|
KÖSZÖNTŐ
Egy újabb történetet találsz a blogon, ami az én egyik újabb agymenésem. Egy dolog mégis más: ilyen nincs még egy. A történet egy méltán népszerű figurával foglalkozik; Bereczki Zoltánnal. Hadd szögezzem le, hogy semmilyen kapcsolatban nem állok vele (sajnos), így minden, amit itt találsz csak az én kitalációm, Ő semmilyen formában nem működik közre. Ez a blog, a történet arra hivatott, hogy elmeséljem nektek, mennyire, és miért szeretem Őt. Jó szórakozást, tarts velem!
WATTPAD
ARCHÍV
KREDIT
© 2015 - Written by Elly Evans. Skins by Adila and basecode Mayra.
|
21. fejezet - " Mindennek ára van. Még az én boldogságomnak is."
Hey, sweeties!
El sem hiszem, hogy megint találkozunk! :-)
Akárhogy is próbálok kutatni az agyamban, az, hogy minden nap blogoltam, utoljára 2012-ben fordult elő. Annyi tanulás mellett nem tudom, hogy volt annyi szabadidőm, de a bejegyzéseim nagy része egy-egy videóból, képből, vagy idézetből állt, ha több időm volt összegeztem az aznapomat.
Négy évvel később pedig azon ügyködöm, hogy befejezzek egy történetet, ami egy régi kedvencem főszereplésével pattant ki a fejemből. Ha valaki ilyesmivel vádolt volna akkoriban, biztosan kinevetem. Pedig a zenéje iránti szeretetem nem a közelmúltból eredeztethető. Ahhoz vissza kell ugornunk 10 évet.
Jó szórakozást!
XxX Elly
***
- Izgulsz? - igyekeztem úgy kérdezni, mintha nekem semmit nem jelentene. Nem volt igaz. Baromira izgultam. Most teszteljük élesben az első önálló ügyem. Ráadásul némileg többen fogják látni, mint az eddigi eseteket. Eddig nem volt ekkora felhajtás egyik megbízásom körül sem. Voltak fontos emberek, akiknek kellettem, hogy átvészeljék a nehéz időket, de a média más. Szétszed. Mindent tudni akar. Nem kell messzire menni, csak Jackson 2005-ös meghurcoltatásaira. Arra az 5 hónapra, amikor csak azért vonult mindenki az utcákra, hogy elkapják a pillanatot, amikor Michaelt láthatják. Messze nem ekkora volt a súlya a mi ügyünknek, de pontosan úgy éreztem magam, mintha én lennék a bíró a Bereczki Zoltán kontra Magyarország ügyben.
- Egy kicsit... - a nappaliban ültünk. Néhány perc, és a biztonságot jelentő falak közül elindulunk ki a nagyvilágba, ahol mindenki arra lesz kíváncsi, hogy hol, mikor, miért, hogyan.
- Nyugi. Mindketten profik vagyunk. Bár nekem nincs végzettségem hozzá, eddig hitelesen játszottam más életét...
Nem is tudom, mitől féltem jobban. Hogy tényleg mindenki látni fog, és nekem el kell játszanom egy szerepet, vagy az, hogy ez a szerep Zolit meglepi. A meglepetést itt nem jó értelemben mondom.
Nehéz volt kivívni, hogy miután bevallottam, hogy rajongó vagyok, ezen túllépjen. Eleinte utálkoztunk, aztán igyekeztünk elfelejteni.
Nem sikerült.
Tudta, hogy kedvelem, én tudtam, hogy falakat épít körénk. Folyamatosan dobáltuk egymásnak az érzelmeink ingadozásait. Hol ő volt soron a hitetlenkedésben, hol én. Nem tudtam eldönteni, melyikünknek nehezebb. Neki mérlegelnie kellett, hogy valóban csak egy rajongó vagyok-e, vagy tényleg azon igyekszem, hogy segítsek. Olyan ember, aki nap mint nap a világ előtt éli az életét. Nem tudhatja, hogy nem-e csak egy kis csillogásra vágyom, amit általa kaphatok meg. Vannak emberek, akik azt is tudják, mikor és hol volt utoljára. Hősiesen bevallom, ha kést szorítanak a torkomhoz sem tudom megmondani, melyik középiskolába végzett, mikor jubilált a legutóbbi darabja, vagy éppen mikor született. Na jó, utóbbit az aktájából kileshetem.
Gabi világított rá a legszebben: meg kellene ismernem ahhoz, hogy elengedjem. Útjára bocsátanom a hajót amiben ül, hogy én is szabad legyek.
Zoli miatt sírtam először, hosszú évek után. Ez lett az én keresztem.
Miután közölte velem, hogy nem létezem; egy lettem a többiek közül. Belegyúrt abba a masszába, ami tele van szerelmes üzenetekkel, és végtelen istenítésekkel, amikkel ő foglalkozik, de csak tessék-lássék reagál rájuk. Olyan szerepbe skatulyázott, amiről soha még csak hallani sem akartam. Mit érdekel engem, hogy éppen a mai napon hol ad interjút? Hova szarjak attól, hogy lefényképezték egy lóval?
Nekem el kellett döntenem, hogy hagyom, hogy éljen tovább eszerint a kép szerint, vagy bizonyítsam be neki, hogy megteszek minden tőlem telhetőt, amiért fizetett.
Már, ha még elhiszem magamnak, hogy csak azért teszek mindent, mert szerződésünk van...
- Tudod, mi szokott segíteni? - felé fordultam, és míg ő gondolkodott, a zenéim között kerestem a megfelelő dalt.
- Ha bedobsz egy felest?
- Nem tudom, mikor alakult ki benned a kép, hogy számomra az alkohol a megoldás... - tüntetőleg ráztam a fejem.
- Amikor láttam, hogy úgy küldöd le a pálinkát, mintha víz lenne.
- Karácsony volt. Nem tűnhettem gyengének. Még a végén semmit nem hoz a Jézuska.
- Rendben. Mi szokott segíteni? - megadta magát, én pedig megtaláltam a dalt. - Mi ez? - meglepődött. Há! Bereczki-Teo: Kettő-egy. Lassan, de biztosan araszolok.
- Firestarter.
- Tessék?
- The Prodigy. Bogárhátú zene.
- Hogy micsoda?
- Tudod, apám és én nem vagyunk éppen puszipajtások. Hogy még ennél is szebben fogalmazzak... Túl sok a közös bennünk ahhoz, hogy jól kijöjjünk egymással. Ez a dal viszont bármikor helyrebillent. Vele, vagy éppen a világgal.
- Mit jelent az, hogy bogárhátú zene? - mintha csak most mesélném a kvantumfizikát...
- Az első emlékem, ami ehhez a világhoz kőt, egy piros, bogárhátú Volkswagen. Az első kocsink. Emlékszem, hogy repül haza az oviból. Apám vezet, én a hátsó ülésen figyelek, mintha most kéne megértenem a világot. Közben ez a dal szól a saját keze által eszkábált kazettás magnóból, amin hetekig dolgozott, aztán nagyapámmal beépített a kocsiba. A Firestarter egy életérzés. Egy olyan muzsika, ami megmutatja, hogy az élet szép, ha pedig túl kicsinek érzed magad hozzá, hogy megértsd, csak hagyd, hogy végigkísérjen. Tudod, mi volt a legjobb koncertélményem? Amikor 18 évesen az Arénában erre a dalra ugráltam.
- Gondolod, hogy segít? - hitetlenkedve nézett rám. A dal közben másodszorra indult el.
- Semmi sem olyan biztos, mint a Firestarter!
*
Mire a vaku villantak, üres lett a fejem. Ez nem teljesen igaz. Egy másik dal; a Breathe vette át a gondolkodásom helyét.
Egy másik bogárhátú zene, ami azt juttatja eszembe, hogy apám hogy veszi be a kanyart százzal, miközben én hátul ülök. Bár csak két éves voltam, mégis olyan érzés volt, mintha a világ az enyém volna. Repültem a Bogárral, miközben a basszus dübörgött a fülembe. Ha mást nem is, ezt majd egyszer megköszönöm apámnak.
 Hazafelé ragaszkodtam hozzá, hogy végtelenítve hallgassuk az autóban. Így lett a szabadságból a
győzelmi himnuszom. Mást sem csináltam az elmúlt négy órában, csak fogtam Zoli kezét, kedvesen mosolyogtam, és úgy tettem, mintha meg lennék szeppenve, mint egy újszülött őzgida.
Tulajdonképpen egy szavunk sem lehet. Néhány kérdésre válaszoltam, szigorúan követtük a forgatókönyvet, legutóbb pedig a világ akkor látott utoljára ilyen szerelmes pillantásokat, mikor Beckhamék kezdő szerelmesek voltak.
Bereczki mégis úgy ült mellettem a vezetőülésen, mintha karót nyelt volna. Vajon mit rontottam el megint...
- Mi a franc bajod van? - a táskám a komódra dobtam. Az álcaként funkcionáló albérletbe mentünk haza, ahonnan egyébként ma már nem is látják őt távozni. Persze, azt senkinek nem kell tudnia, hogy a kanapén alszik. - Amióta beültünk a kocsiba, olyan fejet vágsz, mintha elrontottam volna a jeleneted egy kereskedelmi adó élő műsorában.
- Semmi - vállat vont, és a konyhába vonult. Ehhez egészen vissza kellett másznia az előszoba folyosóján, nehezítő tényezőként ott loholtam a sarkában.
- Ne szórakozz velem! Minden a terv szerint halad! El volt ájulva a fél világ, mennyire sziruposan oda vagyunk egymásért. Mi nem tetszett?
- Minden jó volt. Nem szállhatnánk le a témáról?
- Még mit nem! Most jön az a rész, hogy pezsgőt bontunk, és elszavalok egy Petőfi verset, csak úgy. Ha jól bírod az alkoholt, belefér egy Ady is - bármennyire is bosszantott, hogy valami nem tetszett neki, én túlságosan boldog voltam. Minden úgy sikerült, ahogy elterveztük.
- Emlékszel, mikor a múltkor arra kértelek, hogy mesélj magadról? - olyan hirtelen fordult felém, hogy majdnem lefejeltem a mellkasát.
- Igen? Hogy jön ez most ide?
- Továbbra sem tudok semmit rólad.
- Az I Need You a kedvenc dalom - emlékszem, hogy ezt mondtam neki.
- Teszek George Harrisonra! - utánanézett. Arra is emlékszem, hogy nem ismeri annyira a The Beatles munkáit. Tehát rákeresett. Ezt a dalt Harrison írta.
- Akkor?
- Nem érted, igaz?
- Jézusom, Zoli! Hagyd már ezt a rébuszokban való beszélést! Mit nem mondtam, és mit akarsz? - idegesített, hogy nem beszél egyenesen. Túlságosan száguldott még az adrenalin az ereimben. Elpusztíthatatlannak éreztem magam. Ebben csak megerősített a The Prodigy, ami a telefonomból üvöltött.
- Mi a franc ez? És honnan jön? - olyan hévvel csattant fel, hogy összerezzentem. Valamit elhallgatott előlem, ebben szinte biztos voltam. Legalábbis, akkor húzza fel magát ennyire, ha valami nem olyan, ahogy ő azt képzelte.
- Voodoo People, és a seggemből szól - vállat vontam, és kikerültem. A zene a farzsebemből üvöltött. - Merd azt mondani, hogy nem tetszik... - nem válaszolt, csak figyelte, mit csinálok. Elővettem egy-egy üveg sört mindkettőnknek, aztán felhúztam magam a konyhapultra. Így egy magasak lettünk. - Kérlek, fejtsd ki, mit is értesz azon, hogy semmit nem tudsz rólam! - intettem, mintha csak én lennék a zsűri elnöke, aki színpadra szólítja a vizsgázót. Nem számítottam rá, hogy hallgat rám. Egy lépéssel előttem termett, és olyan vizslató tekintettel fürkészett, amitől zavarba jöttem.
- Hagyd, hogy megfejtselek.
- Mi?
- Hadd tegyelek búra alá, hogy megismerjem a titkaid - mindketten suttogtunk, holott teljesen feleslege volt.
- Hogy gombostűre tűzz?
- Hogy szabadon engedjelek. |
21. fejezet - " Mindennek ára van. Még az én boldogságomnak is."
Hey, sweeties!
El sem hiszem, hogy megint találkozunk! :-)
Akárhogy is próbálok kutatni az agyamban, az, hogy minden nap blogoltam, utoljára 2012-ben fordult elő. Annyi tanulás mellett nem tudom, hogy volt annyi szabadidőm, de a bejegyzéseim nagy része egy-egy videóból, képből, vagy idézetből állt, ha több időm volt összegeztem az aznapomat.
Négy évvel később pedig azon ügyködöm, hogy befejezzek egy történetet, ami egy régi kedvencem főszereplésével pattant ki a fejemből. Ha valaki ilyesmivel vádolt volna akkoriban, biztosan kinevetem. Pedig a zenéje iránti szeretetem nem a közelmúltból eredeztethető. Ahhoz vissza kell ugornunk 10 évet.
Jó szórakozást!
XxX Elly
***
- Izgulsz? - igyekeztem úgy kérdezni, mintha nekem semmit nem jelentene. Nem volt igaz. Baromira izgultam. Most teszteljük élesben az első önálló ügyem. Ráadásul némileg többen fogják látni, mint az eddigi eseteket. Eddig nem volt ekkora felhajtás egyik megbízásom körül sem. Voltak fontos emberek, akiknek kellettem, hogy átvészeljék a nehéz időket, de a média más. Szétszed. Mindent tudni akar. Nem kell messzire menni, csak Jackson 2005-ös meghurcoltatásaira. Arra az 5 hónapra, amikor csak azért vonult mindenki az utcákra, hogy elkapják a pillanatot, amikor Michaelt láthatják. Messze nem ekkora volt a súlya a mi ügyünknek, de pontosan úgy éreztem magam, mintha én lennék a bíró a Bereczki Zoltán kontra Magyarország ügyben.
- Egy kicsit... - a nappaliban ültünk. Néhány perc, és a biztonságot jelentő falak közül elindulunk ki a nagyvilágba, ahol mindenki arra lesz kíváncsi, hogy hol, mikor, miért, hogyan.
- Nyugi. Mindketten profik vagyunk. Bár nekem nincs végzettségem hozzá, eddig hitelesen játszottam más életét...
Nem is tudom, mitől féltem jobban. Hogy tényleg mindenki látni fog, és nekem el kell játszanom egy szerepet, vagy az, hogy ez a szerep Zolit meglepi. A meglepetést itt nem jó értelemben mondom.
Nehéz volt kivívni, hogy miután bevallottam, hogy rajongó vagyok, ezen túllépjen. Eleinte utálkoztunk, aztán igyekeztünk elfelejteni.
Nem sikerült.
Tudta, hogy kedvelem, én tudtam, hogy falakat épít körénk. Folyamatosan dobáltuk egymásnak az érzelmeink ingadozásait. Hol ő volt soron a hitetlenkedésben, hol én. Nem tudtam eldönteni, melyikünknek nehezebb. Neki mérlegelnie kellett, hogy valóban csak egy rajongó vagyok-e, vagy tényleg azon igyekszem, hogy segítsek. Olyan ember, aki nap mint nap a világ előtt éli az életét. Nem tudhatja, hogy nem-e csak egy kis csillogásra vágyom, amit általa kaphatok meg. Vannak emberek, akik azt is tudják, mikor és hol volt utoljára. Hősiesen bevallom, ha kést szorítanak a torkomhoz sem tudom megmondani, melyik középiskolába végzett, mikor jubilált a legutóbbi darabja, vagy éppen mikor született. Na jó, utóbbit az aktájából kileshetem.
Gabi világított rá a legszebben: meg kellene ismernem ahhoz, hogy elengedjem. Útjára bocsátanom a hajót amiben ül, hogy én is szabad legyek.
Zoli miatt sírtam először, hosszú évek után. Ez lett az én keresztem.
Miután közölte velem, hogy nem létezem; egy lettem a többiek közül. Belegyúrt abba a masszába, ami tele van szerelmes üzenetekkel, és végtelen istenítésekkel, amikkel ő foglalkozik, de csak tessék-lássék reagál rájuk. Olyan szerepbe skatulyázott, amiről soha még csak hallani sem akartam. Mit érdekel engem, hogy éppen a mai napon hol ad interjút? Hova szarjak attól, hogy lefényképezték egy lóval?
Nekem el kellett döntenem, hogy hagyom, hogy éljen tovább eszerint a kép szerint, vagy bizonyítsam be neki, hogy megteszek minden tőlem telhetőt, amiért fizetett.
Már, ha még elhiszem magamnak, hogy csak azért teszek mindent, mert szerződésünk van...
- Tudod, mi szokott segíteni? - felé fordultam, és míg ő gondolkodott, a zenéim között kerestem a megfelelő dalt.
- Ha bedobsz egy felest?
- Nem tudom, mikor alakult ki benned a kép, hogy számomra az alkohol a megoldás... - tüntetőleg ráztam a fejem.
- Amikor láttam, hogy úgy küldöd le a pálinkát, mintha víz lenne.
- Karácsony volt. Nem tűnhettem gyengének. Még a végén semmit nem hoz a Jézuska.
- Rendben. Mi szokott segíteni? - megadta magát, én pedig megtaláltam a dalt. - Mi ez? - meglepődött. Há! Bereczki-Teo: Kettő-egy. Lassan, de biztosan araszolok.
- Firestarter.
- Tessék?
- The Prodigy. Bogárhátú zene.
- Hogy micsoda?
- Tudod, apám és én nem vagyunk éppen puszipajtások. Hogy még ennél is szebben fogalmazzak... Túl sok a közös bennünk ahhoz, hogy jól kijöjjünk egymással. Ez a dal viszont bármikor helyrebillent. Vele, vagy éppen a világgal.
- Mit jelent az, hogy bogárhátú zene? - mintha csak most mesélném a kvantumfizikát...
- Az első emlékem, ami ehhez a világhoz kőt, egy piros, bogárhátú Volkswagen. Az első kocsink. Emlékszem, hogy repül haza az oviból. Apám vezet, én a hátsó ülésen figyelek, mintha most kéne megértenem a világot. Közben ez a dal szól a saját keze által eszkábált kazettás magnóból, amin hetekig dolgozott, aztán nagyapámmal beépített a kocsiba. A Firestarter egy életérzés. Egy olyan muzsika, ami megmutatja, hogy az élet szép, ha pedig túl kicsinek érzed magad hozzá, hogy megértsd, csak hagyd, hogy végigkísérjen. Tudod, mi volt a legjobb koncertélményem? Amikor 18 évesen az Arénában erre a dalra ugráltam.
- Gondolod, hogy segít? - hitetlenkedve nézett rám. A dal közben másodszorra indult el.
- Semmi sem olyan biztos, mint a Firestarter!
*
Mire a vaku villantak, üres lett a fejem. Ez nem teljesen igaz. Egy másik dal; a Breathe vette át a gondolkodásom helyét.
Egy másik bogárhátú zene, ami azt juttatja eszembe, hogy apám hogy veszi be a kanyart százzal, miközben én hátul ülök. Bár csak két éves voltam, mégis olyan érzés volt, mintha a világ az enyém volna. Repültem a Bogárral, miközben a basszus dübörgött a fülembe. Ha mást nem is, ezt majd egyszer megköszönöm apámnak.
Hazafelé ragaszkodtam hozzá, hogy végtelenítve hallgassuk az autóban. Így lett a szabadságból a
győzelmi himnuszom. Mást sem csináltam az elmúlt négy órában, csak fogtam Zoli kezét, kedvesen mosolyogtam, és úgy tettem, mintha meg lennék szeppenve, mint egy újszülött őzgida.
Tulajdonképpen egy szavunk sem lehet. Néhány kérdésre válaszoltam, szigorúan követtük a forgatókönyvet, legutóbb pedig a világ akkor látott utoljára ilyen szerelmes pillantásokat, mikor Beckhamék kezdő szerelmesek voltak.
Bereczki mégis úgy ült mellettem a vezetőülésen, mintha karót nyelt volna. Vajon mit rontottam el megint...
- Mi a franc bajod van? - a táskám a komódra dobtam. Az álcaként funkcionáló albérletbe mentünk haza, ahonnan egyébként ma már nem is látják őt távozni. Persze, azt senkinek nem kell tudnia, hogy a kanapén alszik. - Amióta beültünk a kocsiba, olyan fejet vágsz, mintha elrontottam volna a jeleneted egy kereskedelmi adó élő műsorában.
- Semmi - vállat vont, és a konyhába vonult. Ehhez egészen vissza kellett másznia az előszoba folyosóján, nehezítő tényezőként ott loholtam a sarkában.
- Ne szórakozz velem! Minden a terv szerint halad! El volt ájulva a fél világ, mennyire sziruposan oda vagyunk egymásért. Mi nem tetszett?
- Minden jó volt. Nem szállhatnánk le a témáról?
- Még mit nem! Most jön az a rész, hogy pezsgőt bontunk, és elszavalok egy Petőfi verset, csak úgy. Ha jól bírod az alkoholt, belefér egy Ady is - bármennyire is bosszantott, hogy valami nem tetszett neki, én túlságosan boldog voltam. Minden úgy sikerült, ahogy elterveztük.
- Emlékszel, mikor a múltkor arra kértelek, hogy mesélj magadról? - olyan hirtelen fordult felém, hogy majdnem lefejeltem a mellkasát.
- Igen? Hogy jön ez most ide?
- Továbbra sem tudok semmit rólad.
- Az I Need You a kedvenc dalom - emlékszem, hogy ezt mondtam neki.
- Teszek George Harrisonra! - utánanézett. Arra is emlékszem, hogy nem ismeri annyira a The Beatles munkáit. Tehát rákeresett. Ezt a dalt Harrison írta.
- Akkor?
- Nem érted, igaz?
- Jézusom, Zoli! Hagyd már ezt a rébuszokban való beszélést! Mit nem mondtam, és mit akarsz? - idegesített, hogy nem beszél egyenesen. Túlságosan száguldott még az adrenalin az ereimben. Elpusztíthatatlannak éreztem magam. Ebben csak megerősített a The Prodigy, ami a telefonomból üvöltött.
- Mi a franc ez? És honnan jön? - olyan hévvel csattant fel, hogy összerezzentem. Valamit elhallgatott előlem, ebben szinte biztos voltam. Legalábbis, akkor húzza fel magát ennyire, ha valami nem olyan, ahogy ő azt képzelte.
- Voodoo People, és a seggemből szól - vállat vontam, és kikerültem. A zene a farzsebemből üvöltött. - Merd azt mondani, hogy nem tetszik... - nem válaszolt, csak figyelte, mit csinálok. Elővettem egy-egy üveg sört mindkettőnknek, aztán felhúztam magam a konyhapultra. Így egy magasak lettünk. - Kérlek, fejtsd ki, mit is értesz azon, hogy semmit nem tudsz rólam! - intettem, mintha csak én lennék a zsűri elnöke, aki színpadra szólítja a vizsgázót. Nem számítottam rá, hogy hallgat rám. Egy lépéssel előttem termett, és olyan vizslató tekintettel fürkészett, amitől zavarba jöttem.
- Hagyd, hogy megfejtselek.
- Mi?
- Hadd tegyelek búra alá, hogy megismerjem a titkaid - mindketten suttogtunk, holott teljesen feleslege volt.
- Hogy gombostűre tűzz?
- Hogy szabadon engedjelek.
|
Minden a történetről
Illúzió - Fanfiction
Az "Illúzió" egy olajozott, jól működő szervezet. Célja a tökéletes illúziókeltés, legyen szó bármiről. Aki hozzájuk fordul, minőséget kap, az élete gyökeresen megváltozik. - persze, amíg megfizetik.
A cég mottója egyszerű, és határozott: Pénzért bármi megvásárolható.
Utazás, szerelem, gyáróriások. Nincs olyan kérés, amit az Illúzió ne tudna teljesíteni. Nem állhat az útjába sem törvény, sem ember, sem semmi. Teszi a dolgát, amiért fizettek neki.
***
Teo kedvenc könyve a Lepkegyűjtő. A kedvenc színe a kék, és igazán az esős időben érzi jól magát. A kedvenc musicalje a Rómeó és Júlia, a kedvenc színháza a városban a Centrál. Szereti a minőségi borokat, és a kutyákat, kedvenc divattervezője Yves Saint Laurent. Szeret főzni, és szerinte normális, ha valaki káromkodik közben.
Kedvenc énekese, és egyben színésze Bereczki Zoltán.
De ezt Istennek sem vallaná be, utálja elárulni, hogy ez az egyetlen gyenge pontja. Rajongani valakiért, feltétlen szeretettel adózni egy másik ember munkájának.
Teo az Illúzió egyik legjobb munkaereje, a Szerelem-részlegen. Feladata, hogy a megrendelő megkapja, amit akar, szigorú szabályok szerint. Ha kell, elbűvölő feleség, ha kell, féltékeny, öngyilkoshajlamú barátnő, de volt már fiatal anyuka is, vagy éppen családot robbantó, elérhetetlen szépség. Amit csak az ügyfél akar.
A recept egyszerű. Találkozik a megrendelővel, átbeszélik a forgatókönyvet, fizet, és a lány máris átváltozik azzá a nővé, akiért pénzt adtak.
Szereti, amit csinál, és jó benne. Ez egyfajta önmegvalósítás. Az lehet, aki csak lenni akar.
Nincsenek szabályok. Csak egy: Soha ne szeress bele az ügyfélbe!
Egy nap új megbízás érkezik, épp amikor lépne a ranglétrán. Azonban vár rá még egy megbízás, ami a legkönnyebb lehetne.
Nem az. A szabályok elmosódnak, a határokat átlépik.
|
Szereplők
A történet szereplői.
Egry Teodóra
Bereczki Zoltán
|
Impresszum
Az oldal adatai.
Az Oldal
A történet az első papírra vetett Bereczki Zoltán Fanfiction, ami annyit tesz, hogy egy, a valósággal párhuzamos idősíkon játszódó kitalált sztorit tartalmaz, melynek név szerint említett férfi főszereplője a híres magyar színész-énekes.
A cselekmények, a szereplők érzései mind a fikció síkján léteznek, a valósághoz, és a valós szereplőkhöz nincs közük.
A szereplők, a helyszínek valós elemek, helyenként más elnevezéssel szerepelnek a történetben.
A blog, a történet szerzői jogvédelem alatt áll!
Az Író
2007 óta blogolok, nagyjából erre az évre tehető az első történet is, amit írtam. Igaz, akkor még füzetbe körmöltem, és a barátaimnak szólt, de a bíztatásukra elkezdtem feltenni az internetre is az irományaimat. Amit itt olvashatsz, hónapokig tartó vívódás önmagammal. Megtegyem-ne tegyen? Megtettem. :-)
Picit rólam:
#krimi és thriller rajongó vagyok
#szeretem a föld színeit
#Jamie Oliver a hősöm
#kedvenc mesefilmem a Labirintus (1986)
#órákat gyűjtök
#kedvenc könyvem: Dino Buzzati: Egy szerelem története
#kedvenc színészem: Adrien Brody, Jávor Pál
#...ha bármi más kérdésed van, keress fel! :-)
A közösségi oldalakon bárki megtalál, de ha emailt szeretnél küldeni, ide várom: ameliaspencer24@gmail.com
✖FACEBOOK PROFIL
✖FACEBOOK OLDAL
✖TWITTER
✖HIPSTERS - NOVELLÁK
✖AZ IGAZI SHERLOCK |BEFEJEZETT|
✖JÖVŐ A MÚLTBAN
✖CLOSENOVELS - MAGAZINBLOG
|
Háttér
A történet keletkezéséről.
...2005 tavaszán egy általános iskolai csoport megállapodott, hogy a Roméo et Juliette egy dalára táncol az éves bálon, ahol az iskola majd minden osztálya fellép a gyerekek, és a szülők szórakoztatására. Sikert arattak, az osztályban kialakultak a Montague és Capulet klikkek, összetartotta őket a közös bolondozás, a "mini-Verona".
Teltek az évek, és egy fiktív karakter, Rómeó kishúga belezúgott a musicalbe. Ez voltam én. Imádtam a drámát is, a szereplőket, a színpadot, mindent. Mercutio és Tybalt volt a kedvencem, ami nem nagy meglepetés, tekintve hogy vagy a gonosz karakterek, vagy az előbb-utóbb elhalálozó emberek lesznek a kegyeltjeim.
A francia után tudnom kellett, hogy mit művelt a magyar társulat az én dédelgetett darabommal. Meghallgattam, megnéztem, lenyűgöztek.
...2010 tavaszán a gimnáziumi legjobb barátnőmmel felutaztunk családostól Budapestre, az Operett Színházba, hogy végre valóra váljon az álmom, és élőbe láthassam az egyik kedvenc musicalem. Tinédzserek voltunk, ébredező kíváncsisággal a másik nem iránt, túl az első nagy szerelmeken, vártuk, hogy kit nézhetünk ki magunknak a színházban. Jómamgam az egyik hangtechnikust, és Mercutio-t. Zolit előtte is ismertem, tudtam, kicsoda, mit csinál, elismeréssel adóztam a munkájának, de amit akkor este láttam, az levett a lábamról. Az erő, a hév, amit Mercutioba tett, elsöpört. Soha többet nem lehetett kicsavarni a távcsövet a kezemből, csak őt figyeltem. Bukfencezett a gyomrom, ha a színpadra jött, csalódtam, ha kifutott.
...2015 nyarán naplementében vonatoztam vissza Pestre, amikor a zenelejátszó lemezei között megakadt az ujjam az "Álomkép" 2010-es felvételén. Többször hallgattam meg egymás után, a szöveget évek óta kívülről fújom, de nem ártott az ismétlés. Újra beütöttem a keresőbe a Bereczki Zoltán nevet, csak hogy tudjam, miről maradhattam le, ami fontos. Időközben persze követtem a munkásságát, figyeltem, hol tart, de újra elragadott a hév, hogy mindenről tudnom kell, újra kell látnom élőben.
Így jött "A Lepkegyüjtő". Azonnal beszereztem a könyvet, végre egy olyan szerepben találtam, ami az én világomhoz közel áll. Jegyet váltottunk rá, és szeptemberben a legjobb barátnőmmel ott ültem az előadáson. Féltem, nem tudtam, mit várjak. Féltem, hogy megannyi musical után prózai szerepben látom. Féltem, hogy a vidám, hahotázó szerepek után most egy szorongó gyilkost fogok látni. Féltem, hogy nem fog tetszeni. Féltem, hogy nem fogom érteni.
A darab végén Tőle féltem. Attól, ahogy megannyiszor elhangzott a mondat: "A lepkegyűjtő titkos videóblogja.". Attól ijedtem meg, ha lefekszem, hetekig ezzel a pszichopata mondattal lesznek rémálmaim. Mi sem biznyítja jobban, hogy Bereczki Zoltán totális győzelmet aratott felettem.
Minden illúzióját megélem...
Ideje, hogy én teremtsek Neki egyet.
|
Megjegyzés küldése