|
KÖSZÖNTŐ
Egy újabb történetet találsz a blogon, ami az én egyik újabb agymenésem. Egy dolog mégis más: ilyen nincs még egy. A történet egy méltán népszerű figurával foglalkozik; Bereczki Zoltánnal. Hadd szögezzem le, hogy semmilyen kapcsolatban nem állok vele (sajnos), így minden, amit itt találsz csak az én kitalációm, Ő semmilyen formában nem működik közre. Ez a blog, a történet arra hivatott, hogy elmeséljem nektek, mennyire, és miért szeretem Őt. Jó szórakozást, tarts velem!
WATTPAD
ARCHÍV
KREDIT
© 2015 - Written by Elly Evans. Skins by Adila and basecode Mayra.
|
Epilógus - Álomkép
Hey, sweeties!
El sem hiszem, hogy itt tartunk. Egész nap le sem lehetett vakarni az arcomról a mosolyt. Igaz, üröm az örömben. Szerettem ezt a történetet. Többé-kevésbé én voltam ez a történet. Egy idő után elkerülhetetlen lett. Amitől csak még jobban várom a végét.
Nem véletlenül nem írok szerelmes történeteket.
A következőre ígérem nem kell sokat várni, és azt is készpénznek vehetitek, hogy visszatérünk a thriller és a krimi világába. Az az én terepem, és nagyon szeretem.
Az Illúzió egy érdekes utazás volt, de részemről túl sok dolgot mozgatott meg bennem, amik okkal voltak mélyen elásva.
Köszönöm, hogy kitartottatok Zoli és mellettem, jöjjön hát a záróakkord; az epilógus!
Jó szórakozást!
XxX
***
Tavasz
Boldog madárcsicsergés tölti be a májusi levegőt. A virágillat boldogsággal keveredik.
A fák a zöld ezer színében pompáznak. Ez a május a főváros májusa. Azoké az embereké, akik reggel felkelnek, munkába indulnak, és irigykednek azokra, akik a Margit-szigeten sétálnak, és napfürdőznek. Kacsákat etetnek, sétálnak a romok között. Kutyát futtatnak, vagy éppen ők maguk futnak. Ez Budapest tavasza.
Az ő tavaszuk másmilyen. Mezítláb lépkednek a homokban, távol a világ zajától, távol a tavasz üdvözlésétől. Elmerülnek egymásban, és a gondolataikban. Háttérzene gyanánt a tenger andalító moraja szól. Egymásba karolva sétálnak, ki ki a maga világába réved. Igaz, ezek a világok összefonódtak. Akkor értek egymásba, mikor mégis övé lett az Illúzió, és vállalták a médiabotrányt. Mikor először vallották meg a világnak, hogy az igazi, az éteri szerelem létezik, és ők birtokában vannak.
Mindenki irigyelte a boldogságot, ami a nőé volt, aki mások átverésével kereste a kenyerét, mégis olyan jámbornak bizonyult a való világban, hogy egy erős férfi kellett mellé, aki megmutatja neki, hogy színház az élet. Boldogság, ami a férfié, aki mert hinni valakiben, aki előbb szerette, minthogy ismerte volna. Megmászta a saját maga állította falakat, és ott találta meg a békét, ahol nem számított rá.
Nyár
Budapest nyara. A gatyarohasztó kánikula, ami mindenki létét megkeseríti még akkor is, ha falat ruhában indul útnak reggel hétkor. Nemcsak a Nap sugarai melegítik, de az aszfalt, az ódon bérházak is kíméletlenül sütik az embert. Vizet osztanak, előkerülnek a locsolók, a cukrászdák teraszai megtelnek fagylaltozókkal.
Nekik az első nyár Gödöllő nyara volt. Amikor alig két tucat ember ült a kastélykertben, és várta, hogy mindketten rábólintsanak az esküre, elcsattanjon a pecsételő csók, és végre bemenekülhessenek a hűs kastélyba, ahol csodásan feldíszített teremben megünnepelhetik a szerelem beteljesülését. Pezsgők durrannak, evőeszközök csilingelnek, vidám kacaj tölti be a termet, ahol egykor Sissy is oly sok időt töltött.
Élőzenével ünneplik a győzelmet, keringővel köszöntik valami újnak a kezdetét.
Ugyanide hozzák a gyerekeket később, akik a kastélykertben fogócskáznak, később ide hozzák az ő gyerekeiket; nagyszülőstől.
Egy kastély, ami egy tragikus sorsú királyné egyik legkedvesebb pihenőhelye volt, most már egy boldog család visszatérő emléke.
Ősz
A sárga, a barna, de még egy kicsit a zöld évszaka is. A színskála végtelen, mintha csak csendesen csorogna ő is a vén Dunával a Fekete-tengerbe. Ezek a főváros színei. Mikor a tarka fák a legélesebb kontrasztba állnak a régi háztömbök elszíneződött falaival. Mégis ettől a kettősségtől lesz igazán csodálatos az évszak. A levelek lehullanak, meghalnak, a házak viszont maradnak, és kitelelnek, hogy aztán köszönthessék a rügyeket a tavasz első napsugaraival. Türelmesen várnak, hogy újra életbe boruljon a város.
Az ősz volt a kedvenc évszaka. Nemcsak azért, mert a gyerekek iskolába mentek, és végre több ideje jutott a férfira, akit annyira szeret, hanem mert egyszerre élhette meg az élet végleteit. A születése egy kíméletlen évszaknak, mely a kopár utcákat és a hideget hozza, és a halála a legcsodálatosabb színkavalkádnak. Szerette az őszt. Az összes levél rá emlékeztette. A sárgák a hajára. A hajra, amin minden este végigszánt lefekvés előtt. A zöld a szemére. Bár csak apró foltokban talált zöldet a szemében, mégis, mikor felfedezte ezeket az apróságokat, az volt a legcsodálatosabb felfedezés, ami mellett Colombus is elbújhat. A barna hangjára. Arra a simulékony gyönyörre, ami minden alkalommal körülölelte, akárhányszor a nevén szólította, vagy a szomszéd szobában elkáromkodta magát. Arra az ezernyi árnyalatra, ami akkor csendült fel, mikor a nappaliban írta a gyerekekkel a házit, vagy később, mikor áldását adta a frigyekre.
Tél
Az elmúlás. A hideg sivárság, ami elől mindenki menekül.
Sötétség, mesterséges fények, mosolytalan arcok, fagyott emlékei az ősznek.
Mindenki rohan, hogy a biztonságot jelentő meleg végre magához szólítsa.
Már Máté Péter is megénekelte, hogy egyszer minden véget ér. Nemcsak ő, dalok milliói trilláznak az elmúlásról, a veszteségről. A fényről, ami elhal. A színekről, amik megfakulnak.
A boldogság csillogását sosem veszi el a tél.
Ugyanabban a nappaliban ültek, ahol alig néhány éve még kisemberek kezdtek totyogni, aztán megtanultak társasozni, fellázadtak ellenük, hogy újra rájuk találjanak. Bemutatták szívük választottját, később elhozták szerelmük gyümölcsét, akik ugyanazon a padlón gügyöktek, mint egykor a szüleik.
Most az a padló üres, csupán a régi szőnyeg kopott színei, és a halvány foltok emlékeznek. Ők ketten a karosszékükben üldögélnek, és ugyanúgy hallgatnak, mint amikor egymást találták meg. De ez másféle csend. Ez búcsúzás. Egymástól, és az élettől. Ez a csend kettejük requiemje.
Aztán a függöny legördül.
*
- Zoli, még mindig tapsolnak - Ádám, a mindenes dugta be a fejét az ajtón. Ő, miután leballagott a színpad mellett, egyenesen az öltözőjébe ment. Hatszor tapsolták vissza, de egy hetedikhez már nem volt kedve.
- Nem szeretnék, ne haragudj - Ádám bólintott, és becsukta az ajtót.
Miután megbizonyosodott róla, hogy senki nincs a közelben, elővette a képet az asztal fiókjából. A szélei szamárfülesek, teli volt ujjlenyomatokkal, itt-ott vizes cseppekben mosódott el a tinta. Ő volt rajta. Az első kép, amit róla készített. Amikor háttal áll, figyeli a vizet, és a hajába kap a szél. Abba a csodás hajzuhatagba, ami csak rövid időre volt az övé.
De nem ma.
Zoli legújabb darabja, amiben a főszerepet játszotta, ma debütált. A közönség azonnal beleszeretett a romantikus történetbe, ami egy kiégett világsztár és egy párizsi virágárus szerelmi történetét meséli el. Ma nemcsak főszereplő volt, hanem szerző is, bár ebből a közönség mit sem sejtett.
Ez az ő történetük volt.
Egy mese, ami neki állít emléket. Az ő illúziója.
Teodóra, Amália... A név nem számít.
A szerelme.
|
Epilógus - Álomkép
Hey, sweeties!
El sem hiszem, hogy itt tartunk. Egész nap le sem lehetett vakarni az arcomról a mosolyt. Igaz, üröm az örömben. Szerettem ezt a történetet. Többé-kevésbé én voltam ez a történet. Egy idő után elkerülhetetlen lett. Amitől csak még jobban várom a végét.
Nem véletlenül nem írok szerelmes történeteket.
A következőre ígérem nem kell sokat várni, és azt is készpénznek vehetitek, hogy visszatérünk a thriller és a krimi világába. Az az én terepem, és nagyon szeretem.
Az Illúzió egy érdekes utazás volt, de részemről túl sok dolgot mozgatott meg bennem, amik okkal voltak mélyen elásva.
Köszönöm, hogy kitartottatok Zoli és mellettem, jöjjön hát a záróakkord; az epilógus!
Jó szórakozást!
XxX
***
Tavasz
Boldog madárcsicsergés tölti be a májusi levegőt. A virágillat boldogsággal keveredik.
A fák a zöld ezer színében pompáznak. Ez a május a főváros májusa. Azoké az embereké, akik reggel felkelnek, munkába indulnak, és irigykednek azokra, akik a Margit-szigeten sétálnak, és napfürdőznek. Kacsákat etetnek, sétálnak a romok között. Kutyát futtatnak, vagy éppen ők maguk futnak. Ez Budapest tavasza.
Az ő tavaszuk másmilyen. Mezítláb lépkednek a homokban, távol a világ zajától, távol a tavasz üdvözlésétől. Elmerülnek egymásban, és a gondolataikban. Háttérzene gyanánt a tenger andalító moraja szól. Egymásba karolva sétálnak, ki ki a maga világába réved. Igaz, ezek a világok összefonódtak. Akkor értek egymásba, mikor mégis övé lett az Illúzió, és vállalták a médiabotrányt. Mikor először vallották meg a világnak, hogy az igazi, az éteri szerelem létezik, és ők birtokában vannak.
Mindenki irigyelte a boldogságot, ami a nőé volt, aki mások átverésével kereste a kenyerét, mégis olyan jámbornak bizonyult a való világban, hogy egy erős férfi kellett mellé, aki megmutatja neki, hogy színház az élet. Boldogság, ami a férfié, aki mert hinni valakiben, aki előbb szerette, minthogy ismerte volna. Megmászta a saját maga állította falakat, és ott találta meg a békét, ahol nem számított rá.
Nyár
Budapest nyara. A gatyarohasztó kánikula, ami mindenki létét megkeseríti még akkor is, ha falat ruhában indul útnak reggel hétkor. Nemcsak a Nap sugarai melegítik, de az aszfalt, az ódon bérházak is kíméletlenül sütik az embert. Vizet osztanak, előkerülnek a locsolók, a cukrászdák teraszai megtelnek fagylaltozókkal.
Nekik az első nyár Gödöllő nyara volt. Amikor alig két tucat ember ült a kastélykertben, és várta, hogy mindketten rábólintsanak az esküre, elcsattanjon a pecsételő csók, és végre bemenekülhessenek a hűs kastélyba, ahol csodásan feldíszített teremben megünnepelhetik a szerelem beteljesülését. Pezsgők durrannak, evőeszközök csilingelnek, vidám kacaj tölti be a termet, ahol egykor Sissy is oly sok időt töltött.
Élőzenével ünneplik a győzelmet, keringővel köszöntik valami újnak a kezdetét.
Ugyanide hozzák a gyerekeket később, akik a kastélykertben fogócskáznak, később ide hozzák az ő gyerekeiket; nagyszülőstől.
Egy kastély, ami egy tragikus sorsú királyné egyik legkedvesebb pihenőhelye volt, most már egy boldog család visszatérő emléke.
Ősz
A sárga, a barna, de még egy kicsit a zöld évszaka is. A színskála végtelen, mintha csak csendesen csorogna ő is a vén Dunával a Fekete-tengerbe. Ezek a főváros színei. Mikor a tarka fák a legélesebb kontrasztba állnak a régi háztömbök elszíneződött falaival. Mégis ettől a kettősségtől lesz igazán csodálatos az évszak. A levelek lehullanak, meghalnak, a házak viszont maradnak, és kitelelnek, hogy aztán köszönthessék a rügyeket a tavasz első napsugaraival. Türelmesen várnak, hogy újra életbe boruljon a város.
Az ősz volt a kedvenc évszaka. Nemcsak azért, mert a gyerekek iskolába mentek, és végre több ideje jutott a férfira, akit annyira szeret, hanem mert egyszerre élhette meg az élet végleteit. A születése egy kíméletlen évszaknak, mely a kopár utcákat és a hideget hozza, és a halála a legcsodálatosabb színkavalkádnak. Szerette az őszt. Az összes levél rá emlékeztette. A sárgák a hajára. A hajra, amin minden este végigszánt lefekvés előtt. A zöld a szemére. Bár csak apró foltokban talált zöldet a szemében, mégis, mikor felfedezte ezeket az apróságokat, az volt a legcsodálatosabb felfedezés, ami mellett Colombus is elbújhat. A barna hangjára. Arra a simulékony gyönyörre, ami minden alkalommal körülölelte, akárhányszor a nevén szólította, vagy a szomszéd szobában elkáromkodta magát. Arra az ezernyi árnyalatra, ami akkor csendült fel, mikor a nappaliban írta a gyerekekkel a házit, vagy később, mikor áldását adta a frigyekre.
Tél
Az elmúlás. A hideg sivárság, ami elől mindenki menekül.
Sötétség, mesterséges fények, mosolytalan arcok, fagyott emlékei az ősznek.
Mindenki rohan, hogy a biztonságot jelentő meleg végre magához szólítsa.
Már Máté Péter is megénekelte, hogy egyszer minden véget ér. Nemcsak ő, dalok milliói trilláznak az elmúlásról, a veszteségről. A fényről, ami elhal. A színekről, amik megfakulnak.
A boldogság csillogását sosem veszi el a tél.
Ugyanabban a nappaliban ültek, ahol alig néhány éve még kisemberek kezdtek totyogni, aztán megtanultak társasozni, fellázadtak ellenük, hogy újra rájuk találjanak. Bemutatták szívük választottját, később elhozták szerelmük gyümölcsét, akik ugyanazon a padlón gügyöktek, mint egykor a szüleik.
Most az a padló üres, csupán a régi szőnyeg kopott színei, és a halvány foltok emlékeznek. Ők ketten a karosszékükben üldögélnek, és ugyanúgy hallgatnak, mint amikor egymást találták meg. De ez másféle csend. Ez búcsúzás. Egymástól, és az élettől. Ez a csend kettejük requiemje.
Aztán a függöny legördül.
*
- Zoli, még mindig tapsolnak - Ádám, a mindenes dugta be a fejét az ajtón. Ő, miután leballagott a színpad mellett, egyenesen az öltözőjébe ment. Hatszor tapsolták vissza, de egy hetedikhez már nem volt kedve.
- Nem szeretnék, ne haragudj - Ádám bólintott, és becsukta az ajtót.
Miután megbizonyosodott róla, hogy senki nincs a közelben, elővette a képet az asztal fiókjából. A szélei szamárfülesek, teli volt ujjlenyomatokkal, itt-ott vizes cseppekben mosódott el a tinta. Ő volt rajta. Az első kép, amit róla készített. Amikor háttal áll, figyeli a vizet, és a hajába kap a szél. Abba a csodás hajzuhatagba, ami csak rövid időre volt az övé.
De nem ma.
Zoli legújabb darabja, amiben a főszerepet játszotta, ma debütált. A közönség azonnal beleszeretett a romantikus történetbe, ami egy kiégett világsztár és egy párizsi virágárus szerelmi történetét meséli el. Ma nemcsak főszereplő volt, hanem szerző is, bár ebből a közönség mit sem sejtett.
Ez az ő történetük volt.
Egy mese, ami neki állít emléket. Az ő illúziója.
Teodóra, Amália... A név nem számít.
A szerelme.
|
Minden a történetről
Illúzió - Fanfiction
Az "Illúzió" egy olajozott, jól működő szervezet. Célja a tökéletes illúziókeltés, legyen szó bármiről. Aki hozzájuk fordul, minőséget kap, az élete gyökeresen megváltozik. - persze, amíg megfizetik.
A cég mottója egyszerű, és határozott: Pénzért bármi megvásárolható.
Utazás, szerelem, gyáróriások. Nincs olyan kérés, amit az Illúzió ne tudna teljesíteni. Nem állhat az útjába sem törvény, sem ember, sem semmi. Teszi a dolgát, amiért fizettek neki.
***
Teo kedvenc könyve a Lepkegyűjtő. A kedvenc színe a kék, és igazán az esős időben érzi jól magát. A kedvenc musicalje a Rómeó és Júlia, a kedvenc színháza a városban a Centrál. Szereti a minőségi borokat, és a kutyákat, kedvenc divattervezője Yves Saint Laurent. Szeret főzni, és szerinte normális, ha valaki káromkodik közben.
Kedvenc énekese, és egyben színésze Bereczki Zoltán.
De ezt Istennek sem vallaná be, utálja elárulni, hogy ez az egyetlen gyenge pontja. Rajongani valakiért, feltétlen szeretettel adózni egy másik ember munkájának.
Teo az Illúzió egyik legjobb munkaereje, a Szerelem-részlegen. Feladata, hogy a megrendelő megkapja, amit akar, szigorú szabályok szerint. Ha kell, elbűvölő feleség, ha kell, féltékeny, öngyilkoshajlamú barátnő, de volt már fiatal anyuka is, vagy éppen családot robbantó, elérhetetlen szépség. Amit csak az ügyfél akar.
A recept egyszerű. Találkozik a megrendelővel, átbeszélik a forgatókönyvet, fizet, és a lány máris átváltozik azzá a nővé, akiért pénzt adtak.
Szereti, amit csinál, és jó benne. Ez egyfajta önmegvalósítás. Az lehet, aki csak lenni akar.
Nincsenek szabályok. Csak egy: Soha ne szeress bele az ügyfélbe!
Egy nap új megbízás érkezik, épp amikor lépne a ranglétrán. Azonban vár rá még egy megbízás, ami a legkönnyebb lehetne.
Nem az. A szabályok elmosódnak, a határokat átlépik.
|
Szereplők
A történet szereplői.
Egry Teodóra
Bereczki Zoltán
|
Impresszum
Az oldal adatai.
Az Oldal
A történet az első papírra vetett Bereczki Zoltán Fanfiction, ami annyit tesz, hogy egy, a valósággal párhuzamos idősíkon játszódó kitalált sztorit tartalmaz, melynek név szerint említett férfi főszereplője a híres magyar színész-énekes.
A cselekmények, a szereplők érzései mind a fikció síkján léteznek, a valósághoz, és a valós szereplőkhöz nincs közük.
A szereplők, a helyszínek valós elemek, helyenként más elnevezéssel szerepelnek a történetben.
A blog, a történet szerzői jogvédelem alatt áll!
Az Író
2007 óta blogolok, nagyjából erre az évre tehető az első történet is, amit írtam. Igaz, akkor még füzetbe körmöltem, és a barátaimnak szólt, de a bíztatásukra elkezdtem feltenni az internetre is az irományaimat. Amit itt olvashatsz, hónapokig tartó vívódás önmagammal. Megtegyem-ne tegyen? Megtettem. :-)
Picit rólam:
#krimi és thriller rajongó vagyok
#szeretem a föld színeit
#Jamie Oliver a hősöm
#kedvenc mesefilmem a Labirintus (1986)
#órákat gyűjtök
#kedvenc könyvem: Dino Buzzati: Egy szerelem története
#kedvenc színészem: Adrien Brody, Jávor Pál
#...ha bármi más kérdésed van, keress fel! :-)
A közösségi oldalakon bárki megtalál, de ha emailt szeretnél küldeni, ide várom: ameliaspencer24@gmail.com
✖FACEBOOK PROFIL
✖FACEBOOK OLDAL
✖TWITTER
✖HIPSTERS - NOVELLÁK
✖AZ IGAZI SHERLOCK |BEFEJEZETT|
✖JÖVŐ A MÚLTBAN
✖CLOSENOVELS - MAGAZINBLOG
|
Háttér
A történet keletkezéséről.
...2005 tavaszán egy általános iskolai csoport megállapodott, hogy a Roméo et Juliette egy dalára táncol az éves bálon, ahol az iskola majd minden osztálya fellép a gyerekek, és a szülők szórakoztatására. Sikert arattak, az osztályban kialakultak a Montague és Capulet klikkek, összetartotta őket a közös bolondozás, a "mini-Verona".
Teltek az évek, és egy fiktív karakter, Rómeó kishúga belezúgott a musicalbe. Ez voltam én. Imádtam a drámát is, a szereplőket, a színpadot, mindent. Mercutio és Tybalt volt a kedvencem, ami nem nagy meglepetés, tekintve hogy vagy a gonosz karakterek, vagy az előbb-utóbb elhalálozó emberek lesznek a kegyeltjeim.
A francia után tudnom kellett, hogy mit művelt a magyar társulat az én dédelgetett darabommal. Meghallgattam, megnéztem, lenyűgöztek.
...2010 tavaszán a gimnáziumi legjobb barátnőmmel felutaztunk családostól Budapestre, az Operett Színházba, hogy végre valóra váljon az álmom, és élőbe láthassam az egyik kedvenc musicalem. Tinédzserek voltunk, ébredező kíváncsisággal a másik nem iránt, túl az első nagy szerelmeken, vártuk, hogy kit nézhetünk ki magunknak a színházban. Jómamgam az egyik hangtechnikust, és Mercutio-t. Zolit előtte is ismertem, tudtam, kicsoda, mit csinál, elismeréssel adóztam a munkájának, de amit akkor este láttam, az levett a lábamról. Az erő, a hév, amit Mercutioba tett, elsöpört. Soha többet nem lehetett kicsavarni a távcsövet a kezemből, csak őt figyeltem. Bukfencezett a gyomrom, ha a színpadra jött, csalódtam, ha kifutott.
...2015 nyarán naplementében vonatoztam vissza Pestre, amikor a zenelejátszó lemezei között megakadt az ujjam az "Álomkép" 2010-es felvételén. Többször hallgattam meg egymás után, a szöveget évek óta kívülről fújom, de nem ártott az ismétlés. Újra beütöttem a keresőbe a Bereczki Zoltán nevet, csak hogy tudjam, miről maradhattam le, ami fontos. Időközben persze követtem a munkásságát, figyeltem, hol tart, de újra elragadott a hév, hogy mindenről tudnom kell, újra kell látnom élőben.
Így jött "A Lepkegyüjtő". Azonnal beszereztem a könyvet, végre egy olyan szerepben találtam, ami az én világomhoz közel áll. Jegyet váltottunk rá, és szeptemberben a legjobb barátnőmmel ott ültem az előadáson. Féltem, nem tudtam, mit várjak. Féltem, hogy megannyi musical után prózai szerepben látom. Féltem, hogy a vidám, hahotázó szerepek után most egy szorongó gyilkost fogok látni. Féltem, hogy nem fog tetszeni. Féltem, hogy nem fogom érteni.
A darab végén Tőle féltem. Attól, ahogy megannyiszor elhangzott a mondat: "A lepkegyűjtő titkos videóblogja.". Attól ijedtem meg, ha lefekszem, hetekig ezzel a pszichopata mondattal lesznek rémálmaim. Mi sem biznyítja jobban, hogy Bereczki Zoltán totális győzelmet aratott felettem.
Minden illúzióját megélem...
Ideje, hogy én teremtsek Neki egyet.
|
Szia :)
Az elején teljesen beleéltem magam a gyönyörű leírásokba, örültem, hogy happy end lesz a vége, aztán... hogy ölhetted meg?? :((
egyébként kíváncsian várom az új történetet, én is jobban szeretem a krimit, mint a romantikusat :D
xx Renee
Szia,
jobb később mint soha. :-)
Nos igen, szándékos volt a habcsókos befejezés, aztán a szomorú valóság. Tudod, nem igazán hiszem a "boldogan élünk, amíg meg nem halunk" befejezéseket.
Zoli ide, vagy oda, nem tudtam így csavarni a végét. Így egy kis elégtételt kaptam 26 fejezetnyi romantika után. :-D
Köszönöm, hogy velem voltál, nemsoká találkozunk! ;-)
Szia,
már régebben elolvastam, de nem volt időm kommentelni, viszont biztosan tudtam, hogy szeretnék, és fogok is.
Elolvastam még egyszer. Kívácsi voltam, hat-e annyira, mint mikor először olvastam.
S bár tudtam, a végét, hatott.
Nem túlozva a dolgot: fizikailag érzek egy plusz súlyt a mellkasomon. Szinte nehezebben is veszem a levegőt. Mintha a valami szorongatá a lelkem.
Nagyon megérintett, oh ha létezne is ilyen szerelem.:)
Azért kezdtem el olvasni - mint többen is -, mert a művészúr szerepel benne, féltem, hogy elcsépelt tipikus fanfic lesz, de nem hogy nem lett az, hanem itt a végén, sokkal több is.
Mennyire ellehet bújni a színpadon, ahol mindenki lát.
Illetve egy kis off: én írtam még régebben, hogy társaságot keresek, koncertre és/vagy színházba, és ajánlottad magad. Még állna a dolog esetleg?:) (még mindig nem jutottam el egy illúzió koncertre sem...:D )
Így a végére:
további jó írást, többi blogodba is bele olvasok majd :)
Szia, örülök, hogy írtál! :-)
Nem is szaporítom a szót, ha gondolod, és szeretnéd a koncertet, szívesen leszek a plusz egy fő! ;-)
Dobj egy emailt, és megbeszéljük. (ameliaspencer24@gmail.com)
XxX Elly
Megjegyzés küldése