|
KÖSZÖNTŐ
Egy újabb történetet találsz a blogon, ami az én egyik újabb agymenésem. Egy dolog mégis más: ilyen nincs még egy. A történet egy méltán népszerű figurával foglalkozik; Bereczki Zoltánnal. Hadd szögezzem le, hogy semmilyen kapcsolatban nem állok vele (sajnos), így minden, amit itt találsz csak az én kitalációm, Ő semmilyen formában nem működik közre. Ez a blog, a történet arra hivatott, hogy elmeséljem nektek, mennyire, és miért szeretem Őt. Jó szórakozást, tarts velem!
WATTPAD
ARCHÍV
KREDIT
© 2015 - Written by Elly Evans. Skins by Adila and basecode Mayra.
|
15. fejezet - "Honnan tudnád, ha nincs is saját életed?"
Hey, sweeties!
Nagy nap a mai. Két fejezet egymás után! El sem hiszem, hogy tegnap került fel az utóbbi fejezet, igazán csak ma láthattátok, mégis máris kapott visszajelzéseket! Hihetetlenül jól esik, köszönöm nektek! :-)
A tegnapi önéletrajzi ihletés után ma kicsit visszaevezünk a fikció világába, ez az én igazi terepem, de tudnotok kell, hogy az előző fejezet nem lett volna annyira igazi, ha nem teszem meg ezt. Bármennyire fájt is felidézni, mert az volt. Baromi nehéz. De a helyzet megkívánta. Hát megtettem, és megérte. ;-)
Jöjjön az új fejezet, innen, a kattogó villanykályha mellől! :-)
Jó szórakozást!
XxX Elly
***
- Mit mondtál? - csak átlehelte az ajtón a szavakat.
- Jól hallottad! Egy pöcs vagy, és sajnálom, hogy tudom kívülről az összes számod! - én még mindig kiabáltam.
- Gyere ki.
- Tűnj el!
- Gyere már ki, az istenért! - tenyérrel csapott az ajtóra, amitől összerezzentem, és a kilincs felé nyúltam. Lassan nyitottam ki. Ólomlábas perceknek tűnt, míg teljesen kitártam. Ott állt előttem, szaporán kapkodta a levegőt, a tekintete örvénylett. Mielőtt érzelmeket olvashattam volna ki belőle, sarkon fordult, és a nappaliba ment. Követtem, vártam, míg lehuppan a kanapéra, én a fotelbe ültem, lábaimat magam alá pakolva.
Amíg farkasszemet néztünk, csak az járt a fejemben, mekkora érzéketlen bunkó. Képes volt azzal takarózni, hogy meggyanúsított, hogy valaki mással fekszem össze, miközben vele tervezek. Nem hittem el, hogy ennyire alattomos húzásai is lehetnek.
Arra számítottam, hogy maximum azon veszhetünk össze, hogy helyesírási hibát talál a forgatókönyvben. Esetleg egy helyszínen különbözünk össze. Sosem hittem volna, hogy semmi köze nem lesz a munkának ahhoz, hogy egymásnak ugrunk.
- Hogy érted, hogy tudod a dalszövegeim? - ő törte meg a csendet.
- Azt mondtam, kívülről tudom a számaid. Csak hogy világos legyen.
- Akkor így. Miről beszélsz?
- Tudod mit, hagyd a francba a színházasdit, jelentkezz zombinak a The Walking Dead-be. Nulla a felfogásod! Mégis mit nem értesz azon, hogy a rajongód vagyok?
- Miért nem szóltál róla?
- Nem tartottam fontosnak - vállat vontam, és a zoknim kezdtem fixírozni. Elkapott.
- Hogy tessék? - úgy tett, mintha nem hallott volna jól. Előrehajolt, a szavaiból csöpögött a cinizmus. - Nem tartottad fontosnak, hogy elmondd, hogy titokban a rajongóm vagy?
- Mégis min változtat ez? Mit gondolsz? Hogy titokban blogot vezetek rólad? Hogy én vagyok a rajongói klub elnöke? Hogy követlek? Hogy arról álmodozom, hogy egyszer jössz, belém szeretsz, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk?
- Honnan tudhatnám, hogy nem ez történik? Nincs saját életed! A kitalált fikcióiddal azt csinálsz, amit akarsz!
- Hogy érted azt, hogy nincs saját életem? - irtózatosan feldühített. Senki nem vágott még ilyen ocsmányságot a fejemhez.
- Gondolkozz már, Teodóra! Ha egyáltalán ez a valódi neved... Mielőtt velem találkoztál, egy buzi vállalati igazgató feleségének adtad ki magad! Több mint egy évet azzal töltöttél, hogy valaki más voltál. Előtte Isten tudja, ki voltál! Mikor lehettél volna önmagad? Honnan kéne tudnom, hogy most éppen Egry Teodórával beszélek, és nem egy szereppel? Rajongasz? Hát fújd fel! Ha ez igaz, becsaptál!
- Micsoda?
- Becsaptál! Elhitetted velem, hogy nincs senki az életedben, akinek oltárt emeltél. Erre az arcomba vágod, hogy én vagyok az?
