|
KÖSZÖNTŐ
Egy újabb történetet találsz a blogon, ami az én egyik újabb agymenésem. Egy dolog mégis más: ilyen nincs még egy. A történet egy méltán népszerű figurával foglalkozik; Bereczki Zoltánnal. Hadd szögezzem le, hogy semmilyen kapcsolatban nem állok vele (sajnos), így minden, amit itt találsz csak az én kitalációm, Ő semmilyen formában nem működik közre. Ez a blog, a történet arra hivatott, hogy elmeséljem nektek, mennyire, és miért szeretem Őt. Jó szórakozást, tarts velem!
WATTPAD
ARCHÍV
KREDIT
© 2015 - Written by Elly Evans. Skins by Adila and basecode Mayra.
|
24. fejezet - "Több esélyem van rá, mintha lezuhanna."
Hey, sweeties!
Hát elérkezett ez is.
Egy korszak lezárul, egy álomból felébredünk. Ma éjjel vége az Illúziónak. Már tegnap szerettem volna feltenni, de sajnos elaludtam a laptop felett, hála az ünnepeknek. Nem éppen sétagalopp, ha a vendéglátásban várod a nyuszit. Panaszra nincs ok, vendég van, úgyhogy menni kell. :-)
Nagyon szépen köszönöm az eddigi támogatást, amit Tőletek kaptam, de ez még nem a végső búcsú. Az még odébb van, addig még egy epilógus erejéig visszatérek. ;-)
Jöjjön az utolsó fejezet!
Jó szórakozást!
XxX Elly
Kellemes Húsvéti Ünnepeket! (még érvényes remélem)
***
- Hát vége... - sóhajtva terültem el kanapén. A sóstói nyaralóban voltunk Zolival. Karácsony másnapja volt. A tűz békésen pattogott a kandallóban. A karácsonyfa fényei vidáman keringőztek a tűzével, a bakelitlejátszóból Karády örökzöld slágerei andalogtak a tökéletes képbe. Zoli még az asztalnál pihegett a kiadós vacsora után.
- Vége...
- Mondtam, hogy hamar elmegy majd.
- Igazad volt - csikordult a szék alatta. Lassú léptekkel közeledett. Nemes egyszerűséggel felemelte a lábaim, leült a kanapéra aztán az ölébe tette. - Nem gondoltam, hogy így elszalad. Beszélnem kell veled - végigsimított a lábaimon, hogy rá figyeljek.
- Mi az?
- Szeretném tudni, mi lesz velünk.
- Velünk? - felültem. Nehezen támaszkodtam meg, tekintve, hogy a lábaim még mindig az ölében voltak, és az előbb nyomtam be egy fél kacsát.
- Velünk. Már nincs szerződés, ami kössön.
- Attól, hogy valamit kinyomtatnak, még nem szentírás.
- Ne merj Jacksontól idézni, mikor komolyan próbálok beszélni veled! - fenyegetően emelte fel a mutatóujját, de a végét elnevette.
- Azt hittem, tetszik, ha idézek valamiből, vagy valakitől, akit kedvelsz - cinkosan kacsintottam rá.
- Szeretem, de most vegyél komolyan, kérlek!
- Rendben - bólintottam, és mélyen a szemébe néztem. Hol viszonozta, hogy valahova elkapta a tekintetét. Zavarban volt, talán most látszott rajta legjobban, mióta ismerem.
- Tudod... Már rég meg kellett volna beszélnünk. Ha már akkor tudom, amit most, már réges régen megkértelek volna arra, amire most szeretnélek...
- Megkérni? Mire akarsz megkérni?
- Hadd magyarázzam előbb el - újra bólintottam, és türelmesen vártam, míg beszélni kezd. - Eleinte, mikor elmondtad, hogy a rajongóm vagy, tényleg haragudtam. Mérges voltam magamra, amiért hagytam, hogy az orromnál fogva vezess, aztán belelökj a kútba. Haragudtam rád, mert azt hittem, csak azért viselkedsz velem úgy, ahogy, hogy később te is telekürtöld vele a világot. Sajnálom, de idővel az ember kezd kicsit bizalmatlan lenni. Én pedig minden bizalmam beléd tettem. Erre előálltál a rajongás dologgal. Átverve éreztem magam.
- De már tudod, hogy kicsit se érdekel, hogy ki vagy... Tetszik, hogy hasonlóak vagyunk attól függetlenül, hogy bemesélném magamnak, mint egy rajongó. Most nem csak a filmekre, vagy a zenére gondolok - szorosabban ültem mellé. Végre én is elmondhattam, mit érzek. A rajongós szarsággal végre tisztáztunk mindent. Nem titkolózhatok tovább előtte. Ha csak ez a karácsony lehet a miénk, hát legyen teljesen a miénk. Azt akarom, hogy tudja, hogy mit érzek, és hogy mekkora harcok dúltak bennem, hogy ezeket egyáltalán magamnak bevalljam. - Tetszik, ahogy viselkedsz. Tetszik, ahogy beszélsz, akár csak egy élő Facebook bejelentkezésen. Magamat látom benne. Olyan, mintha szinkronban beszélnénk, csak tizedmásodpercnyi különbséggel. Sosem éreztem még ilyesmit. Nem merem elkiabálni, de tetszik! Amíg egy rajongó voltam a sok közül, nem beszélhettem erről. Azt hitted volna, hogy csak azért mondok ilyesmiket, mert fanatikus vagyok. Nem tudtad, hogy sosem voltam ilyen, és nem is leszek... Tudod, profi illuzionista vagyok, de a való élet nekem nem igazán megy... Aztán jöttél te, és még jobban összekuszáltad a dolgokat...
- Ez nem fair. Te beszélsz összekuszált dolgokról? Én fizettem azért, hogy valaki eljátssza, hogy a barátnőm! Ennél mélyebbre nem süllyedhettem. Aztán éppen az a nő lett a fontos, akinek fizetek. Van fogalmad róla, milyen nehéz ezt megemészteni? Megbeszélni magaddal, hogy egy címeres ökör vagy, mert elmarod magad mellől azt a nőt, aki tényleg komolyan érdekel?
- Sosem gondoltam, hogy ilyesmi előfordulhat velem. Profi vagyok! Sosem szabadott volna megtudnod, hogy mit érzek irántad. Akkor minden máshogy alakult volna...
- Micsoda? Hiszem minden csodálatosan sikerült! - közelebb húzott magához. - Mindenki úgy beszél rólunk, mint az új álompár. Ráadásul már nem is számítunk nagy számnak. Mindenki leszállt arról, hogy egyedül vagyok, mert azt látják, hogy boldog és kiegyensúlyozott a kapcsolatom veled. Nem akarom, hogy vége legyen - el akartam nézni valahova máshova, de két keze közé fogta az arcom, így kényszerített, hogy ránézzek. - Maradj velem!
- Hogy?
- Igen! Maradj velem! Nem érdekel a szerződés, vagy hogy mi volt. Arra vagyok kíváncsi, hogy mi lesz, és ezt veled akarom kideríteni!
- Zoli... Teoként sosem lehetek a tiéd. Nem tehetlek ki annak a szörnyűségnek, amit akkor kapnál, ha kiderülne, ki vagyok - könnyek gyűltek a szememben. - Nem kérhetlek, hogy ezt tedd értem. Ezt nem!
- Sajnálom, de nem dönthetsz helyettem - száját féloldalas mosolyra húzta, és letörölte az egyetlen kósza könnycseppet az arcomról. - Én akarom, hogy benne legyél az életemben. Még soha nem találkoztam ennyire félénk, és önzetlen emberrel, mint amilyen te vagy. Nem hagyhatom, hogy kisétálj az életemből!
- Teodóraként nem léphetek az életedbe! Amália maradok.
- Mi? - megrökönyödött.
- Jól hallottad. A papírjaim megvannak. A történetem megvan. Jermann Amália maradok.
- Nem, ezt sosem tenném veled - a fejét rázta, kezei lehullottak az arcomról. - Sosem kérnék ilyet tőled.
 - Nem érted teszem. Magam miatt, értünk! Engem az Illúzió tett boldoggá, de most már más álmokat
akarok ringatni! Hát nem érted? Ha ma nem vallottad volna be, hogy magam miatt kedvelsz, sosem vallom be, hogy én is! Leélek egy életet a világ csúcsán úgy, hogy nem vagyok boldog. Ezt magammal sem tehetem, nemhogy veled... - elmosolyodott, ahogy én is. Ezúttal életemben először én kezdeményeztem, és megcsókoltam.
- Amália...
*
- Tudod, valahol számítottam rá... Így a vége felé benne volt a pakliban, hogy mégis rőtszakállt választod - Előd hátradőlt a székében, és egy csuklómozdulattal a papírmegsemmisítőbe dobta a szerződésem. Hitelét vesztette, nem lesz rá szükségünk. - Ha szerencsém van, legalább a bátyád elfogadja... Legalább maradjon családban a cég.
- Ez miatt ne aggódj, el fogja fogadni. A család szó hatásos lesz nála.
- Nálad sem volt az.
- Ne kezdd. Inkább örülj, hogy bejött a jóslatod. Most már az orákulum megnevezést is ráírhatod a névjegykártyáidra.
- Rá is fogom! De a nagy sírástól megkímélsz, ugye?
- Emiatt ne aggódj, tudod, hogy utálom a könnyes búcsút.
- Jobb ötletem van! Gyere velem a Fülöp szigetekre! - izgatott volt a hangja. Rég nem nyaraltunk kettesben. Régebben azért egy évben egyszer előfordult, hogy elszöktünk egy hétre a világ elől, de Ágoston ügye óta nem voltunk sehol együtt.
- Benne vagyok! Kelleni fog egy kis kikapcsolódás. Hiányzik, hogy a nagybátyám legyél.
- Csak kérned kell. Ezek után ígérem, kenyérre lehet majd kenni. Tudod, megleptél. Először is azzal, hogy feladod az Illúziót Bereczki miatt, aztán ott van a hogyan. Kinéztem a fickóból, hogy vállalja az egész hercehurcát miattad, de hogy te maradsz a kedvéért Amália... Ez nagy dolog. Fejet hajtok előtted.
*
Izgatott voltam.
Visszaköltöztem a saját lakásomba, nekiálltam bepakolni a nyaralásra, és végre úgy lehettem Zolival, hogy nem kellett azon izgulnom, hogy a következő mozdulattal elriasztom. Többet ettől nem kell tartanom. Kerek-perec kijelentette, hogy akar engem, ahogy én is őt.
Papír már nincs, ami összekössön minket, mégis engem választott. A minimum, amit megtehetek érte, hogy lemondok a cégről. Mától egy egészen más illúziót élek. Egy olyan álomképet, amit végső soron mégiscsak ő alkotott nekem.
Zoli kikísért minket a reptérre. Hosszan búcsúzkodtunk. Minden benne volt abban a fél órában. Az eddig elfojtott érzelmek széles skálája, az elnyomott mozdulatok sokasága, a meg nem mozdult érintések ezrei. Végre minden a miénk volt.
Mámoros mosollyal ültem a bátyám mellett a gépen. Úgy éreztem, minden az enyém, ami a világon van. A boldogság, a béke, az a férfi, akiről eddig még csak fantáziálni sem mertem. A nagybátyám az építészeti újságába temetkezett, úgyhogy volt időm gondolkodni a saját tetteimen is. Valahol én is megbélyegeztem Zolit. Végig úgy kezeltem, mint egy túl magasan létező előadót, aki sosem tudna olyan egyszerű boldogsággal élni, mint egy cukrászdai eladó. Mint Jermann Amália. Most mégis én lettem ez a nő.
Gondolataimat a gép zúgása törte meg. Fura volt. Utaztam már turbulenciában, de ez volt az eddigi legerősebb. Előd ilyenkor a stewardess lányokat figyeli, ettől megnyugszik. Most a kísérők is a székükbe futottak, és szorosan bekötötték magukat. Míg az egyik a hangosbemondó felé nyúlt, társa némán, összekulcsolt kezekkel imádkozott. Nem tetszettek nekem...
- Megkérem kedves utasainkat, hogy kapcsolják be biztonsági öveiket, kisebb légörvénybe kerültünk - zavaróan recsegett a légiutas kísérő hangja a hangosbemondóban, de különösebben nem foglalkoztam vele, csak tettem, amire megkért, ahogy mellettem Előd is.
|
24. fejezet - "Több esélyem van rá, mintha lezuhanna."
Hey, sweeties!
Hát elérkezett ez is.
Egy korszak lezárul, egy álomból felébredünk. Ma éjjel vége az Illúziónak. Már tegnap szerettem volna feltenni, de sajnos elaludtam a laptop felett, hála az ünnepeknek. Nem éppen sétagalopp, ha a vendéglátásban várod a nyuszit. Panaszra nincs ok, vendég van, úgyhogy menni kell. :-)
Nagyon szépen köszönöm az eddigi támogatást, amit Tőletek kaptam, de ez még nem a végső búcsú. Az még odébb van, addig még egy epilógus erejéig visszatérek. ;-)
Jöjjön az utolsó fejezet!
Jó szórakozást!
XxX Elly
Kellemes Húsvéti Ünnepeket! (még érvényes remélem)
***
- Hát vége... - sóhajtva terültem el kanapén. A sóstói nyaralóban voltunk Zolival. Karácsony másnapja volt. A tűz békésen pattogott a kandallóban. A karácsonyfa fényei vidáman keringőztek a tűzével, a bakelitlejátszóból Karády örökzöld slágerei andalogtak a tökéletes képbe. Zoli még az asztalnál pihegett a kiadós vacsora után.
- Vége...
- Mondtam, hogy hamar elmegy majd.
- Igazad volt - csikordult a szék alatta. Lassú léptekkel közeledett. Nemes egyszerűséggel felemelte a lábaim, leült a kanapéra aztán az ölébe tette. - Nem gondoltam, hogy így elszalad. Beszélnem kell veled - végigsimított a lábaimon, hogy rá figyeljek.
- Mi az?
- Szeretném tudni, mi lesz velünk.
- Velünk? - felültem. Nehezen támaszkodtam meg, tekintve, hogy a lábaim még mindig az ölében voltak, és az előbb nyomtam be egy fél kacsát.
- Velünk. Már nincs szerződés, ami kössön.
- Attól, hogy valamit kinyomtatnak, még nem szentírás.
- Ne merj Jacksontól idézni, mikor komolyan próbálok beszélni veled! - fenyegetően emelte fel a mutatóujját, de a végét elnevette.
- Azt hittem, tetszik, ha idézek valamiből, vagy valakitől, akit kedvelsz - cinkosan kacsintottam rá.
- Szeretem, de most vegyél komolyan, kérlek!
- Rendben - bólintottam, és mélyen a szemébe néztem. Hol viszonozta, hogy valahova elkapta a tekintetét. Zavarban volt, talán most látszott rajta legjobban, mióta ismerem.
- Tudod... Már rég meg kellett volna beszélnünk. Ha már akkor tudom, amit most, már réges régen megkértelek volna arra, amire most szeretnélek...
- Megkérni? Mire akarsz megkérni?
- Hadd magyarázzam előbb el - újra bólintottam, és türelmesen vártam, míg beszélni kezd. - Eleinte, mikor elmondtad, hogy a rajongóm vagy, tényleg haragudtam. Mérges voltam magamra, amiért hagytam, hogy az orromnál fogva vezess, aztán belelökj a kútba. Haragudtam rád, mert azt hittem, csak azért viselkedsz velem úgy, ahogy, hogy később te is telekürtöld vele a világot. Sajnálom, de idővel az ember kezd kicsit bizalmatlan lenni. Én pedig minden bizalmam beléd tettem. Erre előálltál a rajongás dologgal. Átverve éreztem magam.
- De már tudod, hogy kicsit se érdekel, hogy ki vagy... Tetszik, hogy hasonlóak vagyunk attól függetlenül, hogy bemesélném magamnak, mint egy rajongó. Most nem csak a filmekre, vagy a zenére gondolok - szorosabban ültem mellé. Végre én is elmondhattam, mit érzek. A rajongós szarsággal végre tisztáztunk mindent. Nem titkolózhatok tovább előtte. Ha csak ez a karácsony lehet a miénk, hát legyen teljesen a miénk. Azt akarom, hogy tudja, hogy mit érzek, és hogy mekkora harcok dúltak bennem, hogy ezeket egyáltalán magamnak bevalljam. - Tetszik, ahogy viselkedsz. Tetszik, ahogy beszélsz, akár csak egy élő Facebook bejelentkezésen. Magamat látom benne. Olyan, mintha szinkronban beszélnénk, csak tizedmásodpercnyi különbséggel. Sosem éreztem még ilyesmit. Nem merem elkiabálni, de tetszik! Amíg egy rajongó voltam a sok közül, nem beszélhettem erről. Azt hitted volna, hogy csak azért mondok ilyesmiket, mert fanatikus vagyok. Nem tudtad, hogy sosem voltam ilyen, és nem is leszek... Tudod, profi illuzionista vagyok, de a való élet nekem nem igazán megy... Aztán jöttél te, és még jobban összekuszáltad a dolgokat...
- Ez nem fair. Te beszélsz összekuszált dolgokról? Én fizettem azért, hogy valaki eljátssza, hogy a barátnőm! Ennél mélyebbre nem süllyedhettem. Aztán éppen az a nő lett a fontos, akinek fizetek. Van fogalmad róla, milyen nehéz ezt megemészteni? Megbeszélni magaddal, hogy egy címeres ökör vagy, mert elmarod magad mellől azt a nőt, aki tényleg komolyan érdekel?
- Sosem gondoltam, hogy ilyesmi előfordulhat velem. Profi vagyok! Sosem szabadott volna megtudnod, hogy mit érzek irántad. Akkor minden máshogy alakult volna...
- Micsoda? Hiszem minden csodálatosan sikerült! - közelebb húzott magához. - Mindenki úgy beszél rólunk, mint az új álompár. Ráadásul már nem is számítunk nagy számnak. Mindenki leszállt arról, hogy egyedül vagyok, mert azt látják, hogy boldog és kiegyensúlyozott a kapcsolatom veled. Nem akarom, hogy vége legyen - el akartam nézni valahova máshova, de két keze közé fogta az arcom, így kényszerített, hogy ránézzek. - Maradj velem!
- Hogy?
- Igen! Maradj velem! Nem érdekel a szerződés, vagy hogy mi volt. Arra vagyok kíváncsi, hogy mi lesz, és ezt veled akarom kideríteni!
- Zoli... Teoként sosem lehetek a tiéd. Nem tehetlek ki annak a szörnyűségnek, amit akkor kapnál, ha kiderülne, ki vagyok - könnyek gyűltek a szememben. - Nem kérhetlek, hogy ezt tedd értem. Ezt nem!
- Sajnálom, de nem dönthetsz helyettem - száját féloldalas mosolyra húzta, és letörölte az egyetlen kósza könnycseppet az arcomról. - Én akarom, hogy benne legyél az életemben. Még soha nem találkoztam ennyire félénk, és önzetlen emberrel, mint amilyen te vagy. Nem hagyhatom, hogy kisétálj az életemből!
- Teodóraként nem léphetek az életedbe! Amália maradok.
- Mi? - megrökönyödött.
- Jól hallottad. A papírjaim megvannak. A történetem megvan. Jermann Amália maradok.
- Nem, ezt sosem tenném veled - a fejét rázta, kezei lehullottak az arcomról. - Sosem kérnék ilyet tőled.
- Nem érted teszem. Magam miatt, értünk! Engem az Illúzió tett boldoggá, de most már más álmokat
akarok ringatni! Hát nem érted? Ha ma nem vallottad volna be, hogy magam miatt kedvelsz, sosem vallom be, hogy én is! Leélek egy életet a világ csúcsán úgy, hogy nem vagyok boldog. Ezt magammal sem tehetem, nemhogy veled... - elmosolyodott, ahogy én is. Ezúttal életemben először én kezdeményeztem, és megcsókoltam.
- Amália...
*
- Tudod, valahol számítottam rá... Így a vége felé benne volt a pakliban, hogy mégis rőtszakállt választod - Előd hátradőlt a székében, és egy csuklómozdulattal a papírmegsemmisítőbe dobta a szerződésem. Hitelét vesztette, nem lesz rá szükségünk. - Ha szerencsém van, legalább a bátyád elfogadja... Legalább maradjon családban a cég.
- Ez miatt ne aggódj, el fogja fogadni. A család szó hatásos lesz nála.
- Nálad sem volt az.
- Ne kezdd. Inkább örülj, hogy bejött a jóslatod. Most már az orákulum megnevezést is ráírhatod a névjegykártyáidra.
- Rá is fogom! De a nagy sírástól megkímélsz, ugye?
- Emiatt ne aggódj, tudod, hogy utálom a könnyes búcsút.
- Jobb ötletem van! Gyere velem a Fülöp szigetekre! - izgatott volt a hangja. Rég nem nyaraltunk kettesben. Régebben azért egy évben egyszer előfordult, hogy elszöktünk egy hétre a világ elől, de Ágoston ügye óta nem voltunk sehol együtt.
- Benne vagyok! Kelleni fog egy kis kikapcsolódás. Hiányzik, hogy a nagybátyám legyél.
- Csak kérned kell. Ezek után ígérem, kenyérre lehet majd kenni. Tudod, megleptél. Először is azzal, hogy feladod az Illúziót Bereczki miatt, aztán ott van a hogyan. Kinéztem a fickóból, hogy vállalja az egész hercehurcát miattad, de hogy te maradsz a kedvéért Amália... Ez nagy dolog. Fejet hajtok előtted.
*
Izgatott voltam.
Visszaköltöztem a saját lakásomba, nekiálltam bepakolni a nyaralásra, és végre úgy lehettem Zolival, hogy nem kellett azon izgulnom, hogy a következő mozdulattal elriasztom. Többet ettől nem kell tartanom. Kerek-perec kijelentette, hogy akar engem, ahogy én is őt.
Papír már nincs, ami összekössön minket, mégis engem választott. A minimum, amit megtehetek érte, hogy lemondok a cégről. Mától egy egészen más illúziót élek. Egy olyan álomképet, amit végső soron mégiscsak ő alkotott nekem.
Zoli kikísért minket a reptérre. Hosszan búcsúzkodtunk. Minden benne volt abban a fél órában. Az eddig elfojtott érzelmek széles skálája, az elnyomott mozdulatok sokasága, a meg nem mozdult érintések ezrei. Végre minden a miénk volt.
Mámoros mosollyal ültem a bátyám mellett a gépen. Úgy éreztem, minden az enyém, ami a világon van. A boldogság, a béke, az a férfi, akiről eddig még csak fantáziálni sem mertem. A nagybátyám az építészeti újságába temetkezett, úgyhogy volt időm gondolkodni a saját tetteimen is. Valahol én is megbélyegeztem Zolit. Végig úgy kezeltem, mint egy túl magasan létező előadót, aki sosem tudna olyan egyszerű boldogsággal élni, mint egy cukrászdai eladó. Mint Jermann Amália. Most mégis én lettem ez a nő.
Gondolataimat a gép zúgása törte meg. Fura volt. Utaztam már turbulenciában, de ez volt az eddigi legerősebb. Előd ilyenkor a stewardess lányokat figyeli, ettől megnyugszik. Most a kísérők is a székükbe futottak, és szorosan bekötötték magukat. Míg az egyik a hangosbemondó felé nyúlt, társa némán, összekulcsolt kezekkel imádkozott. Nem tetszettek nekem...
- Megkérem kedves utasainkat, hogy kapcsolják be biztonsági öveiket, kisebb légörvénybe kerültünk - zavaróan recsegett a légiutas kísérő hangja a hangosbemondóban, de különösebben nem foglalkoztam vele, csak tettem, amire megkért, ahogy mellettem Előd is.
|
Minden a történetről
Illúzió - Fanfiction
Az "Illúzió" egy olajozott, jól működő szervezet. Célja a tökéletes illúziókeltés, legyen szó bármiről. Aki hozzájuk fordul, minőséget kap, az élete gyökeresen megváltozik. - persze, amíg megfizetik.
A cég mottója egyszerű, és határozott: Pénzért bármi megvásárolható.
Utazás, szerelem, gyáróriások. Nincs olyan kérés, amit az Illúzió ne tudna teljesíteni. Nem állhat az útjába sem törvény, sem ember, sem semmi. Teszi a dolgát, amiért fizettek neki.
***
Teo kedvenc könyve a Lepkegyűjtő. A kedvenc színe a kék, és igazán az esős időben érzi jól magát. A kedvenc musicalje a Rómeó és Júlia, a kedvenc színháza a városban a Centrál. Szereti a minőségi borokat, és a kutyákat, kedvenc divattervezője Yves Saint Laurent. Szeret főzni, és szerinte normális, ha valaki káromkodik közben.
Kedvenc énekese, és egyben színésze Bereczki Zoltán.
De ezt Istennek sem vallaná be, utálja elárulni, hogy ez az egyetlen gyenge pontja. Rajongani valakiért, feltétlen szeretettel adózni egy másik ember munkájának.
Teo az Illúzió egyik legjobb munkaereje, a Szerelem-részlegen. Feladata, hogy a megrendelő megkapja, amit akar, szigorú szabályok szerint. Ha kell, elbűvölő feleség, ha kell, féltékeny, öngyilkoshajlamú barátnő, de volt már fiatal anyuka is, vagy éppen családot robbantó, elérhetetlen szépség. Amit csak az ügyfél akar.
A recept egyszerű. Találkozik a megrendelővel, átbeszélik a forgatókönyvet, fizet, és a lány máris átváltozik azzá a nővé, akiért pénzt adtak.
Szereti, amit csinál, és jó benne. Ez egyfajta önmegvalósítás. Az lehet, aki csak lenni akar.
Nincsenek szabályok. Csak egy: Soha ne szeress bele az ügyfélbe!
Egy nap új megbízás érkezik, épp amikor lépne a ranglétrán. Azonban vár rá még egy megbízás, ami a legkönnyebb lehetne.
Nem az. A szabályok elmosódnak, a határokat átlépik.
|
Szereplők
A történet szereplői.
Egry Teodóra
Bereczki Zoltán
|
Impresszum
Az oldal adatai.
Az Oldal
A történet az első papírra vetett Bereczki Zoltán Fanfiction, ami annyit tesz, hogy egy, a valósággal párhuzamos idősíkon játszódó kitalált sztorit tartalmaz, melynek név szerint említett férfi főszereplője a híres magyar színész-énekes.
A cselekmények, a szereplők érzései mind a fikció síkján léteznek, a valósághoz, és a valós szereplőkhöz nincs közük.
A szereplők, a helyszínek valós elemek, helyenként más elnevezéssel szerepelnek a történetben.
A blog, a történet szerzői jogvédelem alatt áll!
Az Író
2007 óta blogolok, nagyjából erre az évre tehető az első történet is, amit írtam. Igaz, akkor még füzetbe körmöltem, és a barátaimnak szólt, de a bíztatásukra elkezdtem feltenni az internetre is az irományaimat. Amit itt olvashatsz, hónapokig tartó vívódás önmagammal. Megtegyem-ne tegyen? Megtettem. :-)
Picit rólam:
#krimi és thriller rajongó vagyok
#szeretem a föld színeit
#Jamie Oliver a hősöm
#kedvenc mesefilmem a Labirintus (1986)
#órákat gyűjtök
#kedvenc könyvem: Dino Buzzati: Egy szerelem története
#kedvenc színészem: Adrien Brody, Jávor Pál
#...ha bármi más kérdésed van, keress fel! :-)
A közösségi oldalakon bárki megtalál, de ha emailt szeretnél küldeni, ide várom: ameliaspencer24@gmail.com
✖FACEBOOK PROFIL
✖FACEBOOK OLDAL
✖TWITTER
✖HIPSTERS - NOVELLÁK
✖AZ IGAZI SHERLOCK |BEFEJEZETT|
✖JÖVŐ A MÚLTBAN
✖CLOSENOVELS - MAGAZINBLOG
|
Háttér
A történet keletkezéséről.
...2005 tavaszán egy általános iskolai csoport megállapodott, hogy a Roméo et Juliette egy dalára táncol az éves bálon, ahol az iskola majd minden osztálya fellép a gyerekek, és a szülők szórakoztatására. Sikert arattak, az osztályban kialakultak a Montague és Capulet klikkek, összetartotta őket a közös bolondozás, a "mini-Verona".
Teltek az évek, és egy fiktív karakter, Rómeó kishúga belezúgott a musicalbe. Ez voltam én. Imádtam a drámát is, a szereplőket, a színpadot, mindent. Mercutio és Tybalt volt a kedvencem, ami nem nagy meglepetés, tekintve hogy vagy a gonosz karakterek, vagy az előbb-utóbb elhalálozó emberek lesznek a kegyeltjeim.
A francia után tudnom kellett, hogy mit művelt a magyar társulat az én dédelgetett darabommal. Meghallgattam, megnéztem, lenyűgöztek.
...2010 tavaszán a gimnáziumi legjobb barátnőmmel felutaztunk családostól Budapestre, az Operett Színházba, hogy végre valóra váljon az álmom, és élőbe láthassam az egyik kedvenc musicalem. Tinédzserek voltunk, ébredező kíváncsisággal a másik nem iránt, túl az első nagy szerelmeken, vártuk, hogy kit nézhetünk ki magunknak a színházban. Jómamgam az egyik hangtechnikust, és Mercutio-t. Zolit előtte is ismertem, tudtam, kicsoda, mit csinál, elismeréssel adóztam a munkájának, de amit akkor este láttam, az levett a lábamról. Az erő, a hév, amit Mercutioba tett, elsöpört. Soha többet nem lehetett kicsavarni a távcsövet a kezemből, csak őt figyeltem. Bukfencezett a gyomrom, ha a színpadra jött, csalódtam, ha kifutott.
...2015 nyarán naplementében vonatoztam vissza Pestre, amikor a zenelejátszó lemezei között megakadt az ujjam az "Álomkép" 2010-es felvételén. Többször hallgattam meg egymás után, a szöveget évek óta kívülről fújom, de nem ártott az ismétlés. Újra beütöttem a keresőbe a Bereczki Zoltán nevet, csak hogy tudjam, miről maradhattam le, ami fontos. Időközben persze követtem a munkásságát, figyeltem, hol tart, de újra elragadott a hév, hogy mindenről tudnom kell, újra kell látnom élőben.
Így jött "A Lepkegyüjtő". Azonnal beszereztem a könyvet, végre egy olyan szerepben találtam, ami az én világomhoz közel áll. Jegyet váltottunk rá, és szeptemberben a legjobb barátnőmmel ott ültem az előadáson. Féltem, nem tudtam, mit várjak. Féltem, hogy megannyi musical után prózai szerepben látom. Féltem, hogy a vidám, hahotázó szerepek után most egy szorongó gyilkost fogok látni. Féltem, hogy nem fog tetszeni. Féltem, hogy nem fogom érteni.
A darab végén Tőle féltem. Attól, ahogy megannyiszor elhangzott a mondat: "A lepkegyűjtő titkos videóblogja.". Attól ijedtem meg, ha lefekszem, hetekig ezzel a pszichopata mondattal lesznek rémálmaim. Mi sem biznyítja jobban, hogy Bereczki Zoltán totális győzelmet aratott felettem.
Minden illúzióját megélem...
Ideje, hogy én teremtsek Neki egyet.
|
szia :)
úristen utolsó rész :O a nagy részét imádtam, hiszen ilyesmire számítottam :) de a vége... nagy kérés, hogy ne öld meg? :D
xx Renee
Szia,
bizony, az utolsó fejezet! :-D
Örülök, hogy tetszik a vége, de a legvégéről nem árulhatok el semmit! ;-)
XxX
Jaj, istenem, ha kinyírod valamelyiket, esetleg mindkettőt, én meghalok :o Hozd hamar a következőt, kérlek, mert a végén én is meghalok:DD
Szia!
Sajnálom, hogy csak most válaszolok, de bizony úgy tűnik valaki meghalt.
Nem mertem smile fejet írni. :-D
Megjegyzés küldése