21. fejezet - " Mindennek ára van. Még az én boldo...

20. fejezet - " Minek kéne valaki, akinek nincs él...

19. fejezet - " Borzasztó béna amorózó vagy."

18. fejezet - "Hát ezért tartom feleslegesnek."

Köszönet az eddigiekért!

17. fejezet - "Néha seggfej vagyok. De kedvellek."

16. fejezet - "Nekem Oscar járna. Neked az, hogy e...

15. fejezet - "Honnan tudnád, ha nincs is saját él...

14. fejezet - "Nem veszíthetsz, ha nem is volt a t...

13. fejezet - "Ha akarod, lehetek Ő is"

Hey, sweeties!

Újra itt! :-)

Több dolog kezd kicsit kaotikussá válni a blog miatt. Az életmódom, a dolgokhoz való állásom, és még sok minden más megváltozott, és sajnos nem mind jó irányba tartanak.

Oka volt annak, hogy eddig csak olyan dolgokat írtam, amiknek köze sem volt érzelmekhez. Rengeteg oka volt. Rengeteg nyomós oka volt.

Részletezni nem szeretném, ezek már tényleg nagyon belső dolgok, talán kifekszem, talán majd elég lesz, ha ezredszerre is kibeszélem a barátaimnak.Talán még nincs annyira elegük belőlem. :-D

Jó szórakozást!

XxX Elly

***

- Teo! - Előd mosolya meglepően széles volt. Tegnap, miután Zoli hazavitt egy előre betervezett

- Minden oké? - a szokásos fotelembe huppantam, és várakozóan néztem rá. Az asztalra könyökölt, a napilapok ropogtak a könyöke alatt. Felteszem, csak azért szerezte be őket, mert Zoli és én vagyunk bennük.

- Az égvilágon semmi baj! Éppen ellenkezőleg! Láttad már a szennylapokat? Szinte kivétel nélkül mindenhol ti vagytok a téma, Bereczkivel! Tudtam, hogy megcsinálod, de hogy ilyen sikere lesz, arra nem számítottam.

- Köszönöm, azt hiszem... - nem voltam hozzászokva, hogy Előd megdicsér. - Azért hívtál be, hogy zavarba hozz?

- Most, hogy mondod, nincs kizárva, hogy zavarba hozlak, bár az eredeti tervben nem szerepelt.

- Oké...

- Tudod, idén 50 éves leszek - jelentőségteljesen nézett rám, és pár pillanatra szünetet tartott. - Oké, most jött volna az a rész, hogy meglepődsz, és az asztalra csapsz, hogy "Dehogymár Előd! Hol leszel te 50 éves? 25-nek sem nézel ki!"

- Az unokahúgod vagyok. Pontosan tudom, hány éves vagy...

- Nem is ez a lényeg - legyintett, aztán újra az enyémbe fúrta tekintetét. - Valószínűleg túl vagyok az életem felén. Sőt! Bár szemtelenül szexi vagyok, csak a géneknek köszönhetem, nem az egészséges életmódomnak, úgyhogy inkább úgy fogalmaznék, hogy az életem nagy részét leéltem. 

- Mire akarsz kilyukadni? - fogalmam sem volt, hova vezet ez a nagy monológ. Nekem kell megszervezni a születésnapi partiját? Most éppen azt akarja körülírni, hogy milyen témát akar a bulinak?

- Nincs örökösöm. Mire meghalok nem is lesz, maximum valami balkézről született zabigyerek az egyik titkárnőmtől - a csalódottság ott vibrált a hangjában, de igyekezett elnyomni a szokásos fellengzős hangvétellel. 

- Hogy segíthetnék neked ebben? Szerezzek neked egy színésznőt Bereczki köreiből?

- Mi? Dehogy! Eszem ágában sincs lekötni magam! Nem vagyok olyan elvetemült, mint te, hogy képes legyek egy művésszel leállni... Ugyan, kérlek.
- Mint én?