- Nem látom a dolog becsapás részét - a fogaim között szűrtem a mondatot, és igyekeztem nem elküldeni melegebb éghajlatokra. Mi a fészkes fenéről beszél?
- Most az egyszer legyél őszinte, a francba is! - megijedtem a dühtől, amivel arcon csapott, holott itt még mindig én voltam az áldozat. Megint. Mindig.
- Mégis mit vársz tőlem? Hogy áradozzak rólad egész éjszaka? Hogy valljam be, mennyire odavagyok a munkáidért? Hogy szinte az összes darabod láttam a premier napján, mióta az Operetthez szerződtettek? Hogy már az első kislemezed a kezdetek óta ott figyel a lejátszómban?
- Ez komoly?
- Azt mondtad, legyek őszinte. Hát birkózz meg vele, és takarodj végre a tetves házból! - kikelve magamból ordítottam rá, mielőtt még azt is elárulom neki, hogy egyszer elképzeltem, mi történne, ha valóban egymásba habarodnánk. Ez az álomkép még sosem tűnt távolibbnak.
Szó nélkül felállt, és a bejárati ajtóhoz sietett. Feltépte az ajtót, a küszöbről még eresztett egy szemrehányó nézést felém, aztán becsapta maga után az ajtót, akkora erővel, hogy talpamban éreztem a rezgéseit.
*
A háromnapos szabadságom megtoldottam egy táppénzes papírral, ami egész hétre távol tartott a cukrászdától. Nem lettem volna hiteles Jermann Amália, aki majd kiugrik a bőréből, hiszen a kedvence érte tett valamit.
Ezen a héten Egry Teodóra voltam, akinek a kedvence a földbe tiporta, és hazugnak nevezte. Ez Michael Jacksonnal sosem fordult volna elő... Nem véletlen, hogy nem szóltam Zolinak a rajongásról. Nem véletlen, hogy senkinek nem szólok róla.
Miután Zoli kicsörtetett a nyaralóból, nem volt tovább ott maradásom. Még azon az estén berúgtam a cidertől, üvöltve énekeltem a számomra legkedvesebb dalokat a lejátszómból, aztán másnap, lüktető fejfájással visszavezettem a fővárosba, és magamra zártam a lakásom ajtaját. Se anyámnak, se a legjobb barátnőmnek, de még Virágnak sem vettem fel a telefont. Teljesen elszigeteltem magam a külvilágtól, egyedül a bakelit lejátszómat voltam hajlandó bekapcsolni.
Pontosan ettől tartottam.
Nem véletlen, hogy nem mutatom ki az érzelmeimet egy vadidegennek, akit csak hírből és médiumok által ismerek. Miért kéne tudnia, hogy ő a legféltettebb álmaim netovábbja?
Minden úgy történt, mint azokban a borzasztó lidércképekben, amikor arra gondoltam, hogy vagy Zoli vagy Michael, vagy esetleg Jim Morrison megneszeli, hogy kedvelem őket. Utóbbi kettővel persze problémásabb lett volna. Már csak azért is, mert nem hiszek a szellemekben. Legjobb tudomásom szerint a dupla M mindkét tagja a halottak táborát erősíti.
Bereczki nagyon is él. Él, és most már tisztában van az érzelmeimmel. Tudja, hogy elé dobnám a szívem. Tudja, és kriminális hidegvérrel taposna bele, aztán elégedetten sóhajtana, aztán hetekig visszajátszaná a hangot, amit a vér fröccsenése és az inak pattanása hallatott a cipője talpa alatt. Tetszene neki a hang. Hasonló effektet keresne az új slágeréhez.
Mi lenne ezalatt velem? Semmi.
Úgy tennék, mintha mi sem történne. Megjátszanám, hogy minden rendben van. Belül pedig szép lassan meghalnék. Úgy érezném, egyesével állnának le a szerveim, mulekulánként bomlanának fel, addig meg sem állva, míg nem maradok én is egy, valamelyik ZS kategóriás zombiapokalipszis film tucatszereplője, aki csak csont és bőr, belül pedig teljesen elrohad. Valószínűleg még azt is beképzelném, hogy fekete trutyit köpök.
*
- Teo! Hol az ördögben vagy? - Előd kiabált a bejárati ajtó felől. Még mindig nem szoktam meg, hogy van saját kulcsa, amit sunyi módon eltitkolt előlem, ismeretlen okok miatt. Remélem, nem a harisnyáimat próbálgatja titokban...
- Nappali...
- Hála Istennek! - őszintének tűnt a megkönnyebbült sóhaja. Mellém telepedett a kanapén, a hátamnál támaszkodott a háttámlának, és közelebb hajolt, mintha csak valami halálos kór jeleit keresné rajtam. - Mi a szar van veled?
- Zoli tudja, ki vagyok...
- Persze, hogy tudja! Van egy egész aktája. Vagy száz oldal.
- Tudja, hogy szeretem...
- Mi van? - megütközve nézett rám, mintha Batmant látná, miközben a lábát epilálja.
