijelzőn Zoli neve, és egy, a karácsony fa előtt lőtt közös képünk villogott. Teli szájjal vigyorgunk mindketten, ami a nagyapám borának és a kandallónak az érdeme. Figyelmen kívül hagytam a telefont, ami lassan megunta, és elhallgatott. Fél másodpercre rá SMS-t kaptam.

 - Nem tetszel neki, mi? - a barátnőm a vállam felett sunnyogott a telefonomba.
 - Hülye vagy - a szemeimet forgattam, és a párnák közé dobtam a készüléket. - Csak bűntudata van.
 - Innen nem úgy tűnik...
 - Hagyd rá. Lehet, hogy ivott. Apropó! Hoztam pezsgőt, ünnepelünk!

Kinyomtam a tévét, és a pezsgőért szaladtam. Virág előszedte az új pezsgőspoharainkat, amit egy bolhapiacon túrtunk fillérekért. Üvegpoharak, gravírozottak, és olyanok, mintha a '43-as Makrancos hölgy filmből fújtuk volna meg őket. Igazán Karádynak akarom érezni magam ma este. Szép vagyok, és sikeres. Már menő poharam is van.

 - Hogyan tovább? - kérdezte Virág.
 - Néhány nap múlva újra bejön a cukiba.
 - Úgy értem, veletek.
 - Nincs olyan, hogy "mi". Ő az ügyfél, én csak eszköz vagyok. Amint vége az egésznek, elköszönünk egymástól, és én végre beülhetek abba a tetves székbe, ami már évek óta járna.
 - Nem hiszek neked... - kótyagosan ingatta a fejét, a háttérben az Yves Saint Laurent filmzenéje szállingózott a szívszorító dallamaival. - Szerintem belezúgtál.
 - Persze, hogy belezúgtam! Ő Mercutio! Minden Mercutiot imádok. Eddig is szerettem. A munkáját, nem az embert. Áthidalhatatlan szakadék van a kettő között.
 - Ezt nem tudhatod.
 - Tudom. Az ember, aki Bereczki Zoltánként megismertem... Nos, ő egy céltudatos, heves ember. Ami tetszik. De mivel szerződés köt össze minket, semmi nem lehet közöttünk. Ha egyáltalán úgy alakulna... Láttad azt a csajt, aki eladta a Borsnak a sztoriját? Egy kicseszett baba. Hol vagyok én ahhoz képest? - előkotortam a telefonom, és megkerestem a lányt instagramon, hogy a szavaimnak hitelt adjak. Virág arcába toltam, aki felnevetett.
 - Ez a csaj ronda!
 - Hidd el, hogy az emberek nagy többsége szépnek tartja.
 - Hülyeség. Ez a csaj ronda - vállat vontam, és a zsebembe tettem a telefont.
 - Ú, Phil Collins! Imádom ezt a dalt!

Felpattantunk a kanapéról, és végigüvöltöttük a dalt. Aztán a következőt. És az ötödiket is.
Felismertem, melyik az, amelyiket Zoli is játssza. In the air tonight. Miután belefáradtam a légdobolásba, előkaptam a telefonom, és újra megnyitottam Zoli üzenetét. Válasz.

RÉGEBBI BEJEGYZÉS

Hát megtörtént!


A hét eleje egyszerre volt vidám, és szomorú. Vidám, mert borzasztóan örülök, hogy a Saul fia Golden Globe-ot kapott, imádom a tudatát annak, hogy kemény munkával és minőséggel a mi kis országunk is valami olyan tud mutatni a világnak, ami megérdemli, hogy ünnepeljék.
Nem sokkal később már azzal a borzalommal kellett szembesülnöm, hogy ha létezik is a Labirintus, közepén a Koboldvárossal, a királya már nem lesz ott, mire én odaérek. Hiányozni fog. Szerettem.

Jöjjön a fejezet!


 - Befejezhetem a szünetem? - Olívia felé fordultam, könnyes szemekkel.
 - Persze!

Felkaptam a telefonom, és a parkolóba mentem, ahonnan már biztonságosan beszélhetek. Elődöt hívtam.

 - Elkezdődött.
 - Helló. Hogy ment?
 - Jól. Úgy értem, fantasztikus volt! - kitört belőlem minden feszültség. - Nincsenek szavak rá! Ezek az emberek nem tudták, mi fog történni! Nem beépített színészek voltak, akik tudták, hogy jön, és csináljuk. Ezek az emberek most benn arról beszélnek, hogy benn volt Bereczki Zoltán a cukrászdájukba. A főnök talán felhívta a nagybátyját, hogy elújságolja neki. Lehet, hogy már lenn is van a pultnál, és feszülten figyel minden morzsára! Csodálatos volt!
 - Zoli jól viselte?
 - Kit érdekel? Ide nekem az Oscart!
 - Ez mind szép és jó, kislány. De hívd fel. Ő az ügyfél, érte vagy - a mondat után bontotta a vonalat.