- Szívem! A vak is látja, hogy bolondulsz a paliért, bár Isten tudja, miért - tényleg láttam rajta, hogy nem érti.
- Ez nem igaz! Sosem szeretnék bele egy ügyfélbe! Kikérem magamnak!
- Ki beszélt itt szerelemről? Nem is ismered... Maximum annyit tudsz róla, amennyit elmotyog mindenkinek. De attól még beindulhatsz rá, mint az országban a nők többsége. Ó, te nem láttad a gyűlölködő női tekinteteket, amiket én az újságosnál... Ezek tényleg elhiszik, hogy egy földi halandót választ. Beszarás - úgy bukott ki belőle a nevetés, mint egy vulkán. Néhány percig sírva röhögött mások nyomorán.
- Szemét vagy. Egy; miért ne fordulna elő? Kettő; miért feltételezed Zoliról, hogy valakiben, aki szereti, csak a rajongót láthatja? - felháborodtam. Úgy éreztem, meg kell védenem ezeket az embereket.
- De cuki vagy... - lebiggyesztette az ajkait, aztán a szemeit törölte meg, amiket könnyesre röhögött.
- Komolyan mondom! Matt Damon is rajongót vett el, és nekik már van négy gyerekük! Tökéletesen meg tudom érteni azokat a nőket, akik hisznek a csodákban. Mitől lenne más Bereczki Zoltán? Ő is ember. Aztán mi van, ha éppen egy olyan lány tetszik meg neki, aki üzenetet írt azért, hogy megköszönje a csodálatos koncertélményt? Vagy szerinted csak csúnyácska lányok járnak a fellépéseire?
- Ez nem erről szól, Teo. Azért, mert most benne vagy, még neked is látnod kell, hogy ez itt nem lehetséges. Az ő életében, úgy értem. Jó ideje egyedül van. Nemsokára egy barátja majd bemutat neki valakit, vagy jön egy új vokalista a bandájába, és megtörténik. Az is lehet, hogy érezni fogja, hogy nem ő az igazi. Az is lehet, hogy pont egy rajongója lenne számára a tökéletes nő. De hidd el, ezt sosem tudná meg.
- Én ebben nem hiszek - karba tettem a kezem, és részemről lezártnak tekintettem ezt a témát.
- Nem azért hívtalak, hogy Bereczkiről lelkizzünk. Ismétlem, öregszem. A minap találtam egy ősz hajszálat...
- Remélem, nem fogod festetni a hajad!
- Minek nézel? Hatvanas gigolónak? - felháborodva nézett rám. - Arra akarok kilyukadni, hogy nincs gyerekem, akinek odaadhatnám a céget. Azt akarom, hogy a tiéd legyen.
- Tessék? - köpni-nyelni nem tudtam. Évek óta jártatom a szám, hogy előléptessen. Az viszont még sosem jutott eszembe, hogy az egész vállalatot én vigyem a hátamon.
- Mit csodálkozol? - a szokásos Előd-féle hanyag lekezelés. - Mit gondoltál, kié lesz?
- Őszintén? A zabigyerekeké, akik nevében a felcsinált titkárnőid elperlik tőled.
- Csak légy kedves, ne is törődj velem - kacsintott, tudtam, hogy nem veszi a szívére. Akár igazam is lehet.
- Miért akarnád nekem adni a céget?
- Te vagy a legjobb! Harminc sem vagy, és mégis messze a legtehetségesebb illuzionista, akit valaha láttam. Kinek adnám, ha nem neked? Az unokahúgom vagy... Nem tenném idegen, amatőr kézbe ezt a kétkezi munkával épített fellegvárat, ami egy országot szolgál! - miközben magyarázott, az egyik fiókjában túrt, és egy fekete mappát húzott elő. Elém dobta, aztán várt.
- Mi ez?
- A szerződésed.
- Milyen szerződés? Miért most? Nincs vége a megbízásnak...
- Prototípus - vállat vont, és elővette a zakója belső zsebéből a gravírozott töltőtollát, amit szintén tőlem kapott. Lecsavarta a kupakot, és a kezembe nyomta.
- Miért most? - ez tűnt a legfontosabb kérdésnek.
- Félek, hogy elhagysz... Nem bízom Bereczkiben. Rád mosolyog, és elhiszed, hogy lehet normális életed, még ha nem is vele, de lehet. Nem igaz. Te az Illúzió vagy! Nekem és a világnak kellesz.
- Nem értelek... Miért csinálnék bármit Bereczkivel? Ha akartam volna, már rég itthagytam volna mindent. Tíz hónapja az "övé" vagyok! Már rég bedőlhettem volna neki, ha megpróbálja, vagy az én gondolkodásom fordul. Az Illúzióé vagyok, és az is maradok - letettem a tollat, de ő makacsul visszatette a kezembe, az ujjaimat rászorította a fémre.
- Azt akarom, hogy írd alá! Hát nem érted? Pont ezt akartam kicsikarni belőled. Hogy van szíved, de a hivatásod az első. Ilyen ember kell ide. Tulajdonképpen eddig csak ilyen vezetői voltak a cégnek - fejével a képekre bökött, amik a dédapám és a nagyapám ábrázolták. Előd képe már ott lógott mellettük. Tehát az enyém lenne a következő a sorban? - Nekem van szívem, de nem használom, és már túl öreg vagyok hozzá, hogy ez változzon. Te az előbb védtél meg egy hisztérikus brancsot. Tudod, mikor tennék ilyet... A szíved van az ügyben. Az eszed vezet, de ott vannak az érzelmek, amik emberré tesznek. Egy illuzionista is csak ember. Én ezt levetkőztem, de neked nem kell. Írd alá, és hadd menjek enni - túl sok érzelmet préselt ki magából, ami elfárasztotta. Nincs hozzászokva. Sóhajtottam, és gyorsan aláfirkantottam a papírokat. - Na, ez is megvolt, még sincs este! Kínai?
- Legyen - odaadta az én példányom. Felkeltünk, ő előreengedett, a forgóajtón pedig már az Illúzió jövendőbeli igazgatójaként léptem ki.