- Nem úgy értettem.
- Hála az égnek! Még a végén ki kellett volna rúgjalak - sóhajtott, és a konyhába vonult, hogy pár perccel később két pohár narancslével üljön vissza. A kezembe nyomott egyet, nagyot kortyolt a sajátjából, én csak óvatosan emeltem a számhoz, tekintve, hogy még félig feküdtem.
- Baszki! Ebben vodka van?! - majdnem az arcába köptem.
- Még szép! Válsághelyzet van.
A szemeimet forgattam, ő bekapcsolta a tévét.
- Mit akarsz tenni? - ID-t néztünk, éppen egy hullaházas jelenetnél tartott a történet.
- Megtámadhatom a szerződést?
- Nem hinném... - sajnálkozva nézett rám, most rajtam volt a sor, hogy nagyot húzzak a poharamból.
- Miért nem?
- Nagyapa nem bízott semmit a véletlenre. Ő dolgozta ki a szerződést. A Szerződést. Megtámadhatatlan. Mi nem tehetünk semmit. Hacsak a megrendelő nem bontja fel, meg van kötve a kezünk.
- Francba! Ennyire már ismerem. Sosem fog szerződést bontani. Szándékosan csinálja. Eltelt négy nap! Ha akarta volna, már rég megtette volna.
- Mit gondolsz, miért nem teszi?
- Hogy bosszantson? - vállat vontam, és felültem. - Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy dacból sosem tenne ilyet. Most pedig telve van csökönyösséggel. Miattam. Hogy az igazát bizonyítsa. Hogy miattam van minden. Hogy igazából ő nem is hibás...
- Tudod, ki volt az a nő?
- Honnan tudsz róla, hogy nő van a dologban?
- Jesszusom... Ne lepődj már meg mindenen!
- Fogalmam sincs... Nem volt ismerős a hangja. Nem, mintha bárkinek a hanga ismerős lenne, aki a közelében van
- Akarod tudni?
- Miért nézel rám úgy, mintha attól tartanál, hogy igent mondok?
- Mert a helyedben nem lennék rá kíváncsi. Kockázatos. Egyértelműen fenyegetettséget jelent.
- Tudni akarom.
- Gyere ide - felállt, és felém tárta a karjait. Régen nem ölelkeztünk. Az is inkább csak esetlen
vállveregetés volt. Most mégis szükségét éreztem, hogy magához szorítson. Ennyire csinált szentimentális barmot belőlem a helyzet. Felkeltem, és hagytam, hogy magához szorítson. Sosem volt még ekkora szükségem arra, hogy a nagybátyám legyen.
Előd hasonlított rám legjobban a családból. Vagyis, én rá hasonlítok a legjobban. Taszítjuk az emberi kapcsolatokat, és a munkánknak élünk. Ha összetörünk, azt olyan hévvel tesszük, mint ahogy a munkába vetjük magunkat. Ennek végtelenül egyszerű oka van: a szélsőségeket éljük meg igazán. Nincs olyan, hogy kicsit örülünk valaminek. Nincs olyan, hogy kicsit elszontyolódunk. Vagy kicsattanunk a boldogságtól, vagy összeomlunk.
- Ki az a nő? - a vállába mormoltam a kérdést, és mindennél jobban szerettem volna azt a választ kapni, hogy az egyik munkatársa, vagy az unokahúga, vagy a takarítónője.
- Emlékszel arra a csajra, aki tavaly köpött a hálószobatitkairól? - nem válaszoltam, csak morogtam. Igennek vette. - Vele volt. Az utóbbi héten többször is láttuk a lakása körül a lányt. Ott volt a karácsonyi koncerten. Aztán szilveszterkor újra találkoztak. Azóta egyre több időt töltenek együtt. Sajnálom - felteszem, érezte, ahogy a könnyeim elárasztják a pulóverét.
Nem tudtam megszólalni. Képtelen voltam arra, hogy felemeljem a fejem, és a szemébe nézve azt mondjam: Semmi baj, minden rendben, megoldom.
Semmi sem volt rendben. Fogalmam sem volt róla, mihez kezdjek most.
|
15. fejezet - "Honnan tudnád, ha nincs is saját életed?"
Hey, sweeties!
Nagy nap a mai. Két fejezet egymás után! El sem hiszem, hogy tegnap került fel az utóbbi fejezet, igazán csak ma láthattátok, mégis máris kapott visszajelzéseket! Hihetetlenül jól esik, köszönöm nektek! :-)
A tegnapi önéletrajzi ihletés után ma kicsit visszaevezünk a fikció világába, ez az én igazi terepem, de tudnotok kell, hogy az előző fejezet nem lett volna annyira igazi, ha nem teszem meg ezt. Bármennyire fájt is felidézni, mert az volt. Baromi nehéz. De a helyzet megkívánta. Hát megtettem, és megérte. ;-)
Jöjjön az új fejezet, innen, a kattogó villanykályha mellől! :-)
Jó szórakozást!
XxX Elly
***
- Mit mondtál? - csak átlehelte az ajtón a szavakat.
