|
KÖSZÖNTŐ
Egy újabb történetet találsz a blogon, ami az én egyik újabb agymenésem. Egy dolog mégis más: ilyen nincs még egy. A történet egy méltán népszerű figurával foglalkozik; Bereczki Zoltánnal. Hadd szögezzem le, hogy semmilyen kapcsolatban nem állok vele (sajnos), így minden, amit itt találsz csak az én kitalációm, Ő semmilyen formában nem működik közre. Ez a blog, a történet arra hivatott, hogy elmeséljem nektek, mennyire, és miért szeretem Őt. Jó szórakozást, tarts velem!
WATTPAD
ARCHÍV
KREDIT
© 2015 - Written by Elly Evans. Skins by Adila and basecode Mayra.
|
Köszönet az eddigiekért!
Hey, sweeties!
Nem tudom, hogy Ti mennyit éreztek belőle, de szeretném leszögezni, hogy talán még soha nem voltam annyira hálás az olvasóimnak, mint az Illúzió indulása óta egyfolytában.
A 15. fejezet, ha a sajátom nem számolom, összesen 6 megjegyzést kapott, amik között voltak régi motorosok, de újonnan érkező kommentelők is. Ez vegyes érzelmeket váltott ki belőlem.
Mindig örülök, ha valaki olyan ír, aki nemrég tévedt az oldalra, hiszen ez azt jelenti, hogy tetszik neki. Veszi a fáradságot, hogy írjon nekem, és elolvassa a történetem. Ennél többet nem is kérhetek Tőle.
Aminek ennél is jobban örülök, ha visszatérő vendéggel találkozom, aki esetleg már korábbi blogjaimat is követte. Ezek az emberek pontosan tudják, mekkora mérföldkő volt nekem akár az Un jour, vagy éppen az Igazi Sherlock, hogy a Friendshipről ne is beszéljek (hiszen azt sajnos nem fejeztem be). Egyiket sem tudnám kiemelni, hiszen minden blog más miatt volt akkor nagy kedvencem. Az Un Jour különleges, hiszen az első blogom, az első történetem, az első befejezett történetem. Két nagy kedvencet gyúrtam össze benne, amit talán sokan szürreálisnak látnak, de én imádtam írni. Már kisiskolásként is. A Friendship egy utazás volt, ahol belekóstolhattam, hogy milyen egy úgynevezett sablon történet. Romantikus volt, teli klisékkel, és One Directionnel. Igaz, sokkal több csavar volt még hátra, de egy idő után úgy éreztem, kiégtem a szerepben. Nem tudtunk egymásnak újat mutatni, bármennyire is imádtam a szereplőimet, vagy a fiúkat. Az Igazi Sherlock volt talán mind közül a legnagyobb kaland. Tele volt az életemmel, az életem meg tele volt a történet vázlatával, aminek a kitöltése rengeteg kutatómunkával járt. Hihetetlenül élveztem, hogy néhol megtörtént bűnügyeket, vagy éppen valóságos jeleneteket dolgozhattam fel.
Így érkezünk az Illúzióhoz. Nem tudom már többféleképpen leírni, mit jelent nekem Bereczki. Hogy mindent, az túlzás. Hogy csak egy kedvenc, az semmitmondó. Sokszor húzott ki a szarból, és még ha soha nem is szerez tudomást rólam, vagy a blogról, Nektek megsúgom, hogy az utóbbi 10 évben sok mindent Neki köszönök. Ha tudná, mennyi átbőgőtt éjszakán segített át... Ha sejtené, mennyiszer játszottam a gondolattal, hogy megköszönjem Neki. Talán azért nem fogom soha, mert túlságosan személyes a rajongásom. Csak az enyém. Úgy védem az iránta érzett szeretetem, mint egy anyafarkas a kölykeit. Talán Tőle is féltem.
Mindenesetre itt a blog, ami bizonyítéka mindennek. A szeretetemnek, a hálámnak, a csodálatomnak. Az illúzióimnak.
Köszönöm, hogy vagytok nekem!