- Na, kész vagy? - Zoli vidáman csörtetett be a nappaliba. - Virág engedett be. Mi ez rajtad? - melegítőben feküdtem a kanapén. - Hol a cuccod?
- Zoli... - két napja még annyira örültem az új szerződésnek, hogy eszembe se jutott, hogy mondom majd meg Zolinak. A vacsora alkalmával megbeszéltük, hogy ha nem akarunk elbeszélni egymás mellett, az lesz a legjobb, ha néhány napra félretesszük a megbízást, és elvonulunk megbeszélni a dolgokat. Betegszabadságot vettem ki, ő elintézte, hogy neki is szabad legyen ez a pár nap. Viszont azzal a köteg papírral minden megváltozott. Nem lehetek, akár csak a barátja sem. Az én életem nem fér bele az övébe.
- Mi a baj? - ledobta a sporttáskát maga mellé, és leüt hozzám a kanapéra. - Nem érzed jól magad?
- Nem erről van szó...
- Nem is pakoltál be? - most volt talán a legemberibb. Most csak Zoli volt, aki értetlenkedve nézi, hogy keresem a szavakat.
- Nem mehetünk...
- Hogy? Miért nem?
- Most nem... - a sóstói nyaraló volt az úti cél.
- Mi történt?
- Előd... - nem jöttek szavak a számra. Annyira szerettem volna ezt a néhány napot, de így nem megy. - Pár napja benn voltam a cégnél. Tetszik neki, ahogy az ügy halad.
- De hát, ez jó, nem?
- Szerződést írtunk.
- Miféle szerződést? Mondd már, ne kelljen mindent harapófogóval kiszedni belőled... - játékosan oldalba bökött, amitől csak még rosszabbul éreztem magam.
- Enyém lesz az Illúzió.
- Micsoda? Ez csodálatos!
- Az...
- Ez óriási! Miért bámulod mackóban a tévét? Ünnepelünk!
- Nem lehet... Így nem. Zoli! Enyém lesz az Illúzió! Nem mehetek veled sehova a forgatókönyv nélkül.
- Hogy érted ezt?
- Köztünk csak munkakapcsolat lehet. Nem lehetsz a barátom, vagy... Vagy akárki más... - átfordultam a másik oldalamra. Inkább néztem a kanapé kárpitját, minthogy most rá kelljen néznem.
- Nem értelek... - a vállamra tette a kezét, de nem hagytam, hogy maga felé fordítson.
- Nem is kell - úgy döntöttem, taktikát váltok. Láthatóan csak én meséltem bele túl sok dolgot kettőnk kapcsolatába. Jobb még most véget vetni ennek. Nem akarok belelátni semmit, de ha mi most négy napot kettesben töltünk, távol a világtól, akkor elveszek. Örökre. - Nem akarom, hogy elmenjünk. Csak a forgatókönyv köt össze minket. Azt akarom, hogy ez így is maradjon.
- Mi ez a pálfordulás? - a keze lecsúszott a vállamról.
- Semmi.
- Amíg el nem mondod, sehova nem megyek! Ne feledd, van négy napom, hogy itt szobrozzak!