- Jól hallottad! Egy pöcs vagy, és sajnálom, hogy tudom kívülről az összes számod! - én még mindig kiabáltam.
- Gyere ki.
- Tűnj el!
- Gyere már ki, az istenért! - tenyérrel csapott az ajtóra, amitől összerezzentem, és a kilincs felé nyúltam. Lassan nyitottam ki. Ólomlábas perceknek tűnt, míg teljesen kitártam. Ott állt előttem, szaporán kapkodta a levegőt, a tekintete örvénylett. Mielőtt érzelmeket olvashattam volna ki belőle, sarkon fordult, és a nappaliba ment. Követtem, vártam, míg lehuppan a kanapéra, én a fotelbe ültem, lábaimat magam alá pakolva.
Amíg farkasszemet néztünk, csak az járt a fejemben, mekkora érzéketlen bunkó. Képes volt azzal takarózni, hogy meggyanúsított, hogy valaki mással fekszem össze, miközben vele tervezek. Nem hittem el, hogy ennyire alattomos húzásai is lehetnek.
Arra számítottam, hogy maximum azon veszhetünk össze, hogy helyesírási hibát talál a forgatókönyvben. Esetleg egy helyszínen különbözünk össze. Sosem hittem volna, hogy semmi köze nem lesz a munkának ahhoz, hogy egymásnak ugrunk.
- Hogy érted, hogy tudod a dalszövegeim? - ő törte meg a csendet.
- Azt mondtam, kívülről tudom a számaid. Csak hogy világos legyen.
- Akkor így. Miről beszélsz?
- Tudod mit, hagyd a francba a színházasdit, jelentkezz zombinak a The Walking Dead-be. Nulla a felfogásod! Mégis mit nem értesz azon, hogy a rajongód vagyok?
- Miért nem szóltál róla?
- Nem tartottam fontosnak - vállat vontam, és a zoknim kezdtem fixírozni. Elkapott.
- Hogy tessék? - úgy tett, mintha nem hallott volna jól. Előrehajolt, a szavaiból csöpögött a cinizmus. - Nem tartottad fontosnak, hogy elmondd, hogy titokban a rajongóm vagy?
- Mégis min változtat ez? Mit gondolsz? Hogy titokban blogot vezetek rólad? Hogy én vagyok a rajongói klub elnöke? Hogy követlek? Hogy arról álmodozom, hogy egyszer jössz, belém szeretsz, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk?
- Honnan tudhatnám, hogy nem ez történik? Nincs saját életed! A kitalált fikcióiddal azt csinálsz, amit akarsz!
- Hogy érted azt, hogy nincs saját életem? - irtózatosan feldühített. Senki nem vágott még ilyen ocsmányságot a fejemhez.
- Gondolkozz már, Teodóra! Ha egyáltalán ez a valódi neved... Mielőtt velem találkoztál, egy buzi vállalati igazgató feleségének adtad ki magad! Több mint egy évet azzal töltöttél, hogy valaki más voltál. Előtte Isten tudja, ki voltál! Mikor lehettél volna önmagad? Honnan kéne tudnom, hogy most éppen Egry Teodórával beszélek, és nem egy szereppel? Rajongasz? Hát fújd fel! Ha ez igaz, becsaptál!
- Micsoda?
- Becsaptál! Elhitetted velem, hogy nincs senki az életedben, akinek oltárt emeltél. Erre az arcomba vágod, hogy én vagyok az?
- Nem látom a dolog becsapás részét - a fogaim között szűrtem a mondatot, és igyekeztem nem elküldeni melegebb éghajlatokra. Mi a fészkes fenéről beszél?
- Most az egyszer legyél őszinte, a francba is! - megijedtem a dühtől, amivel arcon csapott, holott itt még mindig én voltam az áldozat. Megint. Mindig.
- Mégis mit vársz tőlem? Hogy áradozzak rólad egész éjszaka? Hogy valljam be, mennyire odavagyok a munkáidért? Hogy szinte az összes darabod láttam a premier napján, mióta az Operetthez szerződtettek? Hogy már az első kislemezed a kezdetek óta ott figyel a lejátszómban?
- Ez komoly?
- Azt mondtad, legyek őszinte. Hát birkózz meg vele, és takarodj végre a tetves házból! - kikelve magamból ordítottam rá, mielőtt még azt is elárulom neki, hogy egyszer elképzeltem, mi történne, ha valóban egymásba habarodnánk. Ez az álomkép még sosem tűnt távolibbnak.
Szó nélkül felállt, és a bejárati ajtóhoz sietett. Feltépte az ajtót, a küszöbről még eresztett egy szemrehányó nézést felém, aztán becsapta maga után az ajtót, akkora erővel, hogy talpamban éreztem a rezgéseit.
*
A háromnapos szabadságom megtoldottam egy táppénzes papírral, ami egész hétre távol tartott a cukrászdától. Nem lettem volna hiteles Jermann Amália, aki majd kiugrik a bőréből, hiszen a kedvence érte tett valamit.