Nem tudott elkedvetleníteni. Megcsináltam.
Életemben először, teljesen egyedül dolgoztam, és sikerült. Vettük az első akadályt. Zolit amúgy sem hívhattam fel, túl veszélyes lett volna, bárki kijöhet.

A "születésnapom" tökéletes volt. A lejátszóban egész nap a Michael Jackson lemez szólt, a pólómat felvettem a kötényem alá. Mindenki a csodájára járt, mennyire szerencsés vagyok, hogy a
nagy Bereczki Zoltán tiszteletét tette a cukrászdában, csak azért, hogy felköszöntsön. Miután visszaértem ebédről, már mindenki tudta, hogy nem "véletlen", hogy itt járt, és ettől csak nőtt a szemükben. Az álca tökélete volt. Én lettem a meghatódott szerencsés, akit majd megríkat, hogy a kedvence ennyire figyelmes, és törődik vele. Zoli lett a szupersztár, aki foglalkozik a rajongóival, és alászáll a csúcsról, hogy a kedvükben járjon. Ha tudnák, mennyire nem ezt gondoltam most róla...




 - Hogy ment? - Virág a kanapén ült, és a tévét kapcsolgatta.
 - Tökéletes volt. Bevettek mindent. Majdnem elbőgtem magam, Zoli tarolt!
 - Na jól van, akkor sikerült! - megállapodott egy zenecsatornán.
 - Nem hiszed el, mennyire hiteles volt. Ott és abban a pillanatban tényleg elhittem, hogy csak rám mosolyog, és senki másra, ezen a bolygón. Kemény volt.
 - Talán komolyan gondolta...
 - Ugyan már, színész, még jó, hogy hitelesen el tudja játszani, ha valaki tetszik neki - ez eszembe sem jutott. Nem volt a lehetséges opciók között, hogy tetszhetek Zolinak. Láttam néhány lányt, akikkel állítólag összemelegedett. Nem vagyok az esete. Még póthajam sincs.
 - Miért lenne olyan nagy meglepetés, ha bejönnél neki? - már-már idegesített a tényszerűen kezelt mondat. Inkább csak csendesen kipakoltam a kínait a dohányzóasztalra, és a kezébe nyomtam az evőpálcikáit. - Szép vagy és okos, ezt neki is látnia kell.
 - Mindezek mellett profi szélhámos, ha úgy tetszik. Csak én legálisan csinálom. Nem vagyok éppen a megfelelő barátnő...
 - Nem biztos, hogy barátnőt keres.
 - Ha csak megfordulna a fejében, hogy ágyba bújok vele azért, mert megvillantja a mosolyát, és azzal a szexi mozdulattal végigszánt a haján, hát nem; Weasley, rossz ajtón kopogtatsz! - hazudtam.

Ha arról lenne szó, azt hiszem, belemennék. Úgy értem, egyszer élünk, nem?
Úgy egy éve még hozzám is eljutott, mikor valaki telepakolta a médiát azzal; hogy titokban Bereczki nője. Féltékeny voltam rá. Miért ne lettem volna? Képet nem láttam róla, de úgy képzeltem biztosan szép, nyilván intelligens, és a világ legnagyobb mázlistája. Bár én úgy terveztem; egy szép napon, ha a szőke herceges sztorim befuccsol, majd hozzámegyek Michael Jacksonhoz, de ez a terv füstbe ment. Ne is beszéljünk róla...
Persze, hogy irigykedtem valakire, akinek a közelében van. Valakire, akinek szerelmes szavakat suttog, és magához vonja az esti filmnézés közben. Valaki, akivel megosztja a fürdőszobaszekrényét. Akkor, egyszer és utoljára elképzeltem, mi lenne, ha én lennék ez az ember. A nő, akit az életébe enged. Hagyja, hogy hozzá érjen a lelkéhez. Tetszett a gondolat. Abban az évben ezért szűrtem össze a levet egy vörössel a nemzetközi csókolj meg egy vöröset napon. Valamivel vigasztalódnom kellett.
Később kiderült, hogy tényleg volt közte és a lány között valami, de azt közel sem lehet azokkal a magasztos jelzőkkel illetni, mint amilyennek a mi kitalált kapcsolatunkat láttam abban a fél napban, amíg engedtem, hogy a férfiért is rajongjak, ne csak a munkájáért.