RÉGEBBI BEJEGYZÉS

Hey, sweeties!

Újra itt! :-)

Több dolog kezd kicsit kaotikussá válni a blog miatt. Az életmódom, a dolgokhoz való állásom, és még sok minden más megváltozott, és sajnos nem mind jó irányba tartanak.

Oka volt annak, hogy eddig csak olyan dolgokat írtam, amiknek köze sem volt érzelmekhez. Rengeteg oka volt. Rengeteg nyomós oka volt.

Részletezni nem szeretném, ezek már tényleg nagyon belső dolgok, talán kifekszem, talán majd elég lesz, ha ezredszerre is kibeszélem a barátaimnak.Talán még nincs annyira elegük belőlem. :-D

Jó szórakozást!

XxX Elly

***

- Teo! - Előd mosolya meglepően széles volt. Tegnap, miután Zoli hazavitt egy előre betervezett

- Minden oké? - a szokásos fotelembe huppantam, és várakozóan néztem rá. Az asztalra könyökölt, a napilapok ropogtak a könyöke alatt. Felteszem, csak azért szerezte be őket, mert Zoli és én vagyunk bennük.

- Az égvilágon semmi baj! Éppen ellenkezőleg! Láttad már a szennylapokat? Szinte kivétel nélkül mindenhol ti vagytok a téma, Bereczkivel! Tudtam, hogy megcsinálod, de hogy ilyen sikere lesz, arra nem számítottam.

- Köszönöm, azt hiszem... - nem voltam hozzászokva, hogy Előd megdicsér. - Azért hívtál be, hogy zavarba hozz?

- Most, hogy mondod, nincs kizárva, hogy zavarba hozlak, bár az eredeti tervben nem szerepelt.

- Oké...

- Tudod, idén 50 éves leszek - jelentőségteljesen nézett rám, és pár pillanatra szünetet tartott. - Oké, most jött volna az a rész, hogy meglepődsz, és az asztalra csapsz, hogy "Dehogymár Előd! Hol leszel te 50 éves? 25-nek sem nézel ki!"

- Az unokahúgod vagyok. Pontosan tudom, hány éves vagy...

- Nem is ez a lényeg - legyintett, aztán újra az enyémbe fúrta tekintetét. - Valószínűleg túl vagyok az életem felén. Sőt! Bár szemtelenül szexi vagyok, csak a géneknek köszönhetem, nem az egészséges életmódomnak, úgyhogy inkább úgy fogalmaznék, hogy az életem nagy részét leéltem. 

- Mire akarsz kilyukadni? - fogalmam sem volt, hova vezet ez a nagy monológ. Nekem kell megszervezni a születésnapi partiját? Most éppen azt akarja körülírni, hogy milyen témát akar a bulinak?

- Nincs örökösöm. Mire meghalok nem is lesz, maximum valami balkézről született zabigyerek az egyik titkárnőmtől - a csalódottság ott vibrált a hangjában, de igyekezett elnyomni a szokásos fellengzős hangvétellel. 

- Hogy segíthetnék neked ebben? Szerezzek neked egy színésznőt Bereczki köreiből?

- Mi? Dehogy! Eszem ágában sincs lekötni magam! Nem vagyok olyan elvetemült, mint te, hogy képes legyek egy művésszel leállni... Ugyan, kérlek.
- Mint én?