A fentebb említett fejezethez mindenkinek visszaírtam, akinek nem sikerült, hogy megtalálják a válaszok gazdáikat, bemásolom ide is.
XxX Elly
Nemsokára találkozunk!
Kedves mindenki!
nagyon szépen köszönöm a megjegyzésetek, és sajnálom, hogy most, de igyekszem mindenkinek válaszolni! :-)
Drága Dora G, köszönöm a válaszod, emlékszem én is a Sherlockos megjegyzésekre, hiszen mindig nagyon örülök, ha valaki figyelemre méltat! Előd nekem is nagy kedvencem, a magánéleti morzsákhoz meg így utólag már csak annyit tudok hozzáfűzni; hogy szar ügy. Én majd belegebedtem, de az élet már csak ilyen. Pofán vág.
Kedves Réka,borzasztó megtisztelő, hogy egy lehetek a blogok között, akiket figyelemmel követsz. Zolit mindenképp meg akartam örökíteni ilyen formában, sok éve kísérem figyelemmel, és szeretem feltétlenül a munkáját. Úgy éreztem, megérdemli, hogy a sok 1D, meg fiúbandás fanfiction között, - akiknek felét már nem is ismerem -, Neki is legyen egy története. Annyi mindent kaptam már Tőle, hogy ideje, hogy Ő kapjon valamit tőlem!
Kedves Kovács Éva,nagy örömmel olvastam a soraid, pontosan ez a vágyam, hogy mindenki így reagáljon. Vagy legalábbis az emberek, akik ide tévednek. Szeretném egy párhuzamos világba kalauzolni őket, amiben elkóborolnak. Örülök, hogy sikerült! :-) A Sherlockos blogom már befejeződött; ezen a linken találod: http://realsherlock.blogspot.hu
Kedves Névtelen,örülök, hogy köszönthetlek a blogon, remélem, hogy a továbbiakban sem okozom csalódást, és örömmel térsz majd vissza! :-) Feltöltések... Bevallom, az utóbbi időben rendszertelenül érkeznek a fejezetek, amit nagyon nem szeretek, de sajnos egyelőre ez még kicsit így marad, legalább is, amíg utol nem érem magam.
Drága Peetagey Smile,nagyon szépen köszönöm a díjat, és remélem nem haragszol, hogy ilyen későn hálálkodom, de néha a napok kaotikusak. Nemsokára az oldalra is kiteszem, de szeretném jól csinálni, úgyhogy először A-Z-ig végigböngészem a blogod! :-)
|
Köszönet az eddigiekért!
Hey, sweeties!
Nem tudom, hogy Ti mennyit éreztek belőle, de szeretném leszögezni, hogy talán még soha nem voltam annyira hálás az olvasóimnak, mint az Illúzió indulása óta egyfolytában.
A 15. fejezet, ha a sajátom nem számolom, összesen 6 megjegyzést kapott, amik között voltak régi motorosok, de újonnan érkező kommentelők is. Ez vegyes érzelmeket váltott ki belőlem.
Mindig örülök, ha valaki olyan ír, aki nemrég tévedt az oldalra, hiszen ez azt jelenti, hogy tetszik neki. Veszi a fáradságot, hogy írjon nekem, és elolvassa a történetem. Ennél többet nem is kérhetek Tőle.
Aminek ennél is jobban örülök, ha visszatérő vendéggel találkozom, aki esetleg már korábbi blogjaimat is követte. Ezek az emberek pontosan tudják, mekkora mérföldkő volt nekem akár az Un jour, vagy éppen az Igazi Sherlock, hogy a Friendshipről ne is beszéljek (hiszen azt sajnos nem fejeztem be). Egyiket sem tudnám kiemelni, hiszen minden blog más miatt volt akkor nagy kedvencem. Az Un Jour különleges, hiszen az első blogom, az első történetem, az első befejezett történetem. Két nagy kedvencet gyúrtam össze benne, amit talán sokan szürreálisnak látnak, de én imádtam írni. Már kisiskolásként is. A Friendship egy utazás volt, ahol belekóstolhattam, hogy milyen egy úgynevezett sablon történet. Romantikus volt, teli klisékkel, és One Directionnel. Igaz, sokkal több csavar volt még hátra, de egy idő után úgy éreztem, kiégtem a szerepben. Nem tudtunk egymásnak újat mutatni, bármennyire is imádtam a szereplőimet, vagy a fiúkat. Az Igazi Sherlock volt talán mind közül a legnagyobb kaland. Tele volt az életemmel, az életem meg tele volt a történet vázlatával, aminek a kitöltése rengeteg kutatómunkával járt. Hihetetlenül élveztem, hogy néhol megtörtént bűnügyeket, vagy éppen valóságos jeleneteket dolgozhattam fel.