Ezen a héten Egry Teodóra voltam, akinek a kedvence a földbe tiporta, és hazugnak nevezte. Ez Michael Jacksonnal sosem fordult volna elő... Nem véletlen, hogy nem szóltam Zolinak a rajongásról. Nem véletlen, hogy senkinek nem szólok róla.
Miután Zoli kicsörtetett a nyaralóból, nem volt tovább ott maradásom. Még azon az estén berúgtam a cidertől, üvöltve énekeltem a számomra legkedvesebb dalokat a lejátszómból, aztán másnap, lüktető fejfájással visszavezettem a fővárosba, és magamra zártam a lakásom ajtaját. Se anyámnak, se a legjobb barátnőmnek, de még Virágnak sem vettem fel a telefont. Teljesen elszigeteltem magam a külvilágtól, egyedül a bakelit lejátszómat voltam hajlandó bekapcsolni.
Pontosan ettől tartottam.
Nem véletlen, hogy nem mutatom ki az érzelmeimet egy vadidegennek, akit csak hírből és médiumok által ismerek. Miért kéne tudnia, hogy ő a legféltettebb álmaim netovábbja?
Minden úgy történt, mint azokban a borzasztó lidércképekben, amikor arra gondoltam, hogy vagy Zoli vagy Michael, vagy esetleg Jim Morrison megneszeli, hogy kedvelem őket. Utóbbi kettővel persze problémásabb lett volna. Már csak azért is, mert nem hiszek a szellemekben. Legjobb tudomásom szerint a dupla M mindkét tagja a halottak táborát erősíti.
Bereczki nagyon is él. Él, és most már tisztában van az érzelmeimmel. Tudja, hogy elé dobnám a szívem. Tudja, és kriminális hidegvérrel taposna bele, aztán elégedetten sóhajtana, aztán hetekig visszajátszaná a hangot, amit a vér fröccsenése és az inak pattanása hallatott a cipője talpa alatt. Tetszene neki a hang. Hasonló effektet keresne az új slágeréhez.
Mi lenne ezalatt velem? Semmi.
Úgy tennék, mintha mi sem történne. Megjátszanám, hogy minden rendben van. Belül pedig szép lassan meghalnék. Úgy érezném, egyesével állnának le a szerveim, mulekulánként bomlanának fel, addig meg sem állva, míg nem maradok én is egy, valamelyik ZS kategóriás zombiapokalipszis film tucatszereplője, aki csak csont és bőr, belül pedig teljesen elrohad. Valószínűleg még azt is beképzelném, hogy fekete trutyit köpök.
*
- Teo! Hol az ördögben vagy? - Előd kiabált a bejárati ajtó felől. Még mindig nem szoktam meg, hogy van saját kulcsa, amit sunyi módon eltitkolt előlem, ismeretlen okok miatt. Remélem, nem a harisnyáimat próbálgatja titokban...
- Nappali...
- Hála Istennek! - őszintének tűnt a megkönnyebbült sóhaja. Mellém telepedett a kanapén, a hátamnál támaszkodott a háttámlának, és közelebb hajolt, mintha csak valami halálos kór jeleit keresné rajtam. - Mi a szar van veled?
- Zoli tudja, ki vagyok...
- Persze, hogy tudja! Van egy egész aktája. Vagy száz oldal.
- Tudja, hogy szeretem...
- Mi van? - megütközve nézett rám, mintha Batmant látná, miközben a lábát epilálja.
- Nem úgy értettem.
- Hála az égnek! Még a végén ki kellett volna rúgjalak - sóhajtott, és a konyhába vonult, hogy pár perccel később két pohár narancslével üljön vissza. A kezembe nyomott egyet, nagyot kortyolt a sajátjából, én csak óvatosan emeltem a számhoz, tekintve, hogy még félig feküdtem.
- Baszki! Ebben vodka van?! - majdnem az arcába köptem.
- Még szép! Válsághelyzet van.
A szemeimet forgattam, ő bekapcsolta a tévét.
- Mit akarsz tenni? - ID-t néztünk, éppen egy hullaházas jelenetnél tartott a történet.
- Megtámadhatom a szerződést?
- Nem hinném... - sajnálkozva nézett rám, most rajtam volt a sor, hogy nagyot húzzak a poharamból.
- Miért nem?
- Nagyapa nem bízott semmit a véletlenre. Ő dolgozta ki a szerződést. A Szerződést. Megtámadhatatlan. Mi nem tehetünk semmit. Hacsak a megrendelő nem bontja fel, meg van kötve a kezünk.
- Francba! Ennyire már ismerem. Sosem fog szerződést bontani. Szándékosan csinálja. Eltelt négy nap! Ha akarta volna, már rég megtette volna.
- Mit gondolsz, miért nem teszi?
- Hogy bosszantson? - vállat vontam, és felültem. - Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy dacból sosem tenne ilyet. Most pedig telve van csökönyösséggel. Miattam. Hogy az igazát bizonyítsa. Hogy miattam van minden. Hogy igazából ő nem is hibás...
- Tudod, ki volt az a nő?
- Honnan tudsz róla, hogy nő van a dologban?