- Szívem! A vak is látja, hogy bolondulsz a paliért, bár Isten tudja, miért - tényleg láttam rajta, hogy nem érti.
- Ez nem igaz! Sosem szeretnék bele egy ügyfélbe! Kikérem magamnak!
- Ki beszélt itt szerelemről? Nem is ismered... Maximum annyit tudsz róla, amennyit elmotyog mindenkinek. De attól még beindulhatsz rá, mint az országban a nők többsége. Ó, te nem láttad a gyűlölködő női tekinteteket, amiket én az újságosnál... Ezek tényleg elhiszik, hogy egy földi halandót választ. Beszarás - úgy bukott ki belőle a nevetés, mint egy vulkán. Néhány percig sírva röhögött mások nyomorán.
- Szemét vagy. Egy; miért ne fordulna elő? Kettő; miért feltételezed Zoliról, hogy valakiben, aki szereti, csak a rajongót láthatja? - felháborodtam. Úgy éreztem, meg kell védenem ezeket az embereket.
- De cuki vagy... - lebiggyesztette az ajkait, aztán a szemeit törölte meg, amiket könnyesre röhögött.
- Komolyan mondom! Matt Damon is rajongót vett el, és nekik már van négy gyerekük! Tökéletesen meg tudom érteni azokat a nőket, akik hisznek a csodákban. Mitől lenne más Bereczki Zoltán? Ő is ember. Aztán mi van, ha éppen egy olyan lány tetszik meg neki, aki üzenetet írt azért, hogy megköszönje a csodálatos koncertélményt? Vagy szerinted csak csúnyácska lányok járnak a fellépéseire?
- Ez nem erről szól, Teo. Azért, mert most benne vagy, még neked is látnod kell, hogy ez itt nem lehetséges. Az ő életében, úgy értem. Jó ideje egyedül van. Nemsokára egy barátja majd bemutat neki valakit, vagy jön egy új vokalista a bandájába, és megtörténik. Az is lehet, hogy érezni fogja, hogy nem ő az igazi. Az is lehet, hogy pont egy rajongója lenne számára a tökéletes nő. De hidd el, ezt sosem tudná meg.
- Én ebben nem hiszek - karba tettem a kezem, és részemről lezártnak tekintettem ezt a témát.
- Nem azért hívtalak, hogy Bereczkiről lelkizzünk. Ismétlem, öregszem. A minap találtam egy ősz hajszálat...
- Remélem, nem fogod festetni a hajad!
- Minek nézel? Hatvanas gigolónak? - felháborodva nézett rám. - Arra akarok kilyukadni, hogy nincs gyerekem, akinek odaadhatnám a céget. Azt akarom, hogy a tiéd legyen.
- Tessék? - köpni-nyelni nem tudtam. Évek óta jártatom a szám, hogy előléptessen. Az viszont még sosem jutott eszembe, hogy az egész vállalatot én vigyem a hátamon.
- Mit csodálkozol? - a szokásos Előd-féle hanyag lekezelés. - Mit gondoltál, kié lesz?
- Őszintén? A zabigyerekeké, akik nevében a felcsinált titkárnőid elperlik tőled.
- Csak légy kedves, ne is törődj velem - kacsintott, tudtam, hogy nem veszi a szívére. Akár igazam is lehet.
- Miért akarnád nekem adni a céget?
- Te vagy a legjobb! Harminc sem vagy, és mégis messze a legtehetségesebb illuzionista, akit valaha láttam. Kinek adnám, ha nem neked? Az unokahúgom vagy... Nem tenném idegen, amatőr kézbe ezt a kétkezi munkával épített fellegvárat, ami egy országot szolgál! - miközben magyarázott, az egyik fiókjában túrt, és egy fekete mappát húzott elő. Elém dobta, aztán várt.
- Mi ez?
- A szerződésed.
- Milyen szerződés? Miért most? Nincs vége a megbízásnak...
- Prototípus - vállat vont, és elővette a zakója belső zsebéből a gravírozott töltőtollát, amit szintén tőlem kapott. Lecsavarta a kupakot, és a kezembe nyomta.
- Miért most? - ez tűnt a legfontosabb kérdésnek.
- Félek, hogy elhagysz... Nem bízom Bereczkiben. Rád mosolyog, és elhiszed, hogy lehet normális életed, még ha nem is vele, de lehet. Nem igaz. Te az Illúzió vagy! Nekem és a világnak kellesz.
- Nem értelek... Miért csinálnék bármit Bereczkivel? Ha akartam volna, már rég itthagytam volna mindent. Tíz hónapja az "övé" vagyok! Már rég bedőlhettem volna neki, ha megpróbálja, vagy az én gondolkodásom fordul. Az Illúzióé vagyok, és az is maradok - letettem a tollat, de ő makacsul visszatette a kezembe, az ujjaimat rászorította a fémre.
- Azt akarom, hogy írd alá! Hát nem érted? Pont ezt akartam kicsikarni belőled. Hogy van szíved, de a hivatásod az első. Ilyen ember kell ide. Tulajdonképpen eddig csak ilyen vezetői voltak a cégnek - fejével a képekre bökött, amik a dédapám és a nagyapám ábrázolták. Előd képe már ott lógott mellettük. Tehát az enyém lenne a következő a sorban? - Nekem van szívem, de nem használom, és már túl öreg vagyok hozzá, hogy ez változzon. Te az előbb védtél meg egy hisztérikus brancsot. Tudod, mikor tennék ilyet... A szíved van az ügyben. Az eszed vezet, de ott vannak az érzelmek, amik emberré tesznek. Egy illuzionista is csak ember. Én ezt levetkőztem, de neked nem kell. Írd alá, és hadd menjek enni - túl sok érzelmet préselt ki magából, ami elfárasztotta. Nincs hozzászokva. Sóhajtottam, és gyorsan aláfirkantottam a papírokat. - Na, ez is megvolt, még sincs este! Kínai?
- Legyen - odaadta az én példányom. Felkeltünk, ő előreengedett, a forgóajtón pedig már az Illúzió jövendőbeli igazgatójaként léptem ki.