Így érkezünk az Illúzióhoz. Nem tudom már többféleképpen leírni, mit jelent nekem Bereczki. Hogy mindent, az túlzás. Hogy csak egy kedvenc, az semmitmondó. Sokszor húzott ki a szarból, és még ha soha nem is szerez tudomást rólam, vagy a blogról, Nektek megsúgom, hogy az utóbbi 10 évben sok mindent Neki köszönök. Ha tudná, mennyi átbőgőtt éjszakán segített át... Ha sejtené, mennyiszer játszottam a gondolattal, hogy megköszönjem Neki. Talán azért nem fogom soha, mert túlságosan személyes a rajongásom. Csak az enyém. Úgy védem az iránta érzett szeretetem, mint egy anyafarkas a kölykeit. Talán Tőle is féltem.
Mindenesetre itt a blog, ami bizonyítéka mindennek. A szeretetemnek, a hálámnak, a csodálatomnak. Az illúzióimnak.
Köszönöm, hogy vagytok nekem!
A fentebb említett fejezethez mindenkinek visszaírtam, akinek nem sikerült, hogy megtalálják a válaszok gazdáikat, bemásolom ide is.
XxX Elly
Nemsokára találkozunk!
Kedves mindenki!
nagyon szépen köszönöm a megjegyzésetek, és sajnálom, hogy most, de igyekszem mindenkinek válaszolni! :-)
Drága Dora G, köszönöm a válaszod, emlékszem én is a Sherlockos megjegyzésekre, hiszen mindig nagyon örülök, ha valaki figyelemre méltat! Előd nekem is nagy kedvencem, a magánéleti morzsákhoz meg így utólag már csak annyit tudok hozzáfűzni; hogy szar ügy. Én majd belegebedtem, de az élet már csak ilyen. Pofán vág.
Kedves Réka,borzasztó megtisztelő, hogy egy lehetek a blogok között, akiket figyelemmel követsz. Zolit mindenképp meg akartam örökíteni ilyen formában, sok éve kísérem figyelemmel, és szeretem feltétlenül a munkáját. Úgy éreztem, megérdemli, hogy a sok 1D, meg fiúbandás fanfiction között, - akiknek felét már nem is ismerem -, Neki is legyen egy története. Annyi mindent kaptam már Tőle, hogy ideje, hogy Ő kapjon valamit tőlem!
Kedves Kovács Éva,nagy örömmel olvastam a soraid, pontosan ez a vágyam, hogy mindenki így reagáljon. Vagy legalábbis az emberek, akik ide tévednek. Szeretném egy párhuzamos világba kalauzolni őket, amiben elkóborolnak. Örülök, hogy sikerült! :-) A Sherlockos blogom már befejeződött; ezen a linken találod: http://realsherlock.blogspot.hu
Kedves Névtelen,örülök, hogy köszönthetlek a blogon, remélem, hogy a továbbiakban sem okozom csalódást, és örömmel térsz majd vissza! :-) Feltöltések... Bevallom, az utóbbi időben rendszertelenül érkeznek a fejezetek, amit nagyon nem szeretek, de sajnos egyelőre ez még kicsit így marad, legalább is, amíg utol nem érem magam.