- Jesszusom... Ne lepődj már meg mindenen!
- Fogalmam sincs... Nem volt ismerős a hangja. Nem, mintha bárkinek a hanga ismerős lenne, aki a közelében van
- Akarod tudni?
- Miért nézel rám úgy, mintha attól tartanál, hogy igent mondok?
- Mert a helyedben nem lennék rá kíváncsi. Kockázatos. Egyértelműen fenyegetettséget jelent.
- Tudni akarom.
- Gyere ide - felállt, és felém tárta a karjait. Régen nem ölelkeztünk. Az is inkább csak esetlen
vállveregetés volt. Most mégis szükségét éreztem, hogy magához szorítson. Ennyire csinált szentimentális barmot belőlem a helyzet. Felkeltem, és hagytam, hogy magához szorítson. Sosem volt még ekkora szükségem arra, hogy a nagybátyám legyen.
Előd hasonlított rám legjobban a családból. Vagyis, én rá hasonlítok a legjobban. Taszítjuk az emberi kapcsolatokat, és a munkánknak élünk. Ha összetörünk, azt olyan hévvel tesszük, mint ahogy a munkába vetjük magunkat. Ennek végtelenül egyszerű oka van: a szélsőségeket éljük meg igazán. Nincs olyan, hogy kicsit örülünk valaminek. Nincs olyan, hogy kicsit elszontyolódunk. Vagy kicsattanunk a boldogságtól, vagy összeomlunk.
- Ki az a nő? - a vállába mormoltam a kérdést, és mindennél jobban szerettem volna azt a választ kapni, hogy az egyik munkatársa, vagy az unokahúga, vagy a takarítónője.
- Emlékszel arra a csajra, aki tavaly köpött a hálószobatitkairól? - nem válaszoltam, csak morogtam. Igennek vette. - Vele volt. Az utóbbi héten többször is láttuk a lakása körül a lányt. Ott volt a karácsonyi koncerten. Aztán szilveszterkor újra találkoztak. Azóta egyre több időt töltenek együtt. Sajnálom - felteszem, érezte, ahogy a könnyeim elárasztják a pulóverét.
Nem tudtam megszólalni. Képtelen voltam arra, hogy felemeljem a fejem, és a szemébe nézve azt mondjam: Semmi baj, minden rendben, megoldom.
Semmi sem volt rendben. Fogalmam sem volt róla, mihez kezdjek most.
|
Minden a történetről
Illúzió - Fanfiction
Az "Illúzió" egy olajozott, jól működő szervezet. Célja a tökéletes illúziókeltés, legyen szó bármiről. Aki hozzájuk fordul, minőséget kap, az élete gyökeresen megváltozik. - persze, amíg megfizetik.
A cég mottója egyszerű, és határozott: Pénzért bármi megvásárolható.
Utazás, szerelem, gyáróriások. Nincs olyan kérés, amit az Illúzió ne tudna teljesíteni. Nem állhat az útjába sem törvény, sem ember, sem semmi. Teszi a dolgát, amiért fizettek neki.
***
Teo kedvenc könyve a Lepkegyűjtő. A kedvenc színe a kék, és igazán az esős időben érzi jól magát. A kedvenc musicalje a Rómeó és Júlia, a kedvenc színháza a városban a Centrál. Szereti a minőségi borokat, és a kutyákat, kedvenc divattervezője Yves Saint Laurent. Szeret főzni, és szerinte normális, ha valaki káromkodik közben.
Kedvenc énekese, és egyben színésze Bereczki Zoltán.
De ezt Istennek sem vallaná be, utálja elárulni, hogy ez az egyetlen gyenge pontja. Rajongani valakiért, feltétlen szeretettel adózni egy másik ember munkájának.
Teo az Illúzió egyik legjobb munkaereje, a Szerelem-részlegen. Feladata, hogy a megrendelő megkapja, amit akar, szigorú szabályok szerint. Ha kell, elbűvölő feleség, ha kell, féltékeny, öngyilkoshajlamú barátnő, de volt már fiatal anyuka is, vagy éppen családot robbantó, elérhetetlen szépség. Amit csak az ügyfél akar.
A recept egyszerű. Találkozik a megrendelővel, átbeszélik a forgatókönyvet, fizet, és a lány máris átváltozik azzá a nővé, akiért pénzt adtak.
Szereti, amit csinál, és jó benne. Ez egyfajta önmegvalósítás. Az lehet, aki csak lenni akar.
Nincsenek szabályok. Csak egy: Soha ne szeress bele az ügyfélbe!
Egy nap új megbízás érkezik, épp amikor lépne a ranglétrán. Azonban vár rá még egy megbízás, ami a legkönnyebb lehetne.
Nem az. A szabályok elmosódnak, a határokat átlépik.
|
Szereplők
A történet szereplői.
Egry Teodóra
Bereczki Zoltán
|
Impresszum
Az oldal adatai.