Aztán elkezdett kattogni az agyam. Mi van, ha vele is egyszerűen csak összefutnék egy bárban. Vagy akármilyen más szórakozóhelyen, esetleg egy helyen nyaralnánk. Két idegen lennénk, akik megismerkednek a medence partján, beszélgetnek, aztán puff, megtörténik. Nem kell ehhez cédának lenni, bárkivel előfordulhat, hogy kiadja a gőzt. Szakítás előtt, után, közben, szerelmi bánata van, vagy négy baglya, amit elröptetne.
Független nő vagyok, aki nincs fából, ő meg független férfi, aki nyilván élne a lehetőséggel.

 - Halló, itt vagy? - Virág hangja zökkentett ki a nagy gondolatmenetemből. - Mi volt a szilveszteres eset? Ötödszörre kérdezem...
 - Mi? Ja, bocs... Egyedül hagyott. Kriminális hidegvérrel hallgatta végig, ahogy bőgök neki a telefonba, aztán fogta magát, lelépett, és még csak egy cetlit sem hagyott: "Elmentem, lúzer." felirattal. Hogy úgy mondjam kicsit a szívemre vettem az ügyet - vállat vontam, és nagy adat csirkét tömtem a számba.
 - Beszéltetek erről?
 - Minek beszélnénk róla? Nincs közünk egymás magánéletéhez. Ez csak véletlen kisiklás volt, pillanatnyi elmezavar. Rá kellett vennem, hogy ne adja fel, és ez tűnt a legjobb megoldásnak.
 - Annyira, hogy fel sem veszed neki a telefont? - a készülék felé bökött a fejével. Veszettül csengett, a kijelzőn Zoli neve, és egy, a karácsony fa előtt lőtt közös képünk villogott. Teli szájjal vigyorgunk mindketten, ami a nagyapám borának és a kandallónak az érdeme. Figyelmen kívül hagytam a telefont, ami lassan megunta, és elhallgatott. Fél másodpercre rá SMS-t kaptam.

 - Nem tetszel neki, mi? - a barátnőm a vállam felett sunnyogott a telefonomba.
 - Hülye vagy - a szemeimet forgattam, és a párnák közé dobtam a készüléket. - Csak bűntudata van.
 - Innen nem úgy tűnik...
 - Hagyd rá. Lehet, hogy ivott. Apropó! Hoztam pezsgőt, ünnepelünk!

Kinyomtam a tévét, és a pezsgőért szaladtam. Virág előszedte az új pezsgőspoharainkat, amit egy bolhapiacon túrtunk fillérekért. Üvegpoharak, gravírozottak, és olyanok, mintha a '43-as Makrancos hölgy filmből fújtuk volna meg őket. Igazán Karádynak akarom érezni magam ma este. Szép vagyok, és sikeres. Már menő poharam is van.

 - Hogyan tovább? - kérdezte Virág.
 - Néhány nap múlva újra bejön a cukiba.
 - Úgy értem, veletek.
 - Nincs olyan, hogy "mi". Ő az ügyfél, én csak eszköz vagyok. Amint vége az egésznek, elköszönünk egymástól, és én végre beülhetek abba a tetves székbe, ami már évek óta járna.
 - Nem hiszek neked... - kótyagosan ingatta a fejét, a háttérben az Yves Saint Laurent filmzenéje szállingózott a szívszorító dallamaival. - Szerintem belezúgtál.
 - Persze, hogy belezúgtam! Ő Mercutio! Minden Mercutiot imádok. Eddig is szerettem. A munkáját, nem az embert. Áthidalhatatlan szakadék van a kettő között.
 - Ezt nem tudhatod.
 - Tudom. Az ember, aki Bereczki Zoltánként megismertem... Nos, ő egy céltudatos, heves ember. Ami tetszik. De mivel szerződés köt össze minket, semmi nem lehet közöttünk. Ha egyáltalán úgy alakulna... Láttad azt a csajt, aki eladta a Borsnak a sztoriját? Egy kicseszett baba. Hol vagyok én ahhoz képest? - előkotortam a telefonom, és megkerestem a lányt instagramon, hogy a szavaimnak hitelt adjak. Virág arcába toltam, aki felnevetett.
 - Ez a csaj ronda!
 - Hidd el, hogy az emberek nagy többsége szépnek tartja.
 - Hülyeség. Ez a csaj ronda - vállat vontam, és a zsebembe tettem a telefont.
 - Ú, Phil Collins! Imádom ezt a dalt!

Felpattantunk a kanapéról, és végigüvöltöttük a dalt. Aztán a következőt. És az ötödiket is.
Felismertem, melyik az, amelyiket Zoli is játssza. In the air tonight. Miután belefáradtam a légdobolásba, előkaptam a telefonom, és újra megnyitottam Zoli üzenetét. Válasz.

Megjegyzés küldése