|
KÖSZÖNTŐ
Egy újabb történetet találsz a blogon, ami az én egyik újabb agymenésem. Egy dolog mégis más: ilyen nincs még egy. A történet egy méltán népszerű figurával foglalkozik; Bereczki Zoltánnal. Hadd szögezzem le, hogy semmilyen kapcsolatban nem állok vele (sajnos), így minden, amit itt találsz csak az én kitalációm, Ő semmilyen formában nem működik közre. Ez a blog, a történet arra hivatott, hogy elmeséljem nektek, mennyire, és miért szeretem Őt. Jó szórakozást, tarts velem!
WATTPAD
ARCHÍV
KREDIT
© 2015 - Written by Elly Evans. Skins by Adila and basecode Mayra.
|
18. fejezet - "Hát ezért tartom feleslegesnek."
Hey, sweetis!
Megint éjjel érkezem, aminek mindössze 39,5 oka van. Ezt a számot mutatta legutóbb a lázmérő, aminek jóvoltából délután a melóban kispadra ültettek. Aztán hazaértem, és elaludtam. Jelentem, jobban vagyok, de azt a szerkezetet ma már nem vagyok hajlandó a hónom alá csapni, folyton csak bánt az adatokkal.
Ez a hét ettől függetlenül életem egyik legizgalmasabb hete. Tudom, úgy tűnt, hogy eltűntem, de valójában csak folyton frissítem a postaládám, hátha megérkezik a válasz. A válasz. Persze akkor sem dől össze a világ, ha nem, csak azért... Tudjátok, a kisördög mindenhol ott van. Mi lenne ha...
Apropó, új a fejléc! ;-) Ahogyan azt láthatjátok Ti is, a blog egyik főszereplője, Bereczki Zoltán volt annyira csodálatos, hogy dedikálta nekem a... Hát tulajdonképpen a blogot. Ezúton is szeretném megköszönni azoknak; akik lehetővé tették, hogy ez a kis szignó most ott villogjon az oldal tetején! :-)
Nem szaporítom tovább a szót:
Jó szórakozást!
XxX Elly
***
A tökéletes férfi.
Olyan mint Fülöp, vörös, magas, szédítő a mosolya, és elhiteti velem, hogy én vagyok a tökéletes nő. Számára.
Persze, ez félelmetes méreteket is ölthet. Zoli esetében a rajongói esnek át a ló túloldalára. Biztos vagyok benne, ha mindezt Michael Jacksonnal élném át, én is pontosan ennyire ragaszkodnék minden másodperchez, amit vele tölthetek. De azon a bizonyos első koncerten meglepődtem.
Félelmetes volt. Csodáltam benne, hogy így állta a sarat. Két végletet láttam: a nagyszülőség határán táncolók, akik talán a fiatalságukat akarták kínosan megőrizni, és a huszas csirkék, akik miniruhában, komplett sminkben tipegtek, hátha kiválasztja őket a tömegből, és együtt egy szép hosszú életet élnek le. Mindkét brancs hosszú perceket vett el azoktól az emberektől, akik történettel érkeztek. Ők minden koncerten és előadáson ott vannak, és maximum ismételni tudják önmagukat, esetleg egy vicces klisét sütnek el, hogy mind nevessünk. Tényleg voltak olyanok, akik mondani szerettek volna valamit. X éve rajongók, és van története, hogy miért lettek azok. Fiatal lányok, akik csak egy népdalt szeretnének elénekelni neki, amit hetek, vagy akár hónapok óta gyakorolnak. Nagymamák, akik büszkén mesélnék, hogy az unokáikat Zoli művészete inspirálta.
Ők mind hallgattak, és a sor végén, az utolsó percekben kaptak egy semmitmondó aláírást, vagy egy gyors fényképet. Mások a százas csomag zsepijük minden darabját dedikáltatták, és legalább négy szelfit lőttek, aztán a biztonság kedvéért még százszor lefényképezték Zolit, hogy biztos legyen, hogy megvakul a vakutól. Ezek az emberek görcsösen ragaszkodtak a másodpercekbe, holott pontosan tudják, hogy ott lesznek a következő, az azutáni, és az azt követő koncerten is. Elvették az élményt azoktól, akiknek egyszeri alkalom volt. Akik nem azért ültek be a színházba, hogy nedvesre sikítsák a bugyijukat még attól is, ha Zoli vért fröcsög a színpadon pszichopata jelmezben, hátrafésült hajjal.