Az Oldal
A történet az első papírra vetett Bereczki Zoltán Fanfiction, ami annyit tesz, hogy egy, a valósággal párhuzamos idősíkon játszódó kitalált sztorit tartalmaz, melynek név szerint említett férfi főszereplője a híres magyar színész-énekes.
A cselekmények, a szereplők érzései mind a fikció síkján léteznek, a valósághoz, és a valós szereplőkhöz nincs közük.
A szereplők, a helyszínek valós elemek, helyenként más elnevezéssel szerepelnek a történetben.
A blog, a történet szerzői jogvédelem alatt áll!
Az Író
2007 óta blogolok, nagyjából erre az évre tehető az első történet is, amit írtam. Igaz, akkor még füzetbe körmöltem, és a barátaimnak szólt, de a bíztatásukra elkezdtem feltenni az internetre is az irományaimat. Amit itt olvashatsz, hónapokig tartó vívódás önmagammal. Megtegyem-ne tegyen? Megtettem. :-)
Picit rólam:
#krimi és thriller rajongó vagyok
#szeretem a föld színeit
#Jamie Oliver a hősöm
#kedvenc mesefilmem a Labirintus (1986)
#órákat gyűjtök
#kedvenc könyvem: Dino Buzzati: Egy szerelem története
#kedvenc színészem: Adrien Brody, Jávor Pál
#...ha bármi más kérdésed van, keress fel! :-)
A közösségi oldalakon bárki megtalál, de ha emailt szeretnél küldeni, ide várom: ameliaspencer24@gmail.com
✖FACEBOOK PROFIL
✖FACEBOOK OLDAL
✖TWITTER
✖HIPSTERS - NOVELLÁK
✖AZ IGAZI SHERLOCK |BEFEJEZETT|
✖JÖVŐ A MÚLTBAN
✖CLOSENOVELS - MAGAZINBLOG
|
Háttér
A történet keletkezéséről.
...2005 tavaszán egy általános iskolai csoport megállapodott, hogy a Roméo et Juliette egy dalára táncol az éves bálon, ahol az iskola majd minden osztálya fellép a gyerekek, és a szülők szórakoztatására. Sikert arattak, az osztályban kialakultak a Montague és Capulet klikkek, összetartotta őket a közös bolondozás, a "mini-Verona".
Teltek az évek, és egy fiktív karakter, Rómeó kishúga belezúgott a musicalbe. Ez voltam én. Imádtam a drámát is, a szereplőket, a színpadot, mindent. Mercutio és Tybalt volt a kedvencem, ami nem nagy meglepetés, tekintve hogy vagy a gonosz karakterek, vagy az előbb-utóbb elhalálozó emberek lesznek a kegyeltjeim.
A francia után tudnom kellett, hogy mit művelt a magyar társulat az én dédelgetett darabommal. Meghallgattam, megnéztem, lenyűgöztek.
...2010 tavaszán a gimnáziumi legjobb barátnőmmel felutaztunk családostól Budapestre, az Operett Színházba, hogy végre valóra váljon az álmom, és élőbe láthassam az egyik kedvenc musicalem. Tinédzserek voltunk, ébredező kíváncsisággal a másik nem iránt, túl az első nagy szerelmeken, vártuk, hogy kit nézhetünk ki magunknak a színházban. Jómamgam az egyik hangtechnikust, és Mercutio-t. Zolit előtte is ismertem, tudtam, kicsoda, mit csinál, elismeréssel adóztam a munkájának, de amit akkor este láttam, az levett a lábamról. Az erő, a hév, amit Mercutioba tett, elsöpört. Soha többet nem lehetett kicsavarni a távcsövet a kezemből, csak őt figyeltem. Bukfencezett a gyomrom, ha a színpadra jött, csalódtam, ha kifutott.
...2015 nyarán naplementében vonatoztam vissza Pestre, amikor a zenelejátszó lemezei között megakadt az ujjam az "Álomkép" 2010-es felvételén. Többször hallgattam meg egymás után, a szöveget évek óta kívülről fújom, de nem ártott az ismétlés. Újra beütöttem a keresőbe a Bereczki Zoltán nevet, csak hogy tudjam, miről maradhattam le, ami fontos. Időközben persze követtem a munkásságát, figyeltem, hol tart, de újra elragadott a hév, hogy mindenről tudnom kell, újra kell látnom élőben.
Így jött "A Lepkegyüjtő". Azonnal beszereztem a könyvet, végre egy olyan szerepben találtam, ami az én világomhoz közel áll. Jegyet váltottunk rá, és szeptemberben a legjobb barátnőmmel ott ültem az előadáson. Féltem, nem tudtam, mit várjak. Féltem, hogy megannyi musical után prózai szerepben látom. Féltem, hogy a vidám, hahotázó szerepek után most egy szorongó gyilkost fogok látni. Féltem, hogy nem fog tetszeni. Féltem, hogy nem fogom érteni.
A darab végén Tőle féltem. Attól, ahogy megannyiszor elhangzott a mondat: "A lepkegyűjtő titkos videóblogja.". Attól ijedtem meg, ha lefekszem, hetekig ezzel a pszichopata mondattal lesznek rémálmaim. Mi sem biznyítja jobban, hogy Bereczki Zoltán totális győzelmet aratott felettem.