Drága Peetagey Smile,nagyon szépen köszönöm a díjat, és remélem nem haragszol, hogy ilyen későn hálálkodom, de néha a napok kaotikusak. Nemsokára az oldalra is kiteszem, de szeretném jól csinálni, úgyhogy először A-Z-ig végigböngészem a blogod! :-)
|
Minden a történetről
Illúzió - Fanfiction
Az "Illúzió" egy olajozott, jól működő szervezet. Célja a tökéletes illúziókeltés, legyen szó bármiről. Aki hozzájuk fordul, minőséget kap, az élete gyökeresen megváltozik. - persze, amíg megfizetik.
A cég mottója egyszerű, és határozott: Pénzért bármi megvásárolható.
Utazás, szerelem, gyáróriások. Nincs olyan kérés, amit az Illúzió ne tudna teljesíteni. Nem állhat az útjába sem törvény, sem ember, sem semmi. Teszi a dolgát, amiért fizettek neki.
***
Teo kedvenc könyve a Lepkegyűjtő. A kedvenc színe a kék, és igazán az esős időben érzi jól magát. A kedvenc musicalje a Rómeó és Júlia, a kedvenc színháza a városban a Centrál. Szereti a minőségi borokat, és a kutyákat, kedvenc divattervezője Yves Saint Laurent. Szeret főzni, és szerinte normális, ha valaki káromkodik közben.
Kedvenc énekese, és egyben színésze Bereczki Zoltán.
De ezt Istennek sem vallaná be, utálja elárulni, hogy ez az egyetlen gyenge pontja. Rajongani valakiért, feltétlen szeretettel adózni egy másik ember munkájának.
Teo az Illúzió egyik legjobb munkaereje, a Szerelem-részlegen. Feladata, hogy a megrendelő megkapja, amit akar, szigorú szabályok szerint. Ha kell, elbűvölő feleség, ha kell, féltékeny, öngyilkoshajlamú barátnő, de volt már fiatal anyuka is, vagy éppen családot robbantó, elérhetetlen szépség. Amit csak az ügyfél akar.
A recept egyszerű. Találkozik a megrendelővel, átbeszélik a forgatókönyvet, fizet, és a lány máris átváltozik azzá a nővé, akiért pénzt adtak.
Szereti, amit csinál, és jó benne. Ez egyfajta önmegvalósítás. Az lehet, aki csak lenni akar.
Nincsenek szabályok. Csak egy: Soha ne szeress bele az ügyfélbe!
Egy nap új megbízás érkezik, épp amikor lépne a ranglétrán. Azonban vár rá még egy megbízás, ami a legkönnyebb lehetne.
Nem az. A szabályok elmosódnak, a határokat átlépik.
|
Szereplők
A történet szereplői.
Egry Teodóra
Bereczki Zoltán
|
Impresszum
Az oldal adatai.
Az Oldal
A történet az első papírra vetett Bereczki Zoltán Fanfiction, ami annyit tesz, hogy egy, a valósággal párhuzamos idősíkon játszódó kitalált sztorit tartalmaz, melynek név szerint említett férfi főszereplője a híres magyar színész-énekes.
A cselekmények, a szereplők érzései mind a fikció síkján léteznek, a valósághoz, és a valós szereplőkhöz nincs közük.
A szereplők, a helyszínek valós elemek, helyenként más elnevezéssel szerepelnek a történetben.
A blog, a történet szerzői jogvédelem alatt áll!
Az Író
2007 óta blogolok, nagyjából erre az évre tehető az első történet is, amit írtam. Igaz, akkor még füzetbe körmöltem, és a barátaimnak szólt, de a bíztatásukra elkezdtem feltenni az internetre is az irományaimat. Amit itt olvashatsz, hónapokig tartó vívódás önmagammal. Megtegyem-ne tegyen? Megtettem. :-)
Picit rólam:
#krimi és thriller rajongó vagyok
#szeretem a föld színeit
#Jamie Oliver a hősöm
#kedvenc mesefilmem a Labirintus (1986)
#órákat gyűjtök
#kedvenc könyvem: Dino Buzzati: Egy szerelem története
#kedvenc színészem: Adrien Brody, Jávor Pál
#...ha bármi más kérdésed van, keress fel! :-)
A közösségi oldalakon bárki megtalál, de ha emailt szeretnél küldeni, ide várom: ameliaspencer24@gmail.com
✖FACEBOOK PROFIL
✖FACEBOOK OLDAL
✖TWITTER
✖HIPSTERS - NOVELLÁK
✖AZ IGAZI SHERLOCK |BEFEJEZETT|
✖JÖVŐ A MÚLTBAN
✖CLOSENOVELS - MAGAZINBLOG
|
Háttér
A történet keletkezéséről.
...2005 tavaszán egy általános iskolai csoport megállapodott, hogy a Roméo et Juliette egy dalára táncol az éves bálon, ahol az iskola majd minden osztálya fellép a gyerekek, és a szülők szórakoztatására. Sikert arattak, az osztályban kialakultak a Montague és Capulet klikkek, összetartotta őket a közös bolondozás, a "mini-Verona".
Teltek az évek, és egy fiktív karakter, Rómeó kishúga belezúgott a musicalbe. Ez voltam én. Imádtam a drámát is, a szereplőket, a színpadot, mindent. Mercutio és Tybalt volt a kedvencem, ami nem nagy meglepetés, tekintve hogy vagy a gonosz karakterek, vagy az előbb-utóbb elhalálozó emberek lesznek a kegyeltjeim.
A francia után tudnom kellett, hogy mit művelt a magyar társulat az én dédelgetett darabommal. Meghallgattam, megnéztem, lenyűgöztek.
...2010 tavaszán a gimnáziumi legjobb barátnőmmel felutaztunk családostól Budapestre, az Operett Színházba, hogy végre valóra váljon az álmom, és élőbe láthassam az egyik kedvenc musicalem. Tinédzserek voltunk, ébredező kíváncsisággal a másik nem iránt, túl az első nagy szerelmeken, vártuk, hogy kit nézhetünk ki magunknak a színházban. Jómamgam az egyik hangtechnikust, és Mercutio-t. Zolit előtte is ismertem, tudtam, kicsoda, mit csinál, elismeréssel adóztam a munkájának, de amit akkor este láttam, az levett a lábamról. Az erő, a hév, amit Mercutioba tett, elsöpört. Soha többet nem lehetett kicsavarni a távcsövet a kezemből, csak őt figyeltem. Bukfencezett a gyomrom, ha a színpadra jött, csalódtam, ha kifutott.
...2015 nyarán naplementében vonatoztam vissza Pestre, amikor a zenelejátszó lemezei között megakadt az ujjam az "Álomkép" 2010-es felvételén. Többször hallgattam meg egymás után, a szöveget évek óta kívülről fújom, de nem ártott az ismétlés. Újra beütöttem a keresőbe a Bereczki Zoltán nevet, csak hogy tudjam, miről maradhattam le, ami fontos. Időközben persze követtem a munkásságát, figyeltem, hol tart, de újra elragadott a hév, hogy mindenről tudnom kell, újra kell látnom élőben.
Így jött "A Lepkegyüjtő". Azonnal beszereztem a könyvet, végre egy olyan szerepben találtam, ami az én világomhoz közel áll. Jegyet váltottunk rá, és szeptemberben a legjobb barátnőmmel ott ültem az előadáson. Féltem, nem tudtam, mit várjak. Féltem, hogy megannyi musical után prózai szerepben látom. Féltem, hogy a vidám, hahotázó szerepek után most egy szorongó gyilkost fogok látni. Féltem, hogy nem fog tetszeni. Féltem, hogy nem fogom érteni.
A darab végén Tőle féltem. Attól, ahogy megannyiszor elhangzott a mondat: "A lepkegyűjtő titkos videóblogja.". Attól ijedtem meg, ha lefekszem, hetekig ezzel a pszichopata mondattal lesznek rémálmaim. Mi sem biznyítja jobban, hogy Bereczki Zoltán totális győzelmet aratott felettem.
Minden illúzióját megélem...
Ideje, hogy én teremtsek Neki egyet.
|
Megjegyzés küldése