Valahol persze meg tudtam érteni a hisztériát is. Sírtam, amikor megkaptam az első válogatás The Doors lemezem. Persze csendben, a fürdőben, de sírtam. Hetekig titokban a Karády bakelittel aludtam, amit a nagymamámtól kaptam. Előbb keltem fel, hogy visszacsempésszem a helyére, de minden este kiosontam érte. Pontosan tudom, milyen a hisztérikus rajongás. Nekem nem kell bemutatni. Engem csak az zavart benne, hogy emberek közszemlére tették. A rajongás egy belső folyamat. Egy olyan féltve őrzött kincs, amit legvégső esetben csak a tárgyával szabadna megosztani. Persze, az sem mindig jó. Csak pörgessük vissza, mit tett Zolival és velem.
Én viszont pontosan az egészséges rajongást kerestem egy férfiban, ami csak nekem szól. Engem magabiztosabbá, őt egy határozott, erős figurává teszi. Legyen merész, és vállalja fel a tetteit. Megcsókolni egy cukrászda közepén a személyzet szeme láttára? Igen!
Ilyen a férfi, akit én keresek. Rögtönöz. Magával ránt. Elveszek benne.
Mindezzel csak az volt a baj, hogy Bereczki játszott. Akármennyire volt hiteles, hogy lekapott, és én vagyok A Nő, mindketten tudtuk, hogy csak játék. Amiért mellesleg nem kevés pénzt fizet.
Néhány éve párszor randiztam egy sráccal. Szőke, kék szemű, amolyan "nem érted, hogy miért nincs barátnője" típus volt. Az első randit imádtam. Magával ragadott az izgalom, az egész napos készülődés, a lehetséges eseménysorozatok végigzongorázása. Másnap lelkesen meséltem mindenkinek, hogy igen, találtam valakit, akit szeretnék is megtartani! Aztán jött a második, a harmadik, és negyedik randi. Az ötödik után tudtam, hogy semmi köze ahhoz, amit én akarok. Félszeg álmodozó volt, aki mindent rám hagyott, és arra is rábólintott volna, ha azt mondom neki, hogy a mosdóban lesmároltam egy csajt, amíg ő az italokat kérte. Akkor értettem meg igazán, mit is akarok én a szerelemtől.
Amit most csinálunk Bereczkivel, az kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit egyszer majd szeretnék a magaménak tudni. Ettől csak még jobban megijedtem. Nem akartam tovább csinálni. Bereczki elkezdett hasonlítani egy figurára, akit kedvelnék, és megszeretnék. Jobb volt, amíg megvetettem.
*
- Mégis mi a franc volt ez?! - a nappalimban köröztem. Zoli a szoba közepén állt, kezeit hanyagul karba tette, és várta, hogy lenyugodjak. Eszem ágában sem volt. A csók után egész nap mi ketten voltunk a téma, amin az sem segített kimondottan, hogy ahogy kiléptem este, ott állt a parkolóban, és hazahozott.
- Szóltam, hogy rögtönözünk - nyugodtan vállat vont, és a konyhába sétált. Úgy mozgott a lakásban, mintha otthon lenne.
- Sosem mondtam, hogy ne tegyél ilyet, kivéve, ha felrúgod a forgatókönyvet! - kiabáltam neki, de úgy tett, mintha csevegnénk. Komótosan végigjáratta a hűtőben a szemét az üdítőkön, aztán végül egy üveg vizet vett elő. Csak hümmögött a kirohanásomra. - Figyelsz te rám egyáltalán?
- Hogyne! Csak nem látom, mi a problémád. Miért csinálsz ebből ekkora ügyet? A szerződés 14 hónapra szól, hogy pontos legyek. Ha minden pontját betartanánk a forgatókönyvnek, alig "lennénk együtt" - macskakörmöket rajzolt a levegőbe. - Most, hogy mindenki tudja, majd egy évünk van. Így azért hitelesebb.