Minden illúzióját megélem...
Ideje, hogy én teremtsek Neki egyet.
|
Szia (ismét :D)!
El se hiszem hogy ilyen gyorsan hoztad az új részt :O Húha, nehéz mit mondani. Nem erre számítottam. Reméltem, hogy Zoli bocsánatot kér, vagy ilyesmi, de lehet, hogy ez a reakció sokkal reálisabb volt (: Legalább van miért izgulni a következő részben is :D Egyébként egyre jobban utálom azt a nőt... Na, mindegy, csak így tovább! (:
xx
Renee
Szia!
Köszönöm, hogy újra írtál! :-)
Örülök, hogy sikerült meglepnem, ettől most ha nem bánod, vállon veregetem magam. :-D
Remélem, a továbbiakban is tetszeni fog, ígérem, nem sokat kell várni a folytatásra! ;-)
XxX
Szia!
Ehhez a történetedhez nem írtam még (amit amúgy nem is értek, mert imádom Bereczkit, meg az írásaid is), de a Sherlockoshoz ha jól rémlik igen.
Nade nem ez a lényeg, nagyon tetszik a történet, és Zoli szerepe benne, és mindig újra és újra meglepsz. Ez a rész - meg az előző is - meg különösen közel állt hozzám, mert engem is tartottak már így talonban, és én is pont ilyen szélsőséges vagyok mint Előd meg Teó. Elődöt imádom amúgy :D
Szóval nagyon tetszik, és csak így tovább, várom a folytatást :)
puszi, D.
Szia!
Amikor megláttam, hogy Bereczki Zoli fanfictiont írsz nagyon megörültem neki, hiszen ilyennel nem igen találkozik az ember (speciel nekem ez az első), és azt kell mondjam, nem csalódtam benne!:)
Kevés blogot olvasok (szám szerint hármat), és mostmár ez is egy közülük. Remélem gyakran olvashatok új fejezeteket!:)
Csak így tovább, jól csinálod!
Puszi
Én is imádom ezt a Blogot.Mindig mikor olvasom, teljesen elmerülök benne és semmi másra nem tudok koncentrálni. Viszont lenne egy kérdésem: milyen Sherlock os blogot működtetsz? Mert azt is szívesen olvasnám :)
Szia, csak nemrég kezdtem el olvasni a blogod, de imádom a történetet. *-* És persze, nem mindennapi, hogy magyarról írnak fanfictiont. :)
Ezért szeretném megkérdezni, hogy mikor lesz feltöltés?
Szia! :)
Csevegőbe sajnos nem tudtam írni, szóval itt értesítelek: kaptál egy díjat tőlem :)
xo Peetagey Smile
Kedves mindenki!
nagyon szépen köszönöm a megjegyzésetek, és sajnálom, hogy most, de igyekszem mindenkinek válaszolni! :-)
Drága Dora G,
köszönöm a válaszod, emlékszem én is a Sherlockos megjegyzésekre, hiszen mindig nagyon örülök, ha valaki figyelemre méltat! Előd nekem is nagy kedvencem, a magánéleti morzsákhoz meg így utólag már csak annyit tudok hozzáfűzni; hogy szar ügy. Én majd belegebedtem, de az élet már csak ilyen. Pofán vág.
Kedves Réka,
borzasztó megtisztelő, hogy egy lehetek a blogok között, akiket figyelemmel követsz. Zolit mindenképp meg akartam örökíteni ilyen formában, sok éve kísérem figyelemmel, és szeretem feltétlenül a munkáját. Úgy éreztem, megérdemli, hogy a sok 1D, meg fiúbandás fanfiction között, - akiknek felét már nem is ismerem -, Neki is legyen egy története. Annyi mindent kaptam már Tőle, hogy ideje, hogy Ő kapjon valamit tőlem!
Kedves Kovács Éva,
nagy örömmel olvastam a soraid, pontosan ez a vágyam, hogy mindenki így reagáljon. Vagy legalábbis az emberek, akik ide tévednek. Szeretném egy párhuzamos világba kalauzolni őket, amiben elkóborolnak. Örülök, hogy sikerült! :-) A Sherlockos blogom már befejeződött; ezen a linken találod: http://realsherlock.blogspot.hu
Kedves Névtelen,
örülök, hogy köszönthetlek a blogon, remélem, hogy a továbbiakban sem okozom csalódást, és örömel térsz majd vissza! :-) Feltöltések... Bevallom, az utóbbi időben rendszertelenül érkeznek a fejezetek, amit nagyon nem szeretek, de sajnos egyelőre ez még kicsit így marad, legalább is, amíg utol nem érem magam.
Drága Peetagey Smile,
nagyon szépen köszönöm a díjat, és remélem nem haragszol, hogy ilyen későn hálálkodom, de néha a napok kaotikusak. Nemsokára az oldalra is kiteszem, de szertném jól csinálni, úgyhogy először A-Z-ig végigböngészem a blogod! :-)
XxX
Megjegyzés küldése