- Na, kész vagy? - Zoli vidáman csörtetett be a nappaliba. - Virág engedett be. Mi ez rajtad? - melegítőben feküdtem a kanapén. - Hol a cuccod?
- Zoli... - két napja még annyira örültem az új szerződésnek, hogy eszembe se jutott, hogy mondom majd meg Zolinak. A vacsora alkalmával megbeszéltük, hogy ha nem akarunk elbeszélni egymás mellett, az lesz a legjobb, ha néhány napra félretesszük a megbízást, és elvonulunk megbeszélni a dolgokat. Betegszabadságot vettem ki, ő elintézte, hogy neki is szabad legyen ez a pár nap. Viszont azzal a köteg papírral minden megváltozott. Nem lehetek, akár csak a barátja sem. Az én életem nem fér bele az övébe.
- Mi a baj? - ledobta a sporttáskát maga mellé, és leüt hozzám a kanapéra. - Nem érzed jól magad?
- Nem erről van szó...
- Nem is pakoltál be? - most volt talán a legemberibb. Most csak Zoli volt, aki értetlenkedve nézi, hogy keresem a szavakat.
- Nem mehetünk...
- Hogy? Miért nem?
- Most nem... - a sóstói nyaraló volt az úti cél.
- Mi történt?
- Előd... - nem jöttek szavak a számra. Annyira szerettem volna ezt a néhány napot, de így nem megy. - Pár napja benn voltam a cégnél. Tetszik neki, ahogy az ügy halad.
- De hát, ez jó, nem?
- Szerződést írtunk.
- Miféle szerződést? Mondd már, ne kelljen mindent harapófogóval kiszedni belőled... - játékosan oldalba bökött, amitől csak még rosszabbul éreztem magam.
- Enyém lesz az Illúzió.
- Micsoda? Ez csodálatos!
- Az...
- Ez óriási! Miért bámulod mackóban a tévét? Ünnepelünk!
- Nem lehet... Így nem. Zoli! Enyém lesz az Illúzió! Nem mehetek veled sehova a forgatókönyv nélkül.
- Hogy érted ezt?
- Köztünk csak munkakapcsolat lehet. Nem lehetsz a barátom, vagy... Vagy akárki más... - átfordultam a másik oldalamra. Inkább néztem a kanapé kárpitját, minthogy most rá kelljen néznem.
- Nem értelek... - a vállamra tette a kezét, de nem hagytam, hogy maga felé fordítson.
- Nem is kell - úgy döntöttem, taktikát váltok. Láthatóan csak én meséltem bele túl sok dolgot kettőnk kapcsolatába. Jobb még most véget vetni ennek. Nem akarok belelátni semmit, de ha mi most négy napot kettesben töltünk, távol a világtól, akkor elveszek. Örökre. - Nem akarom, hogy elmenjünk. Csak a forgatókönyv köt össze minket. Azt akarom, hogy ez így is maradjon.
- Mi ez a pálfordulás? - a keze lecsúszott a vállamról.
- Semmi.
- Amíg el nem mondod, sehova nem megyek! Ne feledd, van négy napom, hogy itt szobrozzak!

Megjegyzés küldése