- Ha nem tetszett a forgatókönyv, csak szólnod kellett volna! - fújtattam a dühtől, mint egy megvadult bika.
- Mi a baj tulajdonképpen? Mert hogy nem a kis közjáték, az biztos! - most már ő is erélyesebben tette e a poharat a pultra.
- Hogy mi? Az egyik percben én vagyok Moloch, a purgatórium ura, aztán hirtelen bocsánatot kérsz, mi van? Ott hagyott a nőd?
- Megint itt tartunk? Mikor szállsz már le a témáról? Felejtsük el, oké?
- Mit mondtál? Felejtsem el, hogy a földbe tiportál? A rák ellenszere nem kéne?
- Pontosan ezért csináltam, hát értsd már meg! - majdnem lesodorta a pohár vizet az asztalról, olyan hevesen gesztikulált már ő is. Az utóbbi időben a beszélgetéseink nagy része ilyen olaszos légkörben telik. - Azt akartam, hogy lásd, fontos nekem az ügy! Hogy lásd, próbálkozom, és sajnálom!
 - Aha, és ez a megoldás - hirtelen lenyugodtam. Nem hittem neki, és az, hogy hazugságon csípem
előhozta a szarkazmusom. - Lesmárolsz, és úgy állsz a parkolóba, mint valami béna gimis szerelmes vígjáték főhőse, aki bálba viszi s csúnyácska főszereplőt. Hol rejtegetted eddig ezeket a szenzációs ötleteket? Ha jól emlékszem az első beszélgetésünk olyan volt, mint egy előre elkönyvelt kémia egyes felelet.
- Mert nem ismertelek. Miért bíztam volna meg benned?
- Mondd már el, mit tudsz most rólam, ami miatt ilyen kegyes vagy hozzám? Mert ez ugye az, amit most kapok, nem igaz? Először elhordasz mindennek, a legalattomosabb utolsó szarházinak, hogy aztán még nagyobb legyen a megbocsátásod ereje. Meg kell hagyni, nem rossz taktika! - balta arccal forgattam a hamutartót a dohányzóasztalon. Most az ő agya durrant el.
- Hogy mit tudok rólad? Hogy sírsz, ha meghallod a Himnuszt. Utálod, ha nem neked van igazad, de akkor is vitatkozol, nehogy azt lássák, hogy gyenge vagy. Undorító teaceremóniáid vannak, de ha igazán felhúznak inkább lehúzol egy felest, vagy egy kávét. Hogy inkább úgy teszel, hogy robot vagy, nehogy véletlenül valaki azt lássa, hogy neked is van szíved. Ismered a dalaimat, és talán a szerepeimet is, de a világért sem mutatnád ki, hogy rajongsz, mert az is gyengévé tenne, holott Jacksont fanatikus szeretettel isteníted. Játékos vagy, akárcsak én. A helyed keresed, és reméled, hogy hatost dobsz - csend lett. Hallottam, ahogy a buborékok sisteregnek a pohárban. Könnyek szöktek a szemembe, úgyhogy inkább elfordultam, és az egyik porcelánt kezdtem birizgálni a polcon.
- Részletes jellemrajz. Gratulálok - igyekeztem elnyomni, hogy a hangom remeg, amitől csak még ridegebb lett a mondat. Kényszerítettem magam, hogy ne forduljak meg, holott éreztem, hogy a hátamba fúrja a tekintetét.
- Oké.
Lelki szemeimmel láttam, hogy bólint, a hajába túr, és öles léptekkel elhagyja a lakást. Halkan kattant a zár utána. Percekig álltam, szorongatva a fehér zsiráfot, aminek az anyaga már rég megmelegedett az ujjaim között. Nem tudtam megfordulni. A dac helyét felváltotta valami más. Egy ismeretlen érzés, aminek nevet sem tudtam adni, annyira új volt.
Elvesztünk. Semmi közünk nem volt már a szerződéshez.
|
18. fejezet - "Hát ezért tartom feleslegesnek."
Hey, sweetis!
Megint éjjel érkezem, aminek mindössze 39,5 oka van. Ezt a számot mutatta legutóbb a lázmérő, aminek jóvoltából délután a melóban kispadra ültettek. Aztán hazaértem, és elaludtam. Jelentem, jobban vagyok, de azt a szerkezetet ma már nem vagyok hajlandó a hónom alá csapni, folyton csak bánt az adatokkal.
Ez a hét ettől függetlenül életem egyik legizgalmasabb hete. Tudom, úgy tűnt, hogy eltűntem, de valójában csak folyton frissítem a postaládám, hátha megérkezik a válasz. A válasz. Persze akkor sem dől össze a világ, ha nem, csak azért... Tudjátok, a kisördög mindenhol ott van. Mi lenne ha...
Apropó, új a fejléc! ;-) Ahogyan azt láthatjátok Ti is, a blog egyik főszereplője, Bereczki Zoltán volt annyira csodálatos, hogy dedikálta nekem a... Hát tulajdonképpen a blogot. Ezúton is szeretném megköszönni azoknak; akik lehetővé tették, hogy ez a kis szignó most ott villogjon az oldal tetején! :-)
Nem szaporítom tovább a szót:
Jó szórakozást!
XxX Elly
***
A tökéletes férfi.
Olyan mint Fülöp, vörös, magas, szédítő a mosolya, és elhiteti velem, hogy én vagyok a tökéletes nő. Számára.
Persze, ez félelmetes méreteket is ölthet. Zoli esetében a rajongói esnek át a ló túloldalára. Biztos vagyok benne, ha mindezt Michael Jacksonnal élném át, én is pontosan ennyire ragaszkodnék minden másodperchez, amit vele tölthetek. De azon a bizonyos első koncerten meglepődtem.
Félelmetes volt. Csodáltam benne, hogy így állta a sarat. Két végletet láttam: a nagyszülőség határán táncolók, akik talán a fiatalságukat akarták kínosan megőrizni, és a huszas csirkék, akik miniruhában, komplett sminkben tipegtek, hátha kiválasztja őket a tömegből, és együtt egy szép hosszú életet élnek le. Mindkét brancs hosszú perceket vett el azoktól az emberektől, akik történettel érkeztek. Ők minden koncerten és előadáson ott vannak, és maximum ismételni tudják önmagukat, esetleg egy vicces klisét sütnek el, hogy mind nevessünk. Tényleg voltak olyanok, akik mondani szerettek volna valamit. X éve rajongók, és van története, hogy miért lettek azok. Fiatal lányok, akik csak egy népdalt szeretnének elénekelni neki, amit hetek, vagy akár hónapok óta gyakorolnak. Nagymamák, akik büszkén mesélnék, hogy az unokáikat Zoli művészete inspirálta.
Ők mind hallgattak, és a sor végén, az utolsó percekben kaptak egy semmitmondó aláírást, vagy egy gyors fényképet. Mások a százas csomag zsepijük minden darabját dedikáltatták, és legalább négy szelfit lőttek, aztán a biztonság kedvéért még százszor lefényképezték Zolit, hogy biztos legyen, hogy megvakul a vakutól. Ezek az emberek görcsösen ragaszkodtak a másodpercekbe, holott pontosan tudják, hogy ott lesznek a következő, az azutáni, és az azt követő koncerten is. Elvették az élményt azoktól, akiknek egyszeri alkalom volt. Akik nem azért ültek be a színházba, hogy nedvesre sikítsák a bugyijukat még attól is, ha Zoli vért fröcsög a színpadon pszichopata jelmezben, hátrafésült hajjal.
Valahol persze meg tudtam érteni a hisztériát is. Sírtam, amikor megkaptam az első válogatás The Doors lemezem. Persze csendben, a fürdőben, de sírtam. Hetekig titokban a Karády bakelittel aludtam, amit a nagymamámtól kaptam. Előbb keltem fel, hogy visszacsempésszem a helyére, de minden este kiosontam érte. Pontosan tudom, milyen a hisztérikus rajongás. Nekem nem kell bemutatni. Engem csak az zavart benne, hogy emberek közszemlére tették. A rajongás egy belső folyamat. Egy olyan féltve őrzött kincs, amit legvégső esetben csak a tárgyával szabadna megosztani. Persze, az sem mindig jó. Csak pörgessük vissza, mit tett Zolival és velem.
Én viszont pontosan az egészséges rajongást kerestem egy férfiban, ami csak nekem szól. Engem magabiztosabbá, őt egy határozott, erős figurává teszi. Legyen merész, és vállalja fel a tetteit. Megcsókolni egy cukrászda közepén a személyzet szeme láttára? Igen!
Ilyen a férfi, akit én keresek. Rögtönöz. Magával ránt. Elveszek benne.
Mindezzel csak az volt a baj, hogy Bereczki játszott. Akármennyire volt hiteles, hogy lekapott, és én vagyok A Nő, mindketten tudtuk, hogy csak játék. Amiért mellesleg nem kevés pénzt fizet.
Néhány éve párszor randiztam egy sráccal. Szőke, kék szemű, amolyan "nem érted, hogy miért nincs barátnője" típus volt. Az első randit imádtam. Magával ragadott az izgalom, az egész napos készülődés, a lehetséges eseménysorozatok végigzongorázása. Másnap lelkesen meséltem mindenkinek, hogy igen, találtam valakit, akit szeretnék is megtartani! Aztán jött a második, a harmadik, és negyedik randi. Az ötödik után tudtam, hogy semmi köze ahhoz, amit én akarok. Félszeg álmodozó volt, aki mindent rám hagyott, és arra is rábólintott volna, ha azt mondom neki, hogy a mosdóban lesmároltam egy csajt, amíg ő az italokat kérte. Akkor értettem meg igazán, mit is akarok én a szerelemtől.
Amit most csinálunk Bereczkivel, az kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit egyszer majd szeretnék a magaménak tudni. Ettől csak még jobban megijedtem. Nem akartam tovább csinálni. Bereczki elkezdett hasonlítani egy figurára, akit kedvelnék, és megszeretnék. Jobb volt, amíg megvetettem.
*
- Mégis mi a franc volt ez?! - a nappalimban köröztem. Zoli a szoba közepén állt, kezeit hanyagul karba tette, és várta, hogy lenyugodjak. Eszem ágában sem volt. A csók után egész nap mi ketten voltunk a téma, amin az sem segített kimondottan, hogy ahogy kiléptem este, ott állt a parkolóban, és hazahozott.
- Szóltam, hogy rögtönözünk - nyugodtan vállat vont, és a konyhába sétált. Úgy mozgott a lakásban, mintha otthon lenne.
- Sosem mondtam, hogy ne tegyél ilyet, kivéve, ha felrúgod a forgatókönyvet! - kiabáltam neki, de úgy tett, mintha csevegnénk. Komótosan végigjáratta a hűtőben a szemét az üdítőkön, aztán végül egy üveg vizet vett elő. Csak hümmögött a kirohanásomra. - Figyelsz te rám egyáltalán?
- Hogyne! Csak nem látom, mi a problémád. Miért csinálsz ebből ekkora ügyet? A szerződés 14 hónapra szól, hogy pontos legyek. Ha minden pontját betartanánk a forgatókönyvnek, alig "lennénk együtt" - macskakörmöket rajzolt a levegőbe. - Most, hogy mindenki tudja, majd egy évünk van. Így azért hitelesebb.
- Ha nem tetszett a forgatókönyv, csak szólnod kellett volna! - fújtattam a dühtől, mint egy megvadult bika.
- Mi a baj tulajdonképpen? Mert hogy nem a kis közjáték, az biztos! - most már ő is erélyesebben tette e a poharat a pultra.
- Hogy mi? Az egyik percben én vagyok Moloch, a purgatórium ura, aztán hirtelen bocsánatot kérsz, mi van? Ott hagyott a nőd?
- Megint itt tartunk? Mikor szállsz már le a témáról? Felejtsük el, oké?
- Mit mondtál? Felejtsem el, hogy a földbe tiportál? A rák ellenszere nem kéne?
- Pontosan ezért csináltam, hát értsd már meg! - majdnem lesodorta a pohár vizet az asztalról, olyan hevesen gesztikulált már ő is. Az utóbbi időben a beszélgetéseink nagy része ilyen olaszos légkörben telik. - Azt akartam, hogy lásd, fontos nekem az ügy! Hogy lásd, próbálkozom, és sajnálom!
- Aha, és ez a megoldás - hirtelen lenyugodtam. Nem hittem neki, és az, hogy hazugságon csípem
előhozta a szarkazmusom. - Lesmárolsz, és úgy állsz a parkolóba, mint valami béna gimis szerelmes vígjáték főhőse, aki bálba viszi s csúnyácska főszereplőt. Hol rejtegetted eddig ezeket a szenzációs ötleteket? Ha jól emlékszem az első beszélgetésünk olyan volt, mint egy előre elkönyvelt kémia egyes felelet.
- Mert nem ismertelek. Miért bíztam volna meg benned?
- Mondd már el, mit tudsz most rólam, ami miatt ilyen kegyes vagy hozzám? Mert ez ugye az, amit most kapok, nem igaz? Először elhordasz mindennek, a legalattomosabb utolsó szarházinak, hogy aztán még nagyobb legyen a megbocsátásod ereje. Meg kell hagyni, nem rossz taktika! - balta arccal forgattam a hamutartót a dohányzóasztalon. Most az ő agya durrant el.
- Hogy mit tudok rólad? Hogy sírsz, ha meghallod a Himnuszt. Utálod, ha nem neked van igazad, de akkor is vitatkozol, nehogy azt lássák, hogy gyenge vagy. Undorító teaceremóniáid vannak, de ha igazán felhúznak inkább lehúzol egy felest, vagy egy kávét. Hogy inkább úgy teszel, hogy robot vagy, nehogy véletlenül valaki azt lássa, hogy neked is van szíved. Ismered a dalaimat, és talán a szerepeimet is, de a világért sem mutatnád ki, hogy rajongsz, mert az is gyengévé tenne, holott Jacksont fanatikus szeretettel isteníted. Játékos vagy, akárcsak én. A helyed keresed, és reméled, hogy hatost dobsz - csend lett. Hallottam, ahogy a buborékok sisteregnek a pohárban. Könnyek szöktek a szemembe, úgyhogy inkább elfordultam, és az egyik porcelánt kezdtem birizgálni a polcon.
- Részletes jellemrajz. Gratulálok - igyekeztem elnyomni, hogy a hangom remeg, amitől csak még ridegebb lett a mondat. Kényszerítettem magam, hogy ne forduljak meg, holott éreztem, hogy a hátamba fúrja a tekintetét.
- Oké.
Lelki szemeimmel láttam, hogy bólint, a hajába túr, és öles léptekkel elhagyja a lakást. Halkan kattant a zár utána. Percekig álltam, szorongatva a fehér zsiráfot, aminek az anyaga már rég megmelegedett az ujjaim között. Nem tudtam megfordulni. A dac helyét felváltotta valami más. Egy ismeretlen érzés, aminek nevet sem tudtam adni, annyira új volt.
Elvesztünk. Semmi közünk nem volt már a szerződéshez.
|
Minden a történetről
Illúzió - Fanfiction
Az "Illúzió" egy olajozott, jól működő szervezet. Célja a tökéletes illúziókeltés, legyen szó bármiről. Aki hozzájuk fordul, minőséget kap, az élete gyökeresen megváltozik. - persze, amíg megfizetik.
A cég mottója egyszerű, és határozott: Pénzért bármi megvásárolható.
Utazás, szerelem, gyáróriások. Nincs olyan kérés, amit az Illúzió ne tudna teljesíteni. Nem állhat az útjába sem törvény, sem ember, sem semmi. Teszi a dolgát, amiért fizettek neki.
***
Teo kedvenc könyve a Lepkegyűjtő. A kedvenc színe a kék, és igazán az esős időben érzi jól magát. A kedvenc musicalje a Rómeó és Júlia, a kedvenc színháza a városban a Centrál. Szereti a minőségi borokat, és a kutyákat, kedvenc divattervezője Yves Saint Laurent. Szeret főzni, és szerinte normális, ha valaki káromkodik közben.
Kedvenc énekese, és egyben színésze Bereczki Zoltán.
De ezt Istennek sem vallaná be, utálja elárulni, hogy ez az egyetlen gyenge pontja. Rajongani valakiért, feltétlen szeretettel adózni egy másik ember munkájának.
Teo az Illúzió egyik legjobb munkaereje, a Szerelem-részlegen. Feladata, hogy a megrendelő megkapja, amit akar, szigorú szabályok szerint. Ha kell, elbűvölő feleség, ha kell, féltékeny, öngyilkoshajlamú barátnő, de volt már fiatal anyuka is, vagy éppen családot robbantó, elérhetetlen szépség. Amit csak az ügyfél akar.
A recept egyszerű. Találkozik a megrendelővel, átbeszélik a forgatókönyvet, fizet, és a lány máris átváltozik azzá a nővé, akiért pénzt adtak.
Szereti, amit csinál, és jó benne. Ez egyfajta önmegvalósítás. Az lehet, aki csak lenni akar.
Nincsenek szabályok. Csak egy: Soha ne szeress bele az ügyfélbe!
Egy nap új megbízás érkezik, épp amikor lépne a ranglétrán. Azonban vár rá még egy megbízás, ami a legkönnyebb lehetne.
Nem az. A szabályok elmosódnak, a határokat átlépik.
|
Szereplők
A történet szereplői.
Egry Teodóra
Bereczki Zoltán
|
Impresszum
Az oldal adatai.
Az Oldal
A történet az első papírra vetett Bereczki Zoltán Fanfiction, ami annyit tesz, hogy egy, a valósággal párhuzamos idősíkon játszódó kitalált sztorit tartalmaz, melynek név szerint említett férfi főszereplője a híres magyar színész-énekes.
A cselekmények, a szereplők érzései mind a fikció síkján léteznek, a valósághoz, és a valós szereplőkhöz nincs közük.
A szereplők, a helyszínek valós elemek, helyenként más elnevezéssel szerepelnek a történetben.
A blog, a történet szerzői jogvédelem alatt áll!
Az Író
2007 óta blogolok, nagyjából erre az évre tehető az első történet is, amit írtam. Igaz, akkor még füzetbe körmöltem, és a barátaimnak szólt, de a bíztatásukra elkezdtem feltenni az internetre is az irományaimat. Amit itt olvashatsz, hónapokig tartó vívódás önmagammal. Megtegyem-ne tegyen? Megtettem. :-)
Picit rólam:
#krimi és thriller rajongó vagyok
#szeretem a föld színeit
#Jamie Oliver a hősöm
#kedvenc mesefilmem a Labirintus (1986)
#órákat gyűjtök
#kedvenc könyvem: Dino Buzzati: Egy szerelem története
#kedvenc színészem: Adrien Brody, Jávor Pál
#...ha bármi más kérdésed van, keress fel! :-)
A közösségi oldalakon bárki megtalál, de ha emailt szeretnél küldeni, ide várom: ameliaspencer24@gmail.com
✖FACEBOOK PROFIL
✖FACEBOOK OLDAL
✖TWITTER
✖HIPSTERS - NOVELLÁK
✖AZ IGAZI SHERLOCK |BEFEJEZETT|
✖JÖVŐ A MÚLTBAN
✖CLOSENOVELS - MAGAZINBLOG
|
Háttér
A történet keletkezéséről.
...2005 tavaszán egy általános iskolai csoport megállapodott, hogy a Roméo et Juliette egy dalára táncol az éves bálon, ahol az iskola majd minden osztálya fellép a gyerekek, és a szülők szórakoztatására. Sikert arattak, az osztályban kialakultak a Montague és Capulet klikkek, összetartotta őket a közös bolondozás, a "mini-Verona".
Teltek az évek, és egy fiktív karakter, Rómeó kishúga belezúgott a musicalbe. Ez voltam én. Imádtam a drámát is, a szereplőket, a színpadot, mindent. Mercutio és Tybalt volt a kedvencem, ami nem nagy meglepetés, tekintve hogy vagy a gonosz karakterek, vagy az előbb-utóbb elhalálozó emberek lesznek a kegyeltjeim.
A francia után tudnom kellett, hogy mit művelt a magyar társulat az én dédelgetett darabommal. Meghallgattam, megnéztem, lenyűgöztek.
...2010 tavaszán a gimnáziumi legjobb barátnőmmel felutaztunk családostól Budapestre, az Operett Színházba, hogy végre valóra váljon az álmom, és élőbe láthassam az egyik kedvenc musicalem. Tinédzserek voltunk, ébredező kíváncsisággal a másik nem iránt, túl az első nagy szerelmeken, vártuk, hogy kit nézhetünk ki magunknak a színházban. Jómamgam az egyik hangtechnikust, és Mercutio-t. Zolit előtte is ismertem, tudtam, kicsoda, mit csinál, elismeréssel adóztam a munkájának, de amit akkor este láttam, az levett a lábamról. Az erő, a hév, amit Mercutioba tett, elsöpört. Soha többet nem lehetett kicsavarni a távcsövet a kezemből, csak őt figyeltem. Bukfencezett a gyomrom, ha a színpadra jött, csalódtam, ha kifutott.
...2015 nyarán naplementében vonatoztam vissza Pestre, amikor a zenelejátszó lemezei között megakadt az ujjam az "Álomkép" 2010-es felvételén. Többször hallgattam meg egymás után, a szöveget évek óta kívülről fújom, de nem ártott az ismétlés. Újra beütöttem a keresőbe a Bereczki Zoltán nevet, csak hogy tudjam, miről maradhattam le, ami fontos. Időközben persze követtem a munkásságát, figyeltem, hol tart, de újra elragadott a hév, hogy mindenről tudnom kell, újra kell látnom élőben.
Így jött "A Lepkegyüjtő". Azonnal beszereztem a könyvet, végre egy olyan szerepben találtam, ami az én világomhoz közel áll. Jegyet váltottunk rá, és szeptemberben a legjobb barátnőmmel ott ültem az előadáson. Féltem, nem tudtam, mit várjak. Féltem, hogy megannyi musical után prózai szerepben látom. Féltem, hogy a vidám, hahotázó szerepek után most egy szorongó gyilkost fogok látni. Féltem, hogy nem fog tetszeni. Féltem, hogy nem fogom érteni.
A darab végén Tőle féltem. Attól, ahogy megannyiszor elhangzott a mondat: "A lepkegyűjtő titkos videóblogja.". Attól ijedtem meg, ha lefekszem, hetekig ezzel a pszichopata mondattal lesznek rémálmaim. Mi sem biznyítja jobban, hogy Bereczki Zoltán totális győzelmet aratott felettem.
Minden illúzióját megélem...
Ideje, hogy én teremtsek Neki egyet.
|
Szia :)
Ismét megleptél :) Azt sejtettem, hogy a csók után sem cseréled le az élethű szereplőidet, és a reális helyzeteket rózsaszín vattacukrot legelésző, szivárványos szőrű unikornisokra, de arra nem számítottam, hogy ezen is ennyire összevesznek. Na, jó, egy kicsit. :D Mindenesetre alig várom a következő részt, kíváncsi vagyok, hogy mit kezdenek ezzel az új helyzettel. :)
xx Renee
Szia,
boldog a szívem, hogy nem okozta csalódást! :-)
Nem is összeveszés, inkább hideg zuhany volt mindenkinek, azt hiszem. Teo nincs hozzászokva, hogy irányítják, és döntéseket hoznak helyette egy ügy kapcsán, Zoli pedig nehezen viseli, ha nem ismerik be, hogy neki van igaza. A következő fejezet fenn van, remélem a folytatás is tetszik! ;-)
XxX
Megjegyzés